Vajon a BKV miért állít vissza forgalomba olyan járművet, amiről tudja, hogy több helyen is összehányták? Miért kell az utasnak elviselni, hogy lassan rosszabb körülmények között utazik, mint az állatok? Meddig kell ezt tűrnünk? Hol a takarító cég? Az elkövetkező napokban ezekre a kérdésekre próbálom megszerezni a válaszokat a BKV-tól.

Tisztelt BKV-figyelő!

Néhány napja, utaztam a BKV BPI-802 frsz. autóbuszán, amin valami embertelen állapot volt. A 2. ajtónál szálltam fel a buszra, ahol már feltűnt, hogy valamit kiöntöttek, mert a por, a kosz egy részen megtapadt, bár az utasok már elhordták egy részét a cipőjükkel. Nem friss kosz volt, olyan 1-2 napos.

 


Az ajtók bezáródtak, majd a lépcsővel egyvonalban az ajtón egy kis paradicsomdarabot, a lépcsőn 1-2 répadarabot fedeztem fel. Elfordítottam a fejem, mert elkapott a hányinger. Akkor vettem észre, hogy az 1. és a 2. ajtó között az ülés mellett szintén nagy folt díszeleg. Az ülés lábát nézve oda is kiürítette valaki a belének a tartalmát, majd az ajtó felé söpörte, mert a padló egyenes vonalban csíkos volt. 1 négyzetméteren belül a második hányásba botlottam bele.

 



Nem adtam fel, hátra mentem csuklóhoz, hogy megszabaduljak a hányásoktól. Hamar lelombozódtam, amikor láttam, hogy a 3. és a 4. ajtó között, valaki ismeretlen eredetű, sárga folyadékot engedett a padlóra. Az utasok halál nyugodtan lépkedtek benne, és ültek le, havi 8250 forintért ők ezt már megszokták, ez itt természetes.

 



Megértem, hogy minden lehullott morzsa után nem lehet a buszokat a járműtelepre vinni, és a krva anyját annak aki, összehányja a buszt, és kiönti az sörét a padlóra, de kéremszépen, egyik szennyezés sem volt friss. Három ilyen mértékű szennyezés után legalább éjszaka kitakaríthatták volna a buszt. Jeleztem egyébként a problémát leszálláskor a buszvezetőnek, aki annyit mondott „Ez a kettő már napok óta itt van. Sajnos ez van!” Véleménye szerint éjszaka is kint volt a busz, és még akkor hányták össze.

Szerintem a járművezető mondata egyértelmű. Sokan használják a BKV buszait, amik akaratlanul is összepiszkolódnak. Sajnos a BKV-t és a takarítókat ez nem érdekli, koszosan küldik vissza a buszokat a forgalomba.

Sajnos a kép nem adja vissza azt az élményt, amit mi a buszon kaptunk. Az első két képen sem látszik annyira a lényeg, de a harmadikon talán látható, miért is panaszkodom.

H. O.