BKV-figyelő

Egyik olvasónk napi szinten tapasztalja, hogy a tizenéves diákok nem adják át ülőhelyüket a kismamáknak, nőknek, időseknek. Erre mondják: sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, látni bőven ilyet is, olyat is. Nektek milyenek a tapasztalataitok? (Olvasónk levelét szerkesztve közöljük.)

Pesthidegkút, 61-es villamos. Láthatóan drága ruhákban járatott, drága elektronikával felszerelt, ránézésre szimpatikus diákok foglalják el az ülőhelyek nagy részét. A megállókban felszálló, középkorú, munkába menő nőknek nem adják át a helyet.

Nekem ez furcsa. Egy nő mellettem áll a zötykölődő járművön, én meg ülök? Le se szoktam ülni, mert úgyis lesz olyan akinek átadnám.

Ma reggeli történet. A villamos első ajtójánál, ahol hármas ülés van, ül befelé fordulva egy tizenéves fiú. Megy iskolába. Drága cipő, drága kabát. Költenek rá a szülei, szeretik. A hármasban ül még két középkorú nő. Telik a villamos, gyűjti össze a munkába, iskolába menő embereket. A fiú továbbra is ül. Már tömve a villamos, történetesen nők állják körbe a srácot. Ez rendben van így. Nem gáz.

Felszáll egy olyan öthónapos-forma kismama; kabátja kigombolva, látszik hogy várandós. Éppen a fiú előtt tud megállni. A baba pont a srác fejével egymagasságban. Tiszta helyzet. Lehetetlen, hogy megfordult volna a fejében hogy esetleg felállhatna, mert akkor biztos megmozdult volna. Annyira egyértelmű helyzet, mintha megrendezték volna.

Az egyik középkorú nő áll fel, megjegyzi hangosan, hogy a fiatalok nem adják át a helyüket. A srác csak ül. Kismama is ül, most a középkorú nő áll. A fiú győz. Lehet hogy sokkal egyszerűbb a dolog. Például a szüleivel csak autóval járt kiskorában.

Ez a fiú még nem tudja, milyen jó udvariasnak lenni a nőkkel. Csak úgy, önmagáért. Mindenhol. Amúgy ha valami, hát a nőkkel szembeni figyelmesség nagyon visszajön, sokszorosan. :)

Beérve a munkahelyemre gyorsan elmeséltem pár munkatársamnak, mit láttam, mondták, hogy ez mindenhol így van.

Talán a márciusi tél, talán csak az általános rosszkedv teszi, hogy bármilyen nehézség esetén megtaláljuk a bűnbakot, akit szidni lehet. Okkal vagy ok nélkül. Gyuri egy ilyen esetet látott; a felesleges verbális agressziónak ezúttal egy trolivezető esett áldozatául.

Azt persze ezúttal is fontos hangsúlyozni, hogy általánosítani nem szabad, vonatkozzon ez trolivezetőre vagy nyugdíjasra egyaránt. 

Egy furcsa jelenet szemtanúja voltam ma reggel, melynek kapcsán tényleg szeretnék elnézést kérni utastársaim nevében... Megpróbálok tárgyilagos lenni, de nem könnyű visszafogni magam az idősebb korosztállyal kapcsolatban.

Történt, hogy munkába jövet szokás szerint a 81-es trolival közeledtünk az Örs Vezér téri végállomás felé, amikor bekanyarodáskor az egyik áramszedő valamiért önálló életre kelt és leakadt a vezetékről.

Hozzáteszem, nem vagyok trolibusz vezető, de utasként azt tapasztaltam hogy a vezető teljesen normális sebességgel és kanyaríven fordult volna a végállomásra, így az ő felelősségét kizárnám az esettel, kapcsolatban. Számomra teljesen természetes volt hogy ez bizony a jármű hibája volt. Nem kell tovább gondolni, előfordul az ilyen.

Legalábbis ha az ember egy kicsit gondolkozik akkor erre a következtetésre jut. Igen, HA (!) gondolkozik. Sajnos a járművön tartózkodó többnyire idős utas egy pillanat alatt váltott át minősíthetetlenül bunkó stílusra a vezetővel szemben. Pár gyöngyszemet idéznék is: "Ez hülye!", "Nem normális!", "Az ilyet hogy engedhetik buszt vezetni!". Még sorolhatnám de nem teszem.

