Kata tudta, hogy kutyát tartani felelősség. Azt is, hogy ennek komoly költségei vannak. Azt viszont nem is sejtette, hogy kutyájának megvásárlásával olyan tortúra veszi kezdetét, amely lassan az őrületbe kergeti. Olvasónk több levelet is küldött, ezeket egyben, szerkesztve és rövidítve közöljük.

Vásároltunk egy kutyát (közepes termetű lesz). Mivel szeretünk mindennek utána járni, ezért felvettük a kapcsolatot a BKV központjával telefonon, hogy milyen szabályok vonatkoznak a kutya utaztatására. Egy kedves hölgy (sajnos nem tudom már, hogy ki, mert 3 hónappal ezelőtt volt), azt mondta, hogy amíg nagyon pici, addig vihetem a kezemben, de a szabályok azt mondják hordózóba kell tennem. Vettünk egy hordozót 6000 forintért, annak tudatában, hogy tudtuk: jó esetben 3-4 hétig lesz jó neki. Tehát maximum 3 hónapos koráig.

Mivel mindez a legnagyobb kánikulában történt, vettem a bátorságot és arra gondoltam, hogy törölközőbe rakom és viszem a kezemben, hogy ne kapjon hőgutát! Gondoltam, csak nem szólnak, hiszen a metrókocsikban és a villamosokon is fullasztó meleg volt! Szegény a hordozóban teljesen kikészült, mivel nulla légmozgás volt a BKV járatain. Így utaztunk kb. 2-3 hétig, míg meg nem történt az első incidens...

Mentem lefelé a Blaha Lujza téren lévő metróhoz, mikor egy rettentően intelligens, kb. 19 éves ellenőr letegezve (33 éves múltam), nagyon agresszív módon azt mondta, hogy a két és fél hónapos kutyám nem mehet le, mivel nincsen rajta szájkosár! Mondom, tessék? Nem is lehet rá kapni, mivel még olyan kicsi az orra! Ő kiabálva, folyamatosan letegezve válaszolt, hogy ő most vizsgázott és így nem mehet le! Nem az volt a baj, hogy nincs hordózóban, hanem miért nincs rajta szájkosár!

Persze utána már az is baj lett! Jelen esetben nekem az állat jóléte fontosabb volt, mint a BKV-szabály a hordozóról! Abban a melegben állatkínzásnak minősült volna hordozóba rakni! Válaszoltam neki, hogy esetleg abból nem vizsgáztál, hogy nem tegezhetsz le senkit? Kérdeztem tőle, hogy mit is vársz tőlem, kössem össze egy spárgával? És amíg ilyen meleg van a járatokon, nem rakom bele semmibe, mert megfullad!

Majd az egyik középkorú kollégája leállította, és azt mondta: menjen, hölgyem, nyugodtan! Mivel nem szeretem az ilyen dolgokat elmentünk szájkosarat venni, hogy ezt a problémát is letudjuk! Hát nem! Teljesen őszintén mondom, bejártuk egész Budapestet, mire találtunk egy olyat, ami jó lett neki (semmi baj, hiszen olcsó a benzin), mindent a BKV-ért! Oké, szájkosár, törölköző, nyolcvan fok a szerelvényeken, a BKV kérte, mi megtettük!

Majd jött a következő, hogy vegyek jegyet! Kérdeztem miért, hiszen még mindig a kezemben cipeltem, szájkosárral és nem foglal semmilyen helyet?! (Kérdezem én, ha neki akkor kellett, akkor azokra a hatalmas bőröndökre miért nem kell fizetni?!) Azt mondták, mert nincs hordozóban! Mondtam jó! Lyukasztás megtörtént, táska a vállamon, kutyának érvényes a jegye, bérletemet mutatom, de hoppá nincs rajta a szájkosár! És addig nem mehetek le amíg rá nem adom! No, mindegy táska, kutya le, bérlet, jegy zsebbe, szájkosár fel! Induljunk neki harmadszorra!

Mivel közben Nudli kutya megnőtt, és nem szerettem volna neki minden nap jegyet venni, ezért kapott egy bérletet havi 9800 forintért! Nudlikának megvan a bérlete, bérletigazolványa, szájkosara. Úgy gondoltam most már nincs semmi baj, most már nem tudnak mibe belekötni?! Hát tévedtem és ez volt az utolsó csepp!

Ma megyünk le a metróhoz a Stadionoknál és mi történik? Mutatom mindkettőnk érvényes bérletét és bérletigazolványát és megkérdezi a szintén intelligens rettentően kedves BKV ellenőr, hogy a kutyának lyukasztottam-e jegyet? Mondom, itt a bérlete, jól megnézte. Mivel az rendben volt, jött a következő hol van a szájkosár? Na, most már legszívesebben üvöltöttem volna, hogy b... meg, hát rajta! Észrevette!

Az egyik ellenőr azt mondta, vegyem fel a kutyát! Kérdeztem, miért is? Jött a válasz: "mert csak úgy lehet levinni" ( nem mozgólépcsőnél voltunk). Na, ez tette be a kaput! Mondtam neki, hogy nem fogom felvenni, van bérlete havi 9800 forintért!

Egy másik eset: reggel nem történt semmi különös, sőt kedvesek voltak az ellenőrök. Viszont este már nem. A Blaha Lujza téri metróhoz szerettem volna lemenni. Felmutattam az érvényes bérletet a bérletigazolványokkal együtt, majd egy szemüveges, pocakos ellenőr elém állt és nem akart leengedni, mert nincs nálam a kutya oltási könyve! Elszakadt a cérna! Mondtam, hogy nem érdekel már mit akar, mindennap kitalálnak valamit van bérlete, szájkosara, és elindultam lefelé.

Mikor leszálltam a Stadionok megállónál, bemondták, hogy ellenőrzés van. Félve közeledtem. Azt mondta az ellenőr "köszönöm szépen"! Megkérdeztem könnybe lábadt szemmel, mert már tényleg nagyon elegem van, "Uram mit kellene még tennem, hogy békén hagyjanak, mert 2,5 hónapja megy ez a tortúra és már nagyon elegem van! Kérdezte mi a baj? Elmondtam, hogy oltási könyvet kértek tőlem! Azt mondta: nem, azt nem kell bemutatni! Menjen nyugodtan, hölgyem!

Mondtam, jó de én holnap személyesen megyek be panaszt tenni! Kérni fogok egy hivatalos papírt és azt is mutogatni fogom nekik, mert ez idegtépő! Remélem kapok!