Hiába vesz az utas bérletet, már akkor sem utazhat biztonsággal. Olvasónk is rendszeres bérletvásárló, mégis megbüntették, mert a BKV egyik pénztárosa hamis bérletet adott el neki, és a vonaton elkapták. Elvették a bérletét, megbüntették 6 ezer forintra, és még attól is retteghet, hogy a hamisítás miatt eljárást indítanak ellene. A BKV 30 napon belüli választ ígért, ami természetesen nem érkezett meg, pedig a határidő már rég letelt. Így vegyen bérletet az ember.

Kedves BKV-figyelő!
 
Ma 5 hete, hogy utaztam Gödöllőről a Keletibe a gyorsvonattal. Aznap nemcsak a kalauzok ellenőrizték az utasok bérleteit, jegyeit, hanem külön erre a feladatra betanított ellenőrök vizsgálták a diákok érvényességét, a bérletek eredetiségét. Ahogyan ezt már máskor is tettem, elővettem a szükséges dolgokat,és átadtam a vizsgálónak. BKV bérlet, diákigazolvány, vonatbérlet. Miközben az Úr vizsgálja a BKV bérletem, hümmögött,és közölte velem, hogy a bérletem hamis. Először azt hittem viccel, de nem. Odahívta a kollegáját, elővették az UV lámpát és akkor már mindketten mondták, hogy bizony hamis bérlettel utazom. Gúnyosan megkérdezte tőlem, hogy mégis hol vettem. Mondtam, hogy hivatalos BKV jegyárusítótól van a  jegy. Kissé kételkedve nézett rám, és akkor már megijedtem. Az a típusú ember vagyok, akinek mindig van bérlete, ha kutyával utazom neki is veszek külön jegyet, ki is lyukasztom. A bérleteimet ritkán dobom ki, főleg azért mert elfelejtem. Így bizonyítékként fel tudtam mutatni 2005. decemberéig visszamenőleg az összes havi bérletem. Azokat sorra leellenőrizte. Elkérte az irataimat, elkobozta a bérletem és kiszabott rám 6000 Ft-os büntetést.

Miután leszálltam a vonatról, megkerestem az ellenőröket, hogy akkor mégis mi a teendőm,mert hogy én ezt a pénzt nem fizetem be,és ha nincs BKV bérletem nem engednek ki a kapun se, mivel a MÁV bérletem Rákoscsabától Gödöllőig szól. Az többnyire elment a fülem mellett, hogy azzal álltak elő, csak nekem áll érdekemben hamisítani, de az, hogy közölték velem, hogy szabad szemmel jól látható a hamisítás, és hogy a kenyeret is megnézi az ember amikor megveszi, kicsit nehéz volt lenyelnem. Hogy jön egy nyamvadék bérlet egy kenyér minőségéhez. Utána közölte velem az ember, hogy másnap megteszik ellenem a feljelentést a rendőrségen okirat hamisításért! Ezek után megtettem a szükséges bejelentéseket. Közben megérkezett a bátyám, aki egy karakán, szelíd,de nagy darab ember. Miután vele mentem be az panaszirodába, már komolyan vettek. Lefénymásoltattuk a hamis bérletet. Szó ami szó, kedvesek voltak a vezetőségnél. Majd az Akácfa utcában kinyomoztattuk a bérlet sorszáma alapján, hogy az általam használt bérletszelvény egyszer már eladásra került 2008. októberében, a Fehér úton. A BKV-nál is megtettem a szükséges bejelentéseket. Többek között azt is, hogy a bérletet édesapám vette (minden hónapban ő veszi meg a családnak) az Újpest-központi aluljáró BKV jegyárusító standjánál. Még a nőre is emlékszik (később meg is mutatta nekem). Másnap a rendőrségre is elmentem, hogy bejelentést tegyek az esetről.

A BKV 30 napos kivizsgálási időt kért. Vasárnap letelt a 30 nap. Kedden felhívott a MÁV, hogy elkezdtek foglalkozni az ügyemmel. De arról semmit nem tudnak, hogy a BKV is foglalkozik az esettel. Az úr nagyon kedves volt, de mondta, hogy sajnos még úgyis elsülhet a dolog, hogy rámfogják az egészet. Kérdem én:több mint 1 hónap alatt hogy nem vette fel a BKV a kapcsolatot a MÁV-val? Ki kellett fizetnem az új bérlet árát, a MÁV bírságot is majd ki kell, ezen felül, ha nem tudom bebizonyítani, hogy nem én vagyok a hibás, fizethetek a rendőrségnek (remélhetőleg az egy évig terjedő szabadságvesztés ilyen összegű tételnél még nem kerül elő…). Arról nem is beszélve, hogy más helyett engem hurcolnak meg, és még csak tájékoztatást sem kapok a BKV-tól… A MÁV írt e-mailt, hívott telefonon, a BKV-tól semmi. Ki tudja hány ember utazik még hamis bérlettel, és hány ember adja oda a pénzét csalóknak. És azért valljuk be: hány BKV ellenőr vizsgálja meg a bérletünket közelebbről?!
 
Egy egyetemista lány