Az embernek egy pillanatra olyan érzése van hogy a vezető pillanatokon belül botokkal és kerekes szatyrokkal meg csirkefarháttal történő lincselés áldozata lesz. Ez így talán viccesen hangzik, de mégis, ott a helyszínen én szégyelltem magam utastársaim nevében is. Ezúton szeretnék elnézést kérni a járművezetőtől utastársaim nevében.

Egyúttal szeretném üzenni az ingyen utazó nyugdíjasoknak, hogy pont ők azok, akiknek semmi alapjuk arra hogy elégedetlenkedjenek a kapott szolgáltatással kapcsolatban! Talán ha egy jelképes összeggel, mondjuk 3000 forinttal hozzájárulnának havonta a közösségi közlekedéshez, akkor talán (legyünk optimisták) ennyivel több jutna a járművek karbantartására és nem pottyanna le az áramszedő a kanyarban.

Remélhetőleg eljut a sofőrhöz, aki nem érdemelte meg ezt a bánásmódot, hiszen csak a munkáját végezte!

Egy olvasónk a közelmúltban az alábbi kérdést vetette fel.

Vajon lehet kérni olyat a buszsofőröktől, hogy ha látnak a buszon aludni egy gyermeket, aki láthatóan egyedül van és valószínű iskolából megy haza hulla fáradtan, és még a buszvégállomáson is alszik, ahol a busz áll 10 percet vagy többet, hogy ébresszék már föl? Esetleg kérdezzék meg, hogy biztos nem kell-e leszállnia, vagy valami hasonló?!

Tudom, hogy egy alvó gyerek felébresztése nincs a munkaköri leírásukban, de talán az emberségi leírásukban ott lehetne...

Például a 169E busz sofőrjeitől lehet-e ilyet kérni? A másik végállomás 50 perc. Ha elalszik a gyerek, akkor már a második 50 perc környékén ébred fel, és így megint meg kell tennie az 50 perces utat. Ez a végállomásokon való várakozásokkal már három óra.

A gyerek felül a buszra mondjuk délután 2-kor és még 5-kor is a buszon van. Csak halkan kérdem, esetleg fel lehetne ébreszteni egy látszólag egyedül levő, alvó gyermeket a buszon vagy a végállomáson?

(...)

Magamból indultam ki, amikor ezt a kérést fel merészeltem tenni... Nekem nem lenne probléma. Ezt a bizonyos kisgyereket egy rakás orvos kivizsgálta, épp azért mert oly mértékben el tud aludni a járműveken, hogy állíthatod a telóját bármire, nem ébred fel rá. Állva is elalszik. Ez most komoly.

Sajnos (szerencsére) semmi problémát nem találtak. Azt mondták, hogy kinövi. Na most én dolgozom. Mert muszáj. Egyébként éhen halnánk. (Mondjuk így sem sokkal jobb...) Már nem alszik el oly mértékben mint 1-2 évvel ezelőtt, de még mindig előfordul. (1-2 évvel ezelőtt meg tudtam oldani, hogy együtt menjünk haza.)

Egyszerűen csak az a kérdés, hogy lehet-e figyelni a másikra, főleg, ha az gyerek??? A buszvezetőnek, amikor leparkolja a buszt a végállomáson, látnia kell, hogy ott maradt valaki a buszon. Vajon megnézi-e, hogy az a valaki miért maradt a tök üres buszon?

Az utasok hozzáállását, viselkedését firtatta a napokban a BKK egyik jegypénztárosként dolgozó munkatársa. Levélírónk is elismerte, hogy a modortalanság gyakran a tömegközlekedésben dolgozókat is jellemzi. Erre reflektál Mónika levele, akivel egy villamosvezető volt udvariatlan. (Mai levelünk korábban érkezett, nem a jegypénztáros levelére adott válasz, inkább csak a témája miatt van összefüggés.)

Mint az olvasónk leveléből is kiderül, nem az ellen volt kifogása, amit a járművezető mondott, őt inkább a hangnem, a hozzáállás zavarta. A következtetés levonható, nem bonyolult: ha kölcsönösen megadnánk egymásnak a tiszteletet, számos konfliktushelyzet elkerülhető lenne. Meggyőződésem, hogy ez az általános, ugyanakkor ezek az esetek rossz szájízt adnak.

Ma este (2013. február 18. - a szerk.), egy igen hosszú nap után a Széll Kálmán téren sétáltam a 18-as villamos felé. Nem állt még be a megállóba, ott várakozott nyitott ajtókkal, ahová beérkezni szokott. Gondoltam, hogy felszállok rá, az a pár méter mit sem számít (hiszen nyitva voltak az ajtók, kit zavarnék?).

Miután elfoglaltam a helyem, egyszer csak rám szólt egy mogorva női hang: Vééégállomás (hozzáteszem, a villamos már 5-10 perce bent állhatott). Ránéztem a hang tulajdonosára, és egy meglehetősen ápolatlan, BKV-s egyenruhában lévő "hölgy" állt előttem. Köszöntem: Jó estét. Erre az előbbi nem épp kedves hang újra megismételte, hogy: Vééégállomás. (Talán ezt szánta köszönésnek, vagy azt hitte süket vagyok?!)

Mondtam neki, hogy "nem most érkeztem, hanem a másik irányba tartok". (Egyébként sem úgy néztem ki, mint aki elaludt a járművön, ráadásul mivel elhaladtam mellette, amikor még a vezető fülkében ült, láthatta, hogy felszállok.) Erre közölte az előbbihez hasonló, ha nem durvább stílusban, hogy: "akkor le lehet szállni, és a megállóban felszállni". Mondtam neki, hogy: "ezen a pár méteren már mi múlik?", erre annyi volt a válasz, hogy szálljak le.

Megkérdeztem a "hölgytől", hogy "miért vannak nyitva az ajtók, ha nem lehet felszállni?", amit tudomásom szerint nem tilt semmi (és így utólag tovább gondolva ezt nekem honnan kellene tudnom, hiszen egy leszálló helyen állt a villamos, járda mellett, nem a sínek között?!), majd odavágta, hogy az ajtók azért vannak nyitva, hogy ő át tudjon menni egyik fülkéből a másikba. De ezt már meglehetősen támadóan mondta, úgyhogy tényleg jobbnak láttam leszállni.

Kérdezem én: stílust nem tanítanak a BKV-nál? Hogy talán az ügyfél az első, mivel belőlünk élnek? Félreértés ne essék, nem azzal van bajom, hogy le kellett szállnom. Most először, és utoljára szálltam fel ott. Nekem a stílussal, a hangnemmel van problémám. Nekem alap, ha valakit megszólítok, köszönök neki. A másik dolog, hogy ha én megadom a tiszteletet, joggal várom el ugyanezt.

Ügyfélszolgálaton dolgoztam évekig, tudom azt, hogy az én viselkedésem egyben a szervezetet is minősíti, ahová tartozom. Persze, mondhatjuk, hogy alulfizetettek, fáradtak az emberek, de a jó modor, az udvariasság, a másik emberszámba vétele nem pénz, idő vagy energia kérdése.

Én sem keresek sokat, én is elfáradok a nap végére (átlag 10-12 órát dolgozom), mégis képes vagyok az emberekre mosolyogni, hiszen hiszek abban, hogy csak így tehető jobbá ez a világ. Ha figyelünk egymásra.

Az alábbi levél írója az elmúlt években többféle munkakörben megfordult a BKV-nál és a BKK-nál, így komoly tapasztalatai vannak velünk, utasokkal kapcsolatban. Miközben számtalan, gyakran jogos panasz érkezik a budapesti tömegközlekedésre és az abban dolgozókra, érdemes "meghallgatni" a másik oldalt is. Hiszen tudjuk, hogy semmi sem fekete vagy fehér.

Régóta gondolkodom egy levél megírásán, amivel reagálni tudok mind a pozitív, de legfőképpen a negatív levelekre, amelyeket a blogon olvashatunk. Számos részre bonthatók a panaszok, szeretnék ezekre egyenként véleményt írni, hátha lesz olyan az olvasók közül, aki megérti a másik oldalt is, s nem az "utáljuk most őt" elvet fogja követni.

Jelenleg mint pénztáros dolgozom a BKK-nál, így értelemszerűen sokat kerülök kontaktusba az emberekkel, de dolgoztam már kisegítő tolmácsként is pár éve, diák koromban, ahol szintén sokat találkoztam az emberekkel, és meg kell mondjam, eléggé ledöbbentő, amikkel találkozom. Napi 400-500 vásárló intézi nálam a jegy- vagy bérletvásárlását, így elég jó képet tudok alkotni az átlagemberről.

Gyerekkorom óta arra tanítottak, hogy teljesen mindegy, hogy boltba megyek vagy csak az utcán szólítok le valakit bármilyen okból, az első, hogy köszönjek. Nem hiszem, hogy olyan nagy elvárás egy jó napot/jó estét! Az emberek 60 százaléka, legfőképpen az idősek és a turisták azok, akik rendszerint úgy érkeznek a pénztárhoz, hogy már a mozgólépcsőről kiabálják, mutogatják, hogy egy jegyet szeretnének, majd az udvarias köszönésemre lenéző tekintet a válasz.

Rendszerint a pénztáros az, akin csattan egy elromlott mozgólépcső vagy a jegykiadó gép hibája, holott az előbbire a forgalmi ügyeletes tud válaszokat biztosítani, utobbiakért (amiket egy külsős cég üzemeltet) az automata oldalán található ingyenes szám tud megoldással szolgálni. Egy átlag utastól természetesen nem várható el, hogy mindezekkel tisztában legyen, de az ebből adódó ingerültségét miért a pénztároson kell levezetni?

Elvégre ha egy tévének a távirányítója nem működik, akkor sem a pénztároshoz megyünk annak felmenőit szidalmazni, vagy éppen annak foglalkozását firtatni.

Tolmácsként az ellenőrökkel közösen végeztem a munkámat, ők ellenőriztek, én fordítottam, így az ő oldalukról is lehetőségem nyílt a helyzet értékelésére. Nagyon sok levelet olvastam, amelyekben az utasok az ellenőrök bunkó magatartására hivatkoznak és nem áll szándékomban ezeket cáfolni, hisz tudjuk, hogy vannak ilyen emberek.

DE! Kíváncsi lennék, vajon melyik olvasó lenne képes arra, hogy napi 8 órában hallgassa az utasok szidalmazását, hogy "rohadt g**ik", "kéregess anyádtól", stb. Az ellenőrök sajnos elértek arra a szintre (nagyrészt az ő hibájukból, de részben az utasok általánosításaiból), hogy már senkit nem érdekel az egyén, hogy ki milyen ember, meglátja az ellenőrt, onnantól ő AZ ELLENŐR, akit utálni kell, akit le kell köpni, és aki egy szemét, szar alak.

Senkit nem érdekel az (és ez az összes emberre vonatkozik), hogy talán ha emberségesen közelítene, köszönne, nagy valószínűséggel kedvesebb választ kapna. Számos példát lehet felsorakoztatni ennek az igazolására is, de sajnos ezt mindenki annyira természetesnek veszi, hogy erről nem esik szó.

Mindenki nézzen egy kicsit magába, hogy vajon ő hogyan bírkózna meg egy olyan munkával, ahol az emberek mind megvetéssel tekinenek a dolgozóra, ahol szinte nulla az esély arra, hogy egy normális kontaktust lehessen létre hozni. Persze, hogy ezek után az ember nem szívesen jár munkába, streszesebb és ingerültebb a kelleténél. De ez is egy munka és nem teheti meg mindenki, hogy irodában üljön egész nap és azért kapjon fizetést.

A sofőrök munkájához sajnos nem sokat tudok hozzáfűzni, nem dolgoztam velük, de vannak ott dolgozó ismerőseim, akik olyanokról tudnak beszámolni, amiket természetesen mindenki tud: alkatrész hiány, az ebből adódó problémák, amiért ő felel, a bunkó utasok, akikkel nap mint nap szembekerül.

Mint utas sokszor voltam fül és szemtanúja eseteknek ahol a BKV-t szidalmazták, rongálták annak állapota miatt, vagy éppen az esetleges késésért. Kíváncsi lennék, ezek az emberek mit csinálnának, ha nem lenne BKV. Hogy járnának munkába, szórakozni, iskolába? Tény, hogy sajnos nem lehet a menetrendre hivatkozni mint egy biztos tájékoztatás a járművek indulásáról, illetve a buszok, villamosok, metrók állapota is kifogásolható, de végeredményben szállít minket.

Írkálhatunk sok száz posztot arról, hogy mi jó és mi rossz ebben a rendszerben, változtatni úgysem tudunk rajta, csak azon, hogy kinek a napját rontjuk el egy-egy beszólással vagy megjegyzéssel. Tényleg a pénztárost, sofőrt, ellenőrt, forgalmistát kell elküldeni melegebb éghajlatra egy rossz rendszer miatt, amiről ők semmit sem tehetnek?

Milyen ember az, aki képes napi 8-10-14-24 órában tökéletesen utasbarát, kedves, mosolygós stílusban munkát végezni, amikor ugyanennyi időben folyamatosan kapja a szidalmazásokat?Utasként az ember elvárja a toleranciát, de hogy ő legyen toleráns, az meghaladja sokak képességét.