Szürreális élményben volt része Nikolettának a közelmúltban. Érvényes bérlettel utazott, érvényes igazolvánnyal, mégis megbüntették, mert már másképp néz ki, mint évekkel korábbi fényképén. Sőt, még az is lehet, hogy feljelentés lesz az ügyből.

Egy kérdésem lenne a bérletigazolvánnyal kapcsolatban! Létezik e a BKV/BKK-nál olyan üzletszabályzat, miszerint ha megváltozik az ember külseje (arca), akkor új bérletigazolványt kell csináltatni vagy fényképet kell cseréltetni?

A mai nap ugyanis megbüntettek 10 óra magasságában a Keletinél a 7-es buszon, és lefoglalták a bérletigazolványomat a bérletemmel együtt! Mindig érvényes bérlettel utaztam-utazom. A bérletigazolványt 3 éve csináltattam, mikor Budapestre költöztem. Akkor még 30 kilóval súlyosabb voltam, így arcom is elég püffedt volt, hosszú barna hajam volt és szemüvegem.

Azóta teljesen megváltoztam. Az arcom beesett lett a fogyókúra következtében, két hónapja levágattam rövidre a hajam és befestettem szőkére, a szemüveget meg kontaktlencsére cseréltem. Gyakorlatilag teljesen átalakult a külsőm és így a fejformám is, de eddig ebből semmi problémám nem volt. Kb. egy hónapja igazoltattak egy szórakozóhelyen és minden rendben volt. A rendőr véletlenül sem említette, hogy esetlegesen cserélnem kéne az igazolványt.

A jegyellenőr azzal az indokkal foglalta le a bérletemet, hogy vagy hamis, vagy loptam, mivel nem én vagyok a képen. Sajnos a személyes adataimat is megszerezte, mivel a személyimmel próbáltam bizonyítani hogy a bérletigazolvány az enyém. Az ellenőr közölte, hogy feljelent okirattal való visszaélés vétségével. Mi ilyenkor a teendő? Még nem volt ilyesmiben soha részem.

Frissítés

Bejegyzésünkkel kapcsolatban a BKK az alábbi tájékoztatást adta:

A 2012. május 1-jétől érvényben lévő és folyamatosan frissülő, Budapest Főváros Önkormányzata és a BKK Zrt. közötti feladatellátásról és közszolgáltatásról szóló keretmegállapodás 1. sz. mellékletének 5.4. pontja alapján „A BKK által ellenőrzésre feljogosított személyek jogosultak a bérletigazolvány, díjmentes utazásra jogosultak kerékpárbérletéhez kiadott füzet és/vagy az értékszelvény, illetve a jegy elismervény ellenében történő bevonására, ha

– az hamisítvány, illetve átírással vagy egyéb módon azt meghamisították,

– a bérlet értékszelvényre ráírt bérletigazolvány- vagy diákigazolvány-sorszám, illetve a díjmentes utazásra jogosító okmánynak a kerékpárbérlethez kiadott füzetre írt sorszáma javított, nem egyezik meg, illetve nem a 3.3. pont előírásai szerinti,

– az arcképet kicserélték, illetőleg megmásították,

– az arcképről a tulajdonos kétségtelenül nem ismerhető fel,

– a bérlet oly mértékben megrongálódott, hogy érvényességét és a használat jogosságát megállapítani nem lehet,

– ha azzal nem a tulajdonosa utazik,

– jogosulatlan használat vagy egyéb visszaélés gyanúja merül fel.”

Ugyanezen keretmegállapodás 5.5. pontja alapján „pótdíjat köteles fizetni az, aki jegy nélkül, érvénytelen vagy kezeletlen jeggyel, érvénytelen bérlettel, utazási igazolvánnyal utazik, illetve valamilyen kedvezményt jogosulatlanul vesz igénybe” A 2012. május 1-jétől érvényben lévő BKK-üzletszabályzat V.2.3. pontja szerint „A bérletigazolványt ki kell cserélni, ha

– az arcképről a tulajdonos kétségtelenül nem ismerhető fel,

– a bérletigazolvány oly mértékben megrongálódott, hogy érvényességét és a használat jogosságát megállapítani nem lehet,

– érvényessége lejárt.”

A fenti szabályozások évek óta érvényben vannak, a már hatályon kívül helyezett, Budapest Főváros Közgyűlése által hozott 74/2009. (XII. 10.) számú önkormányzati rendelet és az Utazási feltételek is változatlan formában tartalmazták azokat.

Sajnálatos módon az utasok jelentős része a bérletigazolványban a nevét nem tünteti fel, így elvesztés vagy eltulajdonítás esetén az igazolványt más is felhasználhatja a saját nevére kitöltve azt, éppen ezért a névazonosság nem bizonyíték arra, hogy valóban az a személy utazik vele, aki a fényképen is szerepel.

Mivel a blogban megjelentek szerint sem az utas, sem a jegyellenőr személye nem azonosítható be, így nem bizonyítható, hogy a személyi igazolvány bemutatása megtörtént-e. Mivel nem áll rendelkezésünkre elegendő adat, hogy az esetet beazonosítsuk, ezért a jegyellenőr személyét sem tudtuk megállapítani, így meghallgatására sem volt lehetőségünk.

Amennyiben az utas közvetlenül felkeresi Társaságunkat, és pontos tájékoztatást nyújt az eset körülményeiről, ezáltal lehetővé téve az intézkedő jegyellenőr kilétének megállapítását, a fenti állításokat megvizsgáljuk. A blog nem okirat-hamisítást, hanem „okirattal való visszaélést” említ. Ha valóban elhangzott a jegyellenőr részéről, hogy emiatt feljelentés kezdeményez, úgy az túlkapásnak minősül, és munkáltatói szankciót von maga után.

Mivel nem áll rendelkezésünkre elegendő információ az utas beazonosításához, ezért az ügy állásáról érdemben nyilatkozni nem tudunk. Hasonló esetekben örömmel vennénk, ha az utas nem a sajtó különböző orgánumait keresné fel problémájával, hanem egyenesen a szolgáltatóhoz fordulna a gyorsabb és szakszerű ügyintézés, kivizsgálás érdekében.