Kedves Figyelő!
 
Annyi féle anekdotázgatás látott már napvilágot a blogon a sofőrök dilijeiről, hogy úgy gondoltam megosztom veletek kedvenc bénasofőr-történetemet.
 
A helyszín a 85-ös busz, nem sokkal a Volvók bevezetése után.
 
Nyilván jó sofőrjeink hozzá voltak még szokva a jó öreg Ikarusokhoz, ugyanis szemlátomást - és fülhallomást - nem nagyon tudtak dűlőre jutni a gépkislány-rendszerrel. Sokszor, sokféleképpen sikerült elcsúsztatni a bemondóangot az aktuális megállótól, és ezzel nem egyszer sikerült némi aggodalomra adni okot a nem helybeliek számára.
 
A legszebb példa az ilyesfajta bénázára egy nyári késő este, amikor az Örsről akart indulni buszunk. Sofőr úr megnyekergette az ajtócsengőt, becsukta az ajtókat, kedvenc gépkislányom pedig rákezdett az üdvözöljükutasainkat-mondókára, ám a pilóta látva, hogy még néhányan lélekszakadva rohannak a megálló felé, jószívűen kinyitotta az ajtót nekik. Bár ne tette volna, ugyanis szegény gépasszony gondolatban ezzel előrerepült a Finommechanikai Rt-ig. Ajtócsukás után már az Aluljáró következett, amit a vezető bácsi nem nézett jó szemmel - tekintettel arra, hogy még mindig az Örs vezér téri buszvégállomáson voltunk -  ám mivel nem tudta kezelni a tájékoztató-rendszert, egyéni módszert vetett be:
- Ajtó becsuk
- 3 centit előregurul
- Ajtó kinyit
- Ajtó becsuk
- 3 centit előregurul
- Ajtó kinyit.
...és így tovább, végtelenített ciklusban.
 
A bemondó nénihang meg ugye szépen darálta a megállókat, mint rendes körülmények között. Száz szónak is egy a vége, addig játszotta ezt, míg körbe nem értünk a felvételen az Örs vezér teréig (miközben kb. 3 méterrel voltunk előrébb, mint induláskor). Mondanom sem kell, ezzel elment mintegy 12 perc, de legalább jól szórakoztak azok, akik kívülről nézték a ténykedést.
(A vicces az, hogy még így sem sikerült belőni a megfelelő megálló szövegét, mert egygyel így is elcsúsztunk.)
 
Üdvözlettel:
posy