Noémi 2008-ban bliccelt egy budapesti villamoson, emiatt 2010-ben csekket kapott a BKV egyik ügyvédi irodájától. Ez azért érdekes, mert a jogszabály egyértelműen kimondja, hogy az elévülési idő egy év. Olvasónk akkor megkereste a BKV-t, akik igazat adtak neki, elismerték, hogy a követelés jogtalan és ígéretet tettek arra, hogy a pótdíjkövetelést törlik a rendszerből. Csakhogy az ügyet a BKV-nak a mai napig nem sikerült lezárni. Olvasónk január 4-én otthon felejtette a bérletét, amit később be akart mutatni a BKV-nál, de ezt a 2008-as pótdíj miatt nem tehette meg. Íme az ügyfélszolgálatnak küldött levél:

Tisztelt BKV Zrt.!

A mai napon (2012. 01. 12.) megkíséreltem a 01. 04-ei bérlet nélkül utazásom miatt bemutatni a december 15-én megvásárolt bérletemet. Mélységes megdöbbenésemre azonban ezt nem tehettem meg, egy 2008-as, állítólagosan ki nem fizetett pótdíjra hivatkozva. Megdöbbenésem oka, hogy a jogszabályok szerint már 2010-ben is elévült 2008-as pótdíjam ügyében 2010 júniusában panaszt nyújtattam be (108P), melynek jogosságát a BKV Zrt. akkor elismerte, és kijelentette, hogy a pótdíj valóban elévült.

Felháborítónak találom azt, hogy a 3 és fél éves pótdíj miatt, ami így már háromszorosan elévült, felszólító levelet a mai napig nem kaptam, ráadásul a BKV a hibát már másfél éve elismerte, én 2012. 01. 12-én nem tudtam érvényes bérletemet bemutatni, ismét előröl kell kezdenem annak bizonyítását, hogy a BKV Zrt. jogtalanul követel tőlem tartozást. Mindezt egy alkalmazott adminisztratív hibájából (2010-ben), továbbá abból fakadóan, hogy a BKV több éve, nevezetesen a 2008-ban Szabó Máté országgyűlési biztos által kiadott jelentés óta sem tesz SEMMIT azért, hogy ügyfeleivel jogszerűen és etikusan járjon el.

Mindent elölről kezdve:

A probléma tárgya egy 2008-ban villamoson történt pótdíjazás, aminek egy éves elévülési ideje (a metróval és a HÉV-el ellentétben) még csak nem is kérdéses: „Az ombudsman is elismeri – erre jelentése is utal –, hogy egy 1981 óta érvényben lévő minisztertanácsi rendelet értelmében az egyéves elévülési idő csak az autóbuszon, trolibuszon, és villamoson utazókra vonatkozik”.

„ 3§ (2) A személyszállítási szerződésekből eredő igények egy év alatt évülnek el.” (20/1981. (VI. 19.) MT rendelet a közúti személyszállítási szerződésekről). „Noha a BKV Zrt. – panaszbeadványokra adott válaszaiból, valamint sajtóközleményeiből - kiolvasható gyakorlata szerint pótdíjköveteléseit a polgári jog általános, 5 éves elévülési idején belül érvényesíti, rá kell mutatnom arra, hogy e gyakorlata – álláspontom szerint – nem felel meg a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek. Az autóbusszal, trolibusszal, villamossal díj ellenében végzett személyszállításra alkalmazni kell a közúti személyszállítási szerződésekről szóló 20/1981 (VI. 19.) MT rendelet (Kszr.) szabályait. E rendelet 3. § (1) bekezdése szerint a személyszállításnál a szerződő felek jogaira, kötelezettségeire, valamint a szerződés teljesítésére a Polgári Törvénykönyv vállalkozásra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni, a rendeletben foglalt kiegészítésekkel. A rendelet 3. § (2) bekezdése a Ptk.-ban meghatározott általános elévülési időhöz képest annál jóval szigorúbb rendelkezést tartalmaz, amely szerint „[a] személyszállítási szerződésekből eredő igények egy év alatt évülnek el” (…) A fentiekre tekintettel megállapítottam, hogy a BKV Zrt. a jogállamiság elvével és az abból fakadó tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott azzal, hogy a személyszállítási szerződésekből eredő követeléseit a Kszr.-ben meghatározott 1 éves elévülési időn túl is érvényesítette, illetve érvényesíti jelenleg is.”(Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Jelentése az OBH 3078/2008. sz. ügyben).

Ezt még a BKV Zrt. egykori vezérigazgatója, Kocsis István is elismerte (http://www.jogiforum.hu/hirek/19909). Fel sem tudom fogni, hogy gondolják, hogy ennyire egyértelmű jogi helyzetben, amikor ráadásul hibájukat már elismerték, ismét nekem kell órákat azzal eltöltenem, hogy a BKV jogszerűtlen eljárását bizonyítsam.

Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy bár nem csak én, de még édesanyám is tisztán emlékszik arra, hogy a kérdéses 2008-as bérletbemutatás megtörtént, ám természetesen ezt se 2010-ben, se 2012-ben nem tudtam bizonyítani, az igazoló szelvény hiányában. Igazán sajnálom, hogy bíztam annyira 2008-ban és 2010-ben is a BKV működésében, hogy nem kell minden cetlit megőriznem. Ezt a hibát többé nem követem el, mindazonáltal ebben az ügyben is ajánlom figyelmükbe az ombudsman fentebb hivatkozott jelentésének vonatkozó részletét. A mai probléma után azonban azt gondolom, jogos kételyeim merülnek fel a BKV Zrt. adminisztratív munkájának precizitását illetően.

Remélem nem gondolják azt, hogy ismét én fogok időt eltölteni azzal, hogy a BKV különböző irodáiba rohangáljak, így kérem küldjenek nekem egy bankszámlaszámot, melyre az utólagos bérletbemutatás 2000 forintos összegét elküldhetem. Továbbá kérem 2010-es panaszom dokumentációjának fénymásolatát, illetve kérem hogy indítsanak vizsgálatot a panasz dokumentációját végző alkalmazott ellen, aki elmulasztotta a büntetés elévülését az adatbázisukban is feltüntetni.

Válaszukat várva,

Üdvözlettel: Cs. N.