gossip a bliccelők táborába tartozik, de szerencsére nem az olyan bliccelő, aki egy ellenőrzés során még az ellenőrrel kezd el veszekedni. Az ellenőrök rendesek vele és Ő is szeret nekik kedveskedni, ha van szabad 5perce. [gossip, vegyél bérletet:) jobban megéri!]
Sziasztok,

Néhány ellenőrös történetet szeretnék megosztani veletek, amik az elmúlt évek során történtek meg.

Én Azok közé az utasok közé tartozom, aki igen is bliccel, cserébe hajlandó vagyok vállalni a következményeket. Eleinte bérlettel, érvényes diák nélkül utaztam. Egyébként megérte, de egyszer csak elkaptak. Kedves természetű lány vagyok, mosolyogtam a metró ellenőrre, köszöntem, bérletet bemutattam. Mikor azonban rákérdezett a kényes diák- témára, beismertem, hogy ugye az pont nincs. Az ellenőr hölgy elengedett (!) mondván, hogy hetek óta én vagyok az első aki rámosolygott. Aztán diákom lett, de a bérlet maradt el. Szintén a metróban, a készséges hölgy csekk írása közben odasúgta, hogy ha elkérem egy barátomtól a bérletet és azt bemutatom, minden a legnagyobb rendben lesz:) Utolsóként pedig egy ellenőrpáros, akik a késői metrózókat csekkolták a Ferenciek terénél. Korábban értem oda, mint akikre vártam (akik szintén bliccelők). Elkaptak, csekk, aláírás, Ritkán jártak már a metrók, volt időm felmenni és hírtelen ötletből vezérelve vittem nekik két kávét.

El tudjátok képzelni, mennyire megrökönyödtek:) Majd mikor a barátaim megérkeztek, és együtt indultunk a mozgólépcsőhöz, egy mosoly kíséretében tovább engedtek mind a hatunkat.

További sikeres blogolást!

gossip