Kedves BKV figyelő!
Az alábbi eset már kb. egy hónapja történt velem (velünk), azóta valahogy nem tudok olyan türelmes lenni a tisztelt ellenőrökkel.
A Deák téren másztunk le a M3 megállójába, lépcső tetején ellenőrök, én felmutattam az érvényes 30 napos, bár kitöltetlen bérletemet, gond nélkül átengedtek, barátnőmtől viszont elkérték az éves kitöltött tanulóbérletét (~32000 Ft). Az úr forgatgatta, nézegette, ráncolta a homlokát, de azért visszaadta egy laza 'sorry' kíséretében. A mozgólépcső alján ismét kedves karszalagosokba botlottunk, szitu kb. ugyanaz, én az üres bérlettel át, barátnőmtől megint elkérték. Itt a hölgy (ellenőr szám: 401) már mondogatta is hogy hm.. itt problémák lesznek, előkapta a szuper kis UV lámpáját, megállapította, hogy maga a szelvény érvényes, de a diákigazolvány szám át van írva. Amennyire megértettük, a nő azzal gyanúsított, hogy barátnőm talált egy xxx xxx xxx xx5 feliratú szelvényt, amit átfirkált xxx xxx xxx xx9-re. Innentől ez okirat hamisításnak számít, ő szépen elrakta a bérletet a kis fóliájába, és kiállított egy elkobzási papírt, hogy ő ezt bevonja, és készségesen felajánlotta hogy helyben kifizethetünk 8.000 Ft-ot, vagy ad 10.000 Ft-ról csekket. Büntetést nem volt kedvünk fizetni, így inkább a csekket kértük.
Éves bérlet, okirat hamisítás, büntetés
Miért veszteséges a BKV?
Ezért:
Tisztelt BKV!
Tisztelt Szerkesztőség!
Franciaországban élek, Lyonban mentem férjhez. Sokat jártam Olaszországban is, mint tolmács. Sok más országban is jártam már, és sokat utaztam tömeg közlekedési eszközökön. Mindig felmerült bennem a kérdés:
Miért veszteséges a BKV?
Franciaországban, és Olaszországban is egy általános jegy ára 1,10 euró, ami kb. 275 Ft. Ezt a jegyet csupán egyszer kell érvényesíteni, s hasonlóan a BKV jegy érvényesítő automatáihoz, a gép ráüti a dátumot és az érvényesítés pontos időpontját. Ezután 60 percig utazhatok vele, s közben átszállhatok bármelyik másik tömeg közlekedési eszközre.
Budapesten, a Főiskola, ahol tanultam (IX. kerület Börzsöny u.), pontosan egy órányira volt az akkori lakóhelyemtől (II. kerület Zöld lomb u.). A következő útvonalakat választhattam:
Középső ujját mutatja a nagyságos asszony
Rossz napja lehetett tegnap a Blaha Lujza téri Metró pénztárban üldögélő szőke, szemüveges 50 év körüli nagyságos asszonynak. Dolgoznia kellett.
Mivel a mozgólépcső tetején hajléktalanokra hajazó BKV-ellenőrök (?) serénykedtek, a nép beállt a pénztárhoz. A pénztáros hölgy szerencsétlenségére sok olasz igyekezett a Puskás-stadionba a Magyarország-Olaszország meccsre. A jelenetet sokáig nem felejtem el, az olasz fiatalember és a teljesen műveletlen, idegen nyelvet nem beszélő pénztáros között:
Olasz: 1 jegyet kérek - mondja előbb olaszul, majd angolul
Pénztáros: 1 mi? Már emelt hangon üvölt! Miért nem tudja pontosan megmondani, hogy mit akar...
(olasz emberünk hüledezve néz, nem tudja mi történik)
Én: Hölgyem, ne haragudjon, 1 jegyet kért a fiatalember. Miért tetszik ordítani?
Pénztáros: Maga meg mit szól bele? Azért ordítok, mert elegem van ebből a sok emberből, aki nem tudja mit akar. Mutatja itt nekem, hogy egyet kér. Mi egyet? Mit tudjam én? (Majd nemes egyszerűséggel kezének középső ujját az ismert nemzetközi jelzéssel a döbbent itáliainak mutatja, hogy az tudja, merre hány méter.)
Az olasz fiú rám néz, én pedig szégyellem magam. Európai Uniós ország, 2007. Norvégiában még a takarítónők is kenik-vágják az angolt, nálunk meg munkaundorban szenvedő, bunkó pénztárosok állítanak ki Magyarországról szánalmas bizonyítványt.
(Történt mindez 2007. augusztus 22. szerda, 17.50 Budapest, Blaha Lujza tér, a mozgólépcsőtől balra eső egyetlen nyitva tartó pénztárban. Az egész cég szégyellheti magát.)
A vak utasok napja az 56-os villamoson
Ez a felvétel augusztus 22-én 15.57-kor készült, a 4054-4055-ös kocsikból álló 56-os villamoson, amely éppen a Leányka utcai felüljárón haladt át.A BKV különbejáratú útvonaltervezője szerint a Leányka utca és a Kelemen László utca távolsága kb. 13 km! Hab a tortán, hogy a Budafok, Városház térről történő indulást mintegy 14 perces tanakodás előzte meg, hogy ki vezesse a szerelvényt, van váltás vagy nincs váltás. A járatsűrüség ebben az időszakban 7-8 perc, vagyis a menetrendnek annyi! Enyhítő körülmény: a villamos vezetője érthetően bemondta minden megálló nevét - vagyis ez a vak utasok napja volt, a süketeknek nem volt szerencséjük.:-)
A budapesti tömegközlekedés eddigi legjobb járműve
A Teréz körúton láttam meg a Trollinót, amivel már több hete szeretnék utazni, csak se energiám, se időm nem volt rá. Ma nem siettem sehova, megálltam a megállóba és vártam jöjjön a következő troli. Néhány perc után be is gurult a Ganz-Škoda gyártmánya.
Középen az ajtóval szemben álltam, legelőször a leszállásjelző és a vészjelző közötti különbség lepett meg. Sok járművön szinte ugyan úgy néz ki a kettő, alakban is és színben is és az utasok rendszeresen nyomogatják a vészjelzőt, leszállási szándékukat jelezve. Ezek után hátra néztem, és észrevettem, a szépen kialakított hátsó teret. Nem szűkös, kényelmesen lehet állni, és az ülőhelyek száma is elég jó. A tetőről eközben érdekes hangok hallatszottak, jött be a levegő. Miután meggyőződtem róla, hogy nem klíma, az ablakok méretét és a szellőzést kezdtem el figyelni. Az ablakok nagyméretűek, elég jól szellőzik a troli, járt is a levegő rendesen, bár azt sajnálom, hogy klíma nincs rajta, de így sem panaszkodok. Amin meglepődtem, hogy mellettünk is egy ugyan ilyen troli ment el, de nem volt fent az áramszedője, gondolom akkumulátorról üzemelt. Összességében azt kell mondanom, elégedett vagyok a Trollinóval. A BKV figyelő osztályzata: 5 (öt)
A jármű főbb paraméterei:Hosszúság:
Szélesség:
Magasság:
Szállítható utasok száma: 78 fő
Ülő utasok száma: 28 fő
Álló utasok száma: 50 fő
Utolsó kommentek