A kormány várhatóan rábólint majd arra a tervezetre, amely szerint 254 buszt újítanának fel 2010-ben, miközben az új járművek beszerzését megint csak elnapolják. Holott a járgányok jó része inkább való a roncstelepre – 1100 új buszra lenne szükség azonnal –, mintsem hogy a foltozgatásukra költsenek el vagyonokat – egy busz korszerűsítése ugyanis 30-35 millió forintot kóstál.

– Ebből a pénzből a jármű teljesen új karosszériát és motort kap, és felszerelik légkondicionálóval is – tudtuk meg a városháza sajtóosztályától.

– Ez a fajta felújítás annyit használ a fővárosi buszparknak, mint halottnak a csók! – fakadt ki Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője.

– A BKV mintegy 1400 buszból álló flottájából évente 130-140 járművet kellene lecserélni ahhoz, hogy a buszok életkora lehetőleg 10 év alatt maradjon. Ehhez képest új buszt sem 2007-ben, sem 2008-ban, sem 2009-ben nem vett a BKV, és úgy tűnik, 2010-ben sem fog. Budapest buszparkja ma is Európa fővárosai közül a legöregebb, a 17 éves átlagéletkor mellett számos 20 év feletti busszal találkozhatunk az utcákon – mondta a szóvivő.

Ráadásul az alacsony padlós Ikarus 400-as szériába tartozó buszokat újíttatná fel a főváros. Holott ezekre már eddig is súlyos milliókat kellett költeni, hogy egyáltalán forgalomban maradhassanak. A télen befagyó, a nyári melegben rendre lángra lobbanó típus hemzseg a vázszerkezeti és motorbeépítési konstrukciós hibáktól, utastere pedig sokak szerint kényelmetlen.

– A buszfelújítási program természetesen nem váltja ki a már nem korszerűsíthető, régebbi, több száz busz cseréjét – ismerte el Horváth Csaba főpolgármester-helyettes, Budapest kormánybiztosa.

(K. R. M. - Blikk)