Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A BKV-sztrájk legviccesebb története: Demszky Gábor és a telekocsi

Ti el tudjátok képzelni, hogy amikor minden budapesti és ingázó a BKV vezetését és a főpolgármestert anyázza, akkor a 173-as busz Gellért téri megállójában maga Demszky Gábor csalogat 40 fokra felfűtött kisbuszába megállóban fagyoskodó BKV utasokat? K. Péter nevű olvasónk szerint mindez megtörtént, ám én addig nem vagyok hajlandó elhinni a történetet, míg azt Demszky vagy a Főpolgármesteri Hivatal meg nem erősíti.

Tisztelt BKV-figyelő!

Nagyon meglepő dolog történt ma velem! Várok a buszra a Gellért téri 173-as megállóban, szokás szerint tömve, egy ember se fért már fel rá. A busz mögött megállt egy Opel kisbusz, majd egy ember kiszállt jobb egyről,megkérdezte nem megy e valaki a Deák térre, mert van 4-5 szabad helye. Mivel én vonatra siettem, ráadásul csomagokkal voltam,igent mondtam, és másik 4 emberrel beültünk a kocsiba, amit Demszky Gábor(!) vezetett. Mindenre számítottam, csak erre nem. Elvitt minket a Deák téri városházáig, (közben szidtuk egy kicsit közösen a BKV-t) majd köszönetet mondtunk és mindenki ment a saját dolgára.

Nagyon kellemes meglepetés volt! Teljesen közvetlen és normális arcnak tűnt.

Üdv, Péter

57 Tovább

A BKV-nál mindenki lop? -Zsebre dolgozott a biztonsági őr

Balázs a minap a 907-es éjszakai buszon utazott. Nem volt jegye, ezért a biztonsági őrtől vett egyet. Pontosabban vett volna, de az őr azt mondta, elég neki egy 200-as, és utazhat tovább. Olvasónk annyira meglepődött ezen, hogy fizetett, csak később jött rá, hogy ez mekkora hiba volt:

Kedves BKV-figyelő!

A minap 907-es éjszakaival utaztam Astoriától Kosztolányi térig. bérletem nem volt, mert az előző lejárta után nem vettem még újat, így készítettem a 400 ft-ot a helyszínen váltott jegyre. mondom: egy jegyet kérek szépen. Security: Meddig mész? Én: Kosztolányi. Válasz: Kétszáz. Én: Mennyi? Security: 200 elég, jó lesz.

16 Tovább

Utasok személyes adataival játszik a BKV

A regisztrált utasok nevét, telefonszámát, e-mail címét és jelszavát is megtudhatjuk, ha egy kicsit is értünk az ilyesmihez, derül ki a Buhera blog tegnapi posztjából. A blog egy szemfüles olvasója tesztelte a nálunk már bemutatott majdnem végleges weblapot, amit Fuzik Zsolt (volt?) IT igazgató már publiklálsra szánt. A tesztelő meglepődött, amikor a regisztrált utasok személyes adataival találkozott, de ennél nagyobb hibát is talált.

Az egésszel az a probléma, hogy 5 felhasználó közül 4-nek mindenhol ugyan az a jelszava. Elég egy rosszindulatú ember, aki az ott lévő telefonszámokat, teljes neveket, e-mailcímeket és jelszavakat felhasználva visszaél a személyes adatokkal.

Akit érdekelnek a részletek, ide kattintva tudhat meg többet.

29 Tovább

Busz kontra bicikli: Lehet ezt így is

Sok biciklis kontra BKV buszos levelet olvashattatok nálunk az elmúlt két és fél évben. A levelek zöme panaszlevél volt, melyekben a biciklisek arról írtak, hogyan szorították, dudáltaák le a BKV buszvezetői, vagy hogyan szóltak be nekik. A lenti Critical Mass-ról származó levél pont az eddigiek ellentéte. Egy pillanat, amikor mindenki szabályosan közlekedett:

Pénteken éppen húztam a P13 Alleycatre. A Keletitől mentem a Rákóczin a Blaha felé. Buszsávozni szoktam, mert ott lehet haladni, mindig 5 másodpercenként vagy gyakrabban is nézek hátra felé, hogy nem akadályozok-e bármilyen buszt a haladásban. Láttam, hogy jön busz. Oldalra egy kicsit megálltam, hogy eltudjon menni a bácsi. Aztán jött még pár busz. Persze a Blahánál beértem őket. Előre mentem, mert még be kellett néznem Corvinhoz Alleycat előtt. A sofőr bácsi, akit először elengedtem kinyitotta az első ajtót odahívott és megköszönte, hogy ilyen normálisan elengedtem, nagyon megkönnyítve ezzel a munkáját.

Köpni nyelni nem tudtam, jól esett az egész szituáció.

Tibor

29 Tovább

A BKV szerint jogszerűen büntetett és kurvázott az ellenőr

Október 2-án "Öt ellenőr támadt rá az iskolás gyerekre" címmel publikáltam egy levelet, melyet egy elkeseredett anyuka küldött az ügyfélszolgálatnak. Az anyuka a levélben arról írt, hogy lányára öt BKV ellenőr támadt rá egy villamoson, és úgy büntették meg, hogy volt érvényes bérlete (ezt a levél mellé csatolta is). Az egyik ellenőrnek a büntetés közben még arra is volt ideje, hogy a lány egyik iskolatársát lekurvázza. A BKV szerint az ellenőrök mindezt jogosan tették, és nem engedik el a büntetést. A BKV levele és az anyuka reakciója alant:

Tisztelt M. Hajnal!

A társaságunkhoz írt elektronikus levelével lehetővé tette számunkra, hogy pótdíjazási ügyével kapcsolatban tájékoztatást nyújthassunk Önnek.

Az Ön leánya pótdíjazási körülményeivel kapcsolatban a Jegy és Bérletellenőrzési Szakszolgálat vizsgálatot folytatott. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy 2009. szeptember 24-én a 224-es karszalag számú jegyellenőrünk jogszerűen intézkedett az Ön leányával szemben. Ezt a 14-es villamos vonalán az ellenőrzésénél kiadott X-ös számú pótdíjazási folyamatra történt "jegy nélkül utazott" megjegyzés és a jegyzőkönyvi meghallgatása során történt nyilatkozatai is igazolták.

Így az Ön leánya 2009. szeptember 24-ei pótdíjügyét díjfizetés nélkül lezárni nem áll módunkban. Lehetőséget biztosítunk, hogy a pótdíjazás napjára érvényes bérletét a hozzá tartozó érvényes diákigazolványával a levelünk kézhezvételétől számított 8 napon belül személyesen bemutathatja a 1072. Budapest, Akácfa utca 22 szám alatt lévő pótdíjazási irodánkban. (3.000Ft bérletbemutatási díj befizetése ellenében,) Nyitvatartási idő: (hétfőtől - péntekig 6.00 - 20.00-ig szombaton 8.00 -13.45-ig) Kérjük, hogy a jelen levelünket szíveskedjen a bemutatáshoz felmutatni.

226 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek