Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Vigyázz! Hamis bérleteket árul a BKV

Hiába vesz az utas bérletet, már akkor sem utazhat biztonsággal. Olvasónk is rendszeres bérletvásárló, mégis megbüntették, mert a BKV egyik pénztárosa hamis bérletet adott el neki, és a vonaton elkapták. Elvették a bérletét, megbüntették 6 ezer forintra, és még attól is retteghet, hogy a hamisítás miatt eljárást indítanak ellene. A BKV 30 napon belüli választ ígért, ami természetesen nem érkezett meg, pedig a határidő már rég letelt. Így vegyen bérletet az ember.

Kedves BKV-figyelő!

Ma 5 hete, hogy utaztam Gödöllőről a Keletibe a gyorsvonattal. Aznap nemcsak a kalauzok ellenőrizték az utasok bérleteit, jegyeit, hanem külön erre a feladatra betanított ellenőrök vizsgálták a diákok érvényességét, a bérletek eredetiségét. Ahogyan ezt már máskor is tettem, elővettem a szükséges dolgokat,és átadtam a vizsgálónak. BKV bérlet, diákigazolvány, vonatbérlet. Miközben az Úr vizsgálja a BKV bérletem, hümmögött,és közölte velem, hogy a bérletem hamis. Először azt hittem viccel, de nem. Odahívta a kollegáját, elővették az UV lámpát és akkor már mindketten mondták, hogy bizony hamis bérlettel utazom. Gúnyosan megkérdezte tőlem, hogy mégis hol vettem. Mondtam, hogy hivatalos BKV jegyárusítótól van a jegy. Kissé kételkedve nézett rám, és akkor már megijedtem. Az a típusú ember vagyok, akinek mindig van bérlete, ha kutyával utazom neki is veszek külön jegyet, ki is lyukasztom. A bérleteimet ritkán dobom ki, főleg azért mert elfelejtem. Így bizonyítékként fel tudtam mutatni 2005. decemberéig visszamenőleg az összes havi bérletem. Azokat sorra leellenőrizte. Elkérte az irataimat, elkobozta a bérletem és kiszabott rám 6000 Ft-os büntetést.

142 Tovább

Ennyit ér a büntetőjog

Van aki semmiből nem tanul. Ilyen W. Nándor is, alias Snik. Mint azt tudjuk, 2008. március 20-án a Fehérvári úton, akkor még ismeretlen okokból kisiklott egy villamos. A BKV-figyelőn publikált képek, és videók alapján, olvasóink segítségével hamar kiderítettük, hogy a villamos nem magától, hanem az sínre helyezett újságkötegtől siklott ki. Hamar megtaláltuk a tetteseket, akik voltak annyira hülyék, hogy a villamos oldalán hagyták "aláírásukat" is, hisz a villamost a kisiklatás után összefirkálták. A firkálók, és kisiklatók között is ott volt Nándor barátunk, akit átadtunk a rendőrségnek. Barátainkat az iskolából rángatták el kihallgatásra. Természetesen akkor országos visszhangja lett az ügynek, a történet és a blog is bekerült az országos médiába.

Úgy tűnik a vér nem válik vízzé. Nándor ismét megjelent a neten, ahol egy friss munkáját mutatta meg az ismerőseinek. Nincs nagy szerencséje, mert egy barátja ismét megosztotta velünk is a képeket, amiket alul ti is megnézhettek.

147 Tovább

Újabb BKV-sztrájk lehet

BKV-sztrájk lehet január utolsó napjaiban, ezúttal azonban nem a buszosok, hanem a cég dolgozóinak, illetve tevékenységének egyaránt 60 százalékát lefedő kötöttpályás szakszervezetek szervezésében - tudta meg az MTI pénteken városházi és BKV-forrásokból.

Az érintett 11 érdekképviseleti vezető hétfőre egyeztetést kezdeményezett Kocsis István vezérigazgatóval, jórészt az általuk elhibázottnak tartott HÉV-kiszervezési terv kapcsán, illetve a dolgozók gazdasági és szociális érdekeinek, juttatásainak és munkakörülményeinek védelme érdekében.

Készek a sztrájkra

Gulyás Attila, a BKV-nál működő legnagyobb létszámú szakszervezeti szövetség elnökhelyettese, a metródolgozók szakszervezetének elnöke elmondta, hogy az egyeztetés eredménytelensége, vagy elmaradása esetén a munkavállalók érdekeinek megvédésére készek sztrájkot is hirdetni. A törvényi szabályozás szerint ha ez az egyeztetés hét napon belül nem vezet eredményre, sztrájkot is hirdethetnek - jegyezte meg.

Hozzátette, hogy várhatóan hétfő délelőtt folytatják a héten megkezdett bértárgyalásokat, ahol egyelőre még a múlt évi működési adatokat várják a cégvezetéstől. Hétfő délután pedig az általuk előkészítetlennek tartott HÉV üzletági kiszervezés lesz napirenden.

Érdekeket sért a kiszervezés

Az érdekképviseletek szerint nincs garancia arra, hogy a HÉV kiválásától pozitívvá válik a BKV közép- és hosszú távú gazdálkodása. Az viszont bizonyos, hogy egy ilyen lépés mind a BKV, mind a HÉV dolgozóinak gazdasági érdekeit jelentősen sértheti. Érdekesnek tartják azt, hogy egy olyan, számozás nélküli kormányhatározatra hivatkozva készíti elő a BKV vezetése a HÉV kiszervezését, ami a kormánydöntésként megjelölt napon, december 17-én meg sem jelent a Magyar Közlönyben. Az a 30 milliárd forint pedig, amit ez a kormányhatározat kilátásba helyezett a HÉV többségi tulajdonának megszerzése ellenében, aligha oldja meg a BKV gondjait.

32 Tovább

BKV-bérlet automatából?

Tegnap a Kelenföldi pályaudvaron lévő MÁV pénztárban megvettem a szuperszónikus, mindenre érvényes Budapest-bérletemet. Amikor kezemben vettem meglepődtem, hisz ezt a bérletet is ugyan olyan papírra nyomtatták, mint a MÁV-jegyeket. Először azt hittem valami átverés. Elfogadja ezt az ellenőr? Mit csinál majd az ork, ha meglátja? Ezek a kérdések fogalmazódtak meg bennem először, majd az jutott eszembe, hogy ha a BKV-nak mindegy, hogyan néz ki a bérlete, miért nem árul hasonló minőségű bérletet az automatákból? (Másik két kérdésre ma megkapom a választ a metrónál)

115 Tovább

A BKV-nak meg kell szabadulnia a HÉV-től a milliárdokért

A BKV elővárosi üzletágainak átadását szabná az állami segítség feltételéül 2009-re a kormány. A Népszabadság szerint az immár 80 milliárd forintos adósságot görgető társaságnak elsőként a helyi érdekű vasúti személyszállításból kellene visszavonulnia.

978 BKV-sból csinálna vasutast a kormány. A többmilliárdos extra támogatás kiutalásáért cserébe a budapesti közlekedési cégnek legkésőbb 2010 elejéig meg kellene szabadulnia a szentendrei, a gödöllői és a ráckevei HÉV üzemeltetésétől, amelyeket a MÁV-Start venne át. Elképzelhető azonban, hogy a csepeli HÉV is a vasúttársasághoz kerül.

A Népszabadság szerint a társaság a szolgáltatás és a járműpark átadásáért 35 milliárd forintot kér, de ezt a MÁV és a közlekedési tárca is sokallja. Az üzletág egyébként több mint 2,5 milliárdos veszteséget termel évente annak ellenére, hogy a szerelvényekkel tavaly 56 millióan utaztak. A kocsik kihasználtsága viszont nem érte el a 18 százalékot sem.

A BKV-nak ellenszolgáltatás nélkül kellene feladnia agglomerációs buszjáratait is. Leghamarabb a jövő év második felében, legkésőbb 2010 elején a társaságtól 55, Budapest közigazgatási határain kívül közlekedő buszjáratát venné át várhatóan a Volánbusz. Az sem zárható ki, hogy üzemeltetésükre pályázatot írnak ki, vagy önálló elővárosi busztársaságot hoznak létre.

A BKV 80 milliárdos mínuszban gazdálkodik. 2007-ben 32 milliárd forint normatív támogatást kapott, de a kormány az idén már igyekezett véget vetni a főváros folytonos kéregetésének, ezért kemény feltételeket szabott az újabb támogatás kifizetéséhez.

 

(Index)

77 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek