Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Utastájékoztatási tanácsok

Hello BKV Figyelő!

Az utastájékoztatás javításáról írnék egy keveset. A BKV egyik legnagyobb rákfenéje, az utastájékoztatás, vagyis annak a hiánya. Persze áll előtte pár fontosabb dolog is - úgy mint borzasztó átszállások, takarítás hiánya, szervezetlenség -, de ez se egy lényegtelen téma.

Az utasokat 4 módszeren keresztül lehet tájékoztatni. Ezeket lehet két alcsoportba tenni. Egyrészről meg kell különböztetnünk az audális (hangi) és vizuális (képi) tájékoztatást. Ezeknek két típusa lehet: statikus (állandó) és dinamikus (változó). Persze az általam felsorolt lehetőségek előfeltétel a rendszeres karbantartás és frissítés. Talán sok ember számára túlbonyolítottnak tűnhet a rendszer, de semmiképpen sem felesleges. Gondoljunk csak a nagyothallókra, gyengénlátókra, vagy turistákra.

1) Vizuális tájékoztatás. Erre van szükség elsőképpen, hiszen a külvilágból érkező jelek köze 80 százaléka képi jel. Hogyan is lehet tájékoztatni az utast vizuálisan? Kezdjük a táblákkal. Mindenki találkozott vele a megállókban, viszont az utas ismeretlen környezetben csak megtippelni tudja, hogy hova is tud átszállni. Jó lenne tudni ezt már felszállás előtt, nem? Ugyanez érvényes a buszon található táblákra. Vagyis nem található, ugyanis az Ikarus 400-as család megjelenésével eltűntek ezek a táblák. Valószínűleg már beolvasztották, ugyanis az előkerülő régebbi Ikarus 200-as családon alig találkozni olyan busszal, ahol egynél több tábla található. Helyettük van kézzel írt A4-es lap, vagy régebbi táblák módosítása, például 239->139 letakart kiinduló állomással, papíron átírt viszonylatszámmal. Nem túl profi megoldás egy ekkora cégtől. Aztán emellett, vagy részlegesen felváltva használható dinamikus kijelző, mely az aktuális, illetve következő megállóról ad információt. Párás ablakú buszból elég nehéz megnézni a megálló nevét - amelyet nagyon helyesen feltüntetnek - pláne egy csuklós busz hátuljából. Ezeken a kijelzőkön ugyancsak fel lehet tüntetni az átszállásokat, és az időt. Erre jó példa a működő FOK-GYEM , vagy a Volvo buszok kijelzői. A dinamikus kijelző előnyei, hogy könnyen frissíthetőek, ha pótlóként használják a buszt, vagy az átszállási kapcsolatoknál történik változás. Például a metróépítés miatt nem áll meg mondjuk a Móricz Zsigmond körtéren a 18-as villamos. Fontos még, hogy a járműveken megfelelő távolságban legyenek elhelyezve ezek, ugyanis bentről is olvashatóaknak kell lenniük, illetve kintről is érdemes tudni , hogy milyen buszra szállunk fel. Ne kelljen a csuklós busz, hosszú villamos elejéhez rohangálni, hogy megtudjuk: milyen járat is ez. Valamint a jármű végére is kell elhelyezni egy tájékoztatós zemközt , hogy látjuk elmenni, akkor tudjuk milyen járatról maradtunk le. Külső, dinamikus kijelzőket is lehet alkalmazni - ilyeneket találhatóak a Csepeli HÉV-nél, a Boráros téren, illetve a 86-os vonalán - melyeken járat-információk lennének kiírva. A jelenlegi négy opció található meg. Vagy csak a következő indulásig számol vissza (már ha visszafelé számol, lásd metró), vagy túl sok értelmetlen információt ad (nem hiszem, hogy bárkit is érdekelne, hogy hány méterre van tőle egy busz, inkább az a fontosabb, hogy mikor ér oda). Vagy nem működik, vagy azt írja ki, hogy "Figyelje a menetrendet" Ettől eltérően ezeken a táblákon a járat számát lehet jelezni, illetve hogy mikorra várható. Külső esemény esetén kaphatnak az utasok tájékoztatást, hogy egy adott járat késik dugó vagy baleset miatt. Illetve akár a járműre várakozva lehet olvasni a BKV híreit, vagy akár hirdetőit.

2) Audális tájékoztatás. Másrendűként állandóan kell tájékoztatni az utasokat, például a megállók nevéről, illetve átszállási kapcsolatokról, valamint a végállomási indulás időpontjáról. ezután dinamikusan lehet információt adni az eltérésekről. Statikus lehet, amikor a kellemes női hang bemondja, hogy mikor indul a következő metró a végállomásról, vagy előre beprogramozva bemondják a megállókat. A dinamikus és statikus közti átmeneti állapot, amikor alacsonypadlós járműnél felhívják a figyelmet, hogy mozgássérült számára biztosítsák a szükséges helyet. Dinamikus tájékoztatás lehet, amikor elromlik a tájékoztatás, ekkor bemondja a sofőr a megállókat, illetve ne csak a körúti hangosbemondó próbáját hallja az ember, hanem mondják is be, ha baleset miatt nem közlekednek a villamosok.


A BKV megfogadhatná ezeket a tanácsokat, mivel ezek jóval több utast vonzanak, mint a jelenleg futó, értelmetlenül pénzt felemésztő kampányok.

Rocko
18 Tovább

Átléptek a vérző utas felett

Tisztelt BKV Figyelő!

Elhatároztam, hogy nem fogom értékelni, azt ami történt, hanem csak tényszerűen leírom. Ennyi surmóságot 10-15 percen belül lehetetlen szavakkal kifejezeni.A sokszor már-már abszurdumba forduló történet azzal kezdődött, hