Ezeket a szombati munkanapokat sosem értettem. Teljesen felesleges. Az emberek fele otthonmaradt, szabadságot vett ki, az iskolák szinte üresek voltak a lógós diákok miatt, és a tömegközlekedési eszközök is kongottak az ürességtől. Arról nem is beszélve, hogy az emberek összezavarodtak. Nagyobb hülyeség ez, mint a téli – nyári időszámítás. Egy hasznuk azonban van. Járatcsökkentéskor el lehet hitetni az utassal, hogy ő a hülye.

Tisztelt BKV-figyelő!
 
Egy tegnapi (október 17., péntek) tapasztalatomat szeretném megosztani Önökkel. Péntek délután 13.20 körül érkeztem a földalatti Mexikói úti végállomására, és innen a 225-ös busszal szándékoztam tovább menni. A végállomáson 2 db 225-ös is parkolt, ennek ellenére a menetrend szerint 13.30-kor induló járat nem indult el. Ezt követően megkérdeztem egy BKV-s egyenruhában a közelben álló urat, aki azt mondta, ő semmit sem tud ezekről a buszokról. Ezek után egy buszsofőrnél kérdezősdödtem, aki éppen egy 25-össel érkezett meg a végállomásra. Ő legalább annyit megtett, hogy odament a 225-ös megállójához és megnézte ő is a menetrendet, ( http://www.bkv.hu/busz/225.html ) majd közölte, hogy rossz adatot néztem, hiszen csütörtök van. Ezzel az állásponttal nem vitatkoztam (azt hiszem elég fölösleges lett volna), és kikövetkeztettem, azért mondja, hiszen szombaton munkanap lesz. Ennek ellenére én úgy gondolom, hogy egy szombati munkanap miatt nem a csütörtökök duplázódnak meg egy héten, hanem a péntekek. Kíváncsi lennék, hogy mondjuk egy turistának hogyan magyarázták volna el, hogy egy pénteki napon nem az aznapi menetrend szerint járnak a BKV-járatok, továbbá arra is, hogy a tegnapi napot a BKV-n kívül ki gondolta csütörtöknek.
 
Tisztelettel: H. Ágoston