Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Nudli kutya esete a budapesti tömegközlekedéssel

Kata tudta, hogy kutyát tartani felelősség. Azt is, hogy ennek komoly költségei vannak. Azt viszont nem is sejtette, hogy kutyájának megvásárlásával olyan tortúra veszi kezdetét, amely lassan az őrületbe kergeti. Olvasónk több levelet is küldött, ezeket egyben, szerkesztve és rövidítve közöljük.

Vásároltunk egy kutyát (közepes termetű lesz). Mivel szeretünk mindennek utána járni, ezért felvettük a kapcsolatot a BKV központjával telefonon, hogy milyen szabályok vonatkoznak a kutya utaztatására. Egy kedves hölgy (sajnos nem tudom már, hogy ki, mert 3 hónappal ezelőtt volt), azt mondta, hogy amíg nagyon pici, addig vihetem a kezemben, de a szabályok azt mondják hordózóba kell tennem. Vettünk egy hordozót 6000 forintért, annak tudatában, hogy tudtuk: jó esetben 3-4 hétig lesz jó neki. Tehát maximum 3 hónapos koráig.

Mivel mindez a legnagyobb kánikulában történt, vettem a bátorságot és arra gondoltam, hogy törölközőbe rakom és viszem a kezemben, hogy ne kapjon hőgutát! Gondoltam, csak nem szólnak, hiszen a metrókocsikban és a villamosokon is fullasztó meleg volt! Szegény a hordozóban teljesen kikészült, mivel nulla légmozgás volt a BKV járatain. Így utaztunk kb. 2-3 hétig, míg meg nem történt az első incidens...

Mentem lefelé a Blaha Lujza téren lévő metróhoz, mikor egy rettentően intelligens, kb. 19 éves ellenőr letegezve (33 éves múltam), nagyon agresszív módon azt mondta, hogy a két és fél hónapos kutyám nem mehet le, mivel nincsen rajta szájkosár! Mondom, tessék? Nem is lehet rá kapni, mivel még olyan kicsi az orra! Ő kiabálva, folyamatosan letegezve válaszolt, hogy ő most vizsgázott és így nem mehet le! Nem az volt a baj, hogy nincs hordózóban, hanem miért nincs rajta szájkosár!

Persze utána már az is baj lett! Jelen esetben nekem az állat jóléte fontosabb volt, mint a BKV-szabály a hordozóról! Abban a melegben állatkínzásnak minősült volna hordozóba rakni! Válaszoltam neki, hogy esetleg abból nem vizsgáztál, hogy nem tegezhetsz le senkit? Kérdeztem tőle, hogy mit is vársz tőlem, kössem össze egy spárgával? És amíg ilyen meleg van a járatokon, nem rakom bele semmibe, mert megfullad!

Majd az egyik középkorú kollégája leállította, és azt mondta: menjen, hölgyem, nyugodtan! Mivel nem szeretem az ilyen dolgokat elmentünk szájkosarat venni, hogy ezt a problémát is letudjuk! Hát nem! Teljesen őszintén mondom, bejártuk egész Budapestet, mire találtunk egy olyat, ami jó lett neki (semmi baj, hiszen olcsó a benzin), mindent a BKV-ért! Oké, szájkosár, törölköző, nyolcvan fok a szerelvényeken, a BKV kérte, mi megtettük!

Majd jött a következő, hogy vegyek jegyet! Kérdeztem miért, hiszen még mindig a kezemben cipeltem, szájkosárral és nem foglal semmilyen helyet?! (Kérdezem én, ha neki akkor kellett, akkor azokra a hatalmas bőröndökre miért nem kell fizetni?!) Azt mondták, mert nincs hordozóban! Mondtam jó! Lyukasztás megtörtént, táska a vállamon, kutyának érvényes a jegye, bérletemet mutatom, de hoppá nincs rajta a szájkosár! És addig nem mehetek le amíg rá nem adom! No, mindegy táska, kutya le, bérlet, jegy zsebbe, szájkosár fel! Induljunk neki harmadszorra!

Mivel közben Nudli kutya megnőtt, és nem szerettem volna neki minden nap jegyet venni, ezért kapott egy bérletet havi 9800 forintért! Nudlikának megvan a bérlete, bérletigazolványa, szájkosara. Úgy gondoltam most már nincs semmi baj, most már nem tudnak mibe belekötni?! Hát tévedtem és ez volt az utolsó csepp!

Ma megyünk le a metróhoz a Stadionoknál és mi történik? Mutatom mindkettőnk érvényes bérletét és bérletigazolványát és megkérdezi a szintén intelligens rettentően kedves BKV ellenőr, hogy a kutyának lyukasztottam-e jegyet? Mondom, itt a bérlete, jól megnézte. Mivel az rendben volt, jött a következő hol van a szájkosár? Na, most már legszívesebben üvöltöttem volna, hogy b... meg, hát rajta! Észrevette!

Az egyik ellenőr azt mondta, vegyem fel a kutyát! Kérdeztem, miért is? Jött a válasz: "mert csak úgy lehet levinni" ( nem mozgólépcsőnél voltunk). Na, ez tette be a kaput! Mondtam neki, hogy nem fogom felvenni, van bérlete havi 9800 forintért!

Egy másik eset: reggel nem történt semmi különös, sőt kedvesek voltak az ellenőrök. Viszont este már nem. A Blaha Lujza téri metróhoz szerettem volna lemenni. Felmutattam az érvényes bérletet a bérletigazolványokkal együtt, majd egy szemüveges, pocakos ellenőr elém állt és nem akart leengedni, mert nincs nálam a kutya oltási könyve! Elszakadt a cérna! Mondtam, hogy nem érdekel már mit akar, mindennap kitalálnak valamit van bérlete, szájkosara, és elindultam lefelé.

Mikor leszálltam a Stadionok megállónál, bemondták, hogy ellenőrzés van. Félve közeledtem. Azt mondta az ellenőr "köszönöm szépen"! Megkérdeztem könnybe lábadt szemmel, mert már tényleg nagyon elegem van, "Uram mit kellene még tennem, hogy békén hagyjanak, mert 2,5 hónapja megy ez a tortúra és már nagyon elegem van! Kérdezte mi a baj? Elmondtam, hogy oltási könyvet kértek tőlem! Azt mondta: nem, azt nem kell bemutatni! Menjen nyugodtan, hölgyem!

Mondtam, jó de én holnap személyesen megyek be panaszt tenni! Kérni fogok egy hivatalos papírt és azt is mutogatni fogom nekik, mert ez idegtépő! Remélem kapok!

43 Tovább

Kutyásokkal keménykedik az alvállalkozós buszvezető

Olvasónk azért fordult hozzánk panaszával, mert sokadjára fut össze egy olyan buszvezetővel, aki a kutyás utasokkal keménykedik. Andreát a múlt héten nem engedte felszállni a 187-es buszra, mert a kutyán nem volt szájkosár. Ez az eset még nem is lenne említésre méltó, hiszen a buszvezető észrevétele teljesen jogos, csakhogy ugyan ez a buszvezető pár nappal később ismét beszólt Andreának, és percekig várakozott a megállóban, holott akkor a kutyával minden rendben volt, az utazási feltételeket nem szegték meg. Részletek alább:

Andreának pedig javaslom, hogy a kutyának valódi szájkosarat vegyen. Abban a kutya tud lihegni, ki tudja benne nyitni a száját, és a 35 fokban sem fog megfulladni.
 

Tisztelt BKV-figyelő!

Sajnos másodszorra fordult elő velem az, ami ma is, ezért elfogyott a türelmem és panasszal élek Önök felé egyik szerződéses partnerük sofőrével szemben.

A 187, 87-es hétvégi járatán van egy kellemetlenkedő buszsofőr, aki különösen a kutyásokra "utazik". (mai járata a 87-es vonalon, busz rendszáma MCX 181, szombat 19órás járat a Kamaraerdei végállomásról) Több kutyás ismerősömtől is hallottam már az elmúlt hetekben, hogy ilyen-olyan indokkal hatalmaskodik felettük és a gazdákat kutyáikkal inkább arra kényszerítik, hogy leszálljanak a buszról, mint hogy elvigye őket. 

A múlt héten a 187-es járaton akadtam össze vele először, akkor a buszra nem engedett fel, annak ellenére, hogy a kutyám életmentő állat,  minden utazásról előírt feltételnek megfelelt, csupán a szájkosár nem volt rá felrakva. Aminek oka az volt, hogy közel 35 fokos hőmérsékletben nem tudott a kutya szájkosáron át lihegni, vagyis testhőmérsékletét hűteni, ami hőgutához vezethetett volna. Ezért az állatot féltve és tudva azt, hogy megbízható, kiszámítható és rendkívül jámbor állat, szájkosár nélkül akartam felszállni vele arra a buszra, amire több mint 20percet kellett várni az áthevült buszmegállóban. (egyébként a sofőr késve indult ki a végállomásról ez okozta a hosszas várakozást) A kutya, még egyszer kiemelem, életmentő kutya, fajtáját tekintve magyar vizsla, semminemű agressziót nem mutatott és nem is várható tőle, hiszen emberek mentésére van kiképezve. Mindezt a sofőr is látta és szóban tájékoztattam is erről a tényről, de ő semminemű kompromisszumra nem volt hajlandó és arra kényszerített, hogy szálljak le a buszról, mert különben nem indul el a megállóból amíg le nem szállok. Akkor engedtem a nyomásnak,  mert nem várakozással tovább terhelni az utasokat, akik szintén nagyon idegesek voltak a több mint 20 perces várakozási időtől a forró megállóban ) de már akkor is sejtettem, hogy a sofőr viselkedése mögött nem a kutya megjelenése, hanem inkább indokolatlan hatalmaskodási kényszer áll..Még szerencse, hogy csak edzésre utaztam vele, így a késlekedés nem okozott gondot csak kellemetlen volt.

Ma ugyancsak összeakadtam vele, a kutyán ma szájkosár is volt, mégsem akart a megállóból kiindulni, amit már a felszállásomkor jelzett elég arrogáns stílusban. Ma nem voltam hajlandó engedni a rám nehezedő nyomásnak, ugyanis minden utazási feltételnek megfeleltünk (nekem éves bérletem van, egyébként 2003-tól vagyok törzsutasa a BKV-nak!) a kutyával, mégis közel 10 perciig álltunk a megállóban közel 20 utassal együtt, hogy elinduljunk. Végül egy utas ment oda a sofőrhöz és szólt rá, hogy indítson már, hiszen minden utazási feltételnek megfelelünk. Egyébiránt ma is késve érkezett a megállóba, és további késéssel haladt tovább, mely teljesen indokolatlan volt.

Egyik felháborodott utas még fényképet is készített az sofőrről, melyet itt mellékelek.

Kérem, szíveskedjenek pszichológusi vizsgálat alá vonni a sofőrt, és áthelyezni másik munkakörbe, mert annyira arrogáns, hatalmaskodó és ellentmondást nem tűrő személy, hogy az nemcsak a szolgáltató jó hírnevére de az utasokra és az szolgáltatás kiszámíthatóságára is veszélyt jelent!
 
Köszönettel: T. Andrea  

31 Tovább

Csak kedves ellenőrökkel találkozott a vidéki utas Budapesten

Olvasónk, Balázs Budapestre látogatott a kutyájával. Az utazása során csak normális ellenőrökkel találkozott. Az Etele téren a BKV-sok odamentek hozzá beszélgetni és kutyát simogatni, a buszon utazva pedig annak ellenére nem büntették meg, hogy nem volt érvényes jegye se neki, se a kutyának, ugyanis a hátsó lyukasztókat valaki eltömítette. Íme a levél:

Kedves BKV-figyelő!

2 héttel ezelőtt nekem is volt élményem BKV-ellenőrökkel (amúgy nem vagyok pesti, így nem használom rendszeresen a BKV-t), viszont én a sok levélíróval ellentétben a pozitív tapasztalataimat szeretném megosztani. Ha úgy gondolod, hogy ez a kis írás érdemes arra, hogy a BKV-figyelőben szerepeljen, kérlek tedd ki ezt is:

A minap a fél országon keresztül kellett utaznom a kutyámmal együtt, ami azért csak komolyabb szervezést igényel, mintha egyedül mennék. A pesti átszállásnál természetesen elkerülhetetlen volt, hogy használjam a BKV-t, mégpedig a 7E buszt Kelenföld, Etele tér - Zugló vasútállomás viszonylatban.

Már ahogy az Etele téren vártam a buszra, látom, hogy ellenőrök jönnek oda hozzám és mivel annyi rossz tapasztalatot hallok (itt a blogon is) már készítettem magam, hogy biztosan kötözködni akarnak a kutyám miatt (szájkosár, oltási könyv stb.) De semmi ilyesmiről nem volt szó, csupán megsimogatták, érdeklődtek nevéről fajtájáról stb. egyszóval kedvesek voltak. Aztán odahívták a kollégájukat is, a végén egy kisebb ellenőr-találkozót sikerült összehívnom ott, az Etele-téren. De aztán ezek az ellenőrök elmentek a korábbi 173-as járattal, úgyhogy velük a buszon már nem találkoztam. Viszont később a 7E buszt is meglepték az ellenőrök a Kosztolányi Dezső térnél és valahogy velük sem volt gond, az ellenőr csak a jegyeket kérte, amik sajnos nem voltak érvényesítve (mert a hátsó ajtónál lévő jegykezelőt valaki eltömte, kutyával és táskával pedig nem tudtam a tömött buszon másikhoz odamenni) de ebből sem volt gond. Egyébként amikor utazom, sokszor találkozom ezzel a problémával, pedig gondolom nem az ellenőrök teszik tönkre ezeket, tehát az utasok moráljával is gond van! A buszon meg a közterület-felügyelő volt hasonlóképp kedves, mint az Etele téri ellenőrök. Ettől függetlenül a busz "természetesen" mocskos volt, pedig még csak reggel volt, a kutyámat sajnáltam, hogy ilyen padlón kell ülnie/feküdnie, de mindegy, ez már nem az ellenőrök kompetenciája. Tehát részemről ez a nap csupa pozitív tapasztalattal zárult a BKV-ellenőrök tekintetében. Annyit még hadd mondjak el, hogy a MÁV-nál már nem voltak ennyire megértőek, és jól megszívattak, de ez már nem ide tartozik.

Üdv: Balázs

16 Tovább

Hiába az egyértelmű szabály, nem engedte felszállni a kutyás utasokat a buszvezető

Olvasónk, Mónika és négy utastársa fejenként egy kutyával szeretett volna felszállni a 45-ös buszra az Örs vezér terén. Hiába volt mindegyikőjüknek bérlete, és hiába vettek kutyánként 1-1 jegyet (kisgyerekek, nyugdíjasok, hajléktalanok szevasztok!), a buszvezető nem engedte fel őket mondván, buszonként csak egy kutya szállítható. Olvasónk nem érti, hogy a buszvezető miért akadékoskodott, ugyanis a szabályzat egyértelműen kimondja, hogy több kutya is szállítható egy kocsiban.

Kedves BKV-figyelő!

Szeretném elmesélni Nektek, mi történt velem vasárnap reggel. Van egy kutyusom, akivel rengeteget BKV-zok, többek között a Sashalmon található kutyaiskolába. Ez a kutyaiskola évek óta működik ugyanezen a helyen, és nem én vagyok az egyetlen, aki autó hiányában a BKV segítségével kénytelen megközelíteni az iskolát. Ennek egyetlen módja az Örsről induló 45-ös busz. Nos történt a minap, hogy 4 kedves iskolatársammal (és kutyáikkal) együtt vártunk ugyanarra a buszra. Apró késéssel meg is érkezett a várva várt jármű (BPI031 7:40 körül) - , nyomtuk is bőszen az ajtók melletti gombot, azonban az csak nem akart kinyílni. Egyik se.

105 Tovább

Putrira hasonlító bunkerből árulják a jegyeket Kőbányán

„Vajon van-e még ennél lejjebb?” kérdeztem magamtól, amikor a lenti képet néztem. A fotón, melyet Kőbánya-Kispesten lőtt nekünk Zsolti, egy hajléktalan putrira hasonlító kutyaól pénztár, és egy rossz automata látható. Üdvözlünk mindenkit a Balkánon!

162 Tovább
«
1234

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek