Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Éjszakai "ellenőrzés"



41 Tovább

Verekedés az aluljáróban

Tisztelt Ügyfélszolgálat!

2008. március 14-én 20:00 környékén történt esetről szeretnék beszámolni Önöknek. A Móricz Zsigmond Körtérről A Deák Ferenc térre utaztam a Nógrád Volán által üzemeltett 47-49V autóbuszon.

Az autóbuszról leszálltam, majd a Deák téri metróaluljáróba mentem, ahol az alábbi kép fogadott:

Két hajléktalan férfi veszekedik, rugdossák egymást, majd az egyik egy kb. 20 cm pengenagyságú kést ránt elő, és a lépcső felé tart a másik hajléktalan után. Én a többi utastársammal együtt ekkor voltunk a lépcső alján, igen közel a két hajléktalanhoz és a késhez.

A metró bejáratnál két szolgálatban lévő metróbiztonsági dohányzott, beszélgettek, és a verekedés egész menetét végigkísérték, anélkül, hogy beavatkoztak volna. A kérdésem az volna: A metróbiztonságiaknak a jegyellenőrzésen kívül, nem-e feladatuk az utasok biztonságának megőrzése, a hasonló esetek felszámolása?

A metró ezen területén ebben az időben 4 biztonsági őr dolgozott. 3 férfi és 1 nő. Az esetet két férfi nézte végig, a hölgy és a 300 359 sorszámú férfi biztonsági őr mindeközben a munkáját végezte.

Kérem, hogy az általam nem azonosított ellenőröket hallgassák ki, és azonnal vonják őket felelősségre.

Segítségüket előre is köszönjük.

BKV-figyelő
49 Tovább

Utazó õrök állják el az ajtót a büdös utasok elõtt

A BKV véget vet a hajléktalanproblémának. A cég tervet dolgozott ki, hogyan lehetne megszüntetni, hogy ápolatlan, koszos, büdös emberek ingyenes melegedõnek használják az éjszakai járatokat. A közlekedési cég utazó biztonsági õrökkel szortírozza a jeggyel rendelkezõ utasokat is - írja a Népszabadság.

A BKV hosszú évekig nem nézett szembe a jármûveit melegedõnek használó hajléktalanok okozta problémával. Februártól viszont biztonsági õrökkel igyekeznek betartatni az utazási szabályzatban foglaltakat, például azt, hogy az utas ruházatával és egyéb módon sem szennyezheti mások öltözetét és a jármûvet.

Regõczi Miklóstól, a BKV kommunikációs vezérigazgató-helyettese a Népszabadságban jelentette be, hogy a cég egy hónap múlva radikálisan új stratégiát vezet be az eddig fel nem vállalt konfliktus kezelésében. A hajléktalan potyázók februártól nem szállhatnak fel az éjszakai buszokra. Minden éjszakai járaton õrök vigyázzák a rendet és a kulturált utazási körülményeket, ha pedig a módszer beválik, nappal is kiküldik a biztonságiakat. Regõczi értékelése szerint a szigorítást nem a hajléktalanok ellen, hanem az utazási rend betartása, és elsõsorban a fizetõ utasok érdekében vezetik be.

A BKV megduplázza a jelenleg alkalmazott biztonsági õri gárda létszámát, 50-rõl 100-ra. A BKV-nál az a profi biztonsági õr kaphat éjszakai munkát - óránként 800-900 forintért -, aki sikeresen levizsgázik a szükséges kiegészítõ jegyellenõri, jegyeladási tanfolyamon is. Ez utóbbi átlagosan a jelentkezõk mindössze kétharmadának sikerül. Újra bevezeti az éjszakai járatokon az elsõ ajtós felszállást. A biztonsági õrök feladata lesz az új rend elfogadtatása is.

Az éjszakai jármûvön utazó õrök - buszonként akár 2-3 is - ugyanis csak azokat az érvényes, 350 forintos éjszakai jeggyel vagy bérlettel rendelkezõket engedik felszállni, akik megfelelnek az utazási szabályzatnak is: ruházatukkal és egyéb módon sem szennyezik mások öltözetét és a jármûvet. De nem szállhatnak fel az ittas és feltûnõen mosdatlan utasok sem, még akkor sem, ha van jegyük. A biztonsági emberek nem mérlegelnek, hogy ki a hajléktalan, s ki az, aki csak átmenetileg nem felel meg az utazási feltételeknek, annyi empátiával mégis kell rendelkezniük, hogy tudják, melyik elutasított ember kezébe nyomják azt a kis kártyát, amin az összes menhelyszálló címe és a segélyhívó számok rajta vannak. Az õrök nem büntetnek, nem igazoltatnak senkit, de akinek nincs jegye, azt nem engedik felszállni a jármûre. Jegyet náluk és a buszvezetõknél is lehet venni.

Forrás: index
A BKV Figyelő üdvözli a BKV Zrt. újabb -az utasok érdekeit szolgáló- tervét.

322 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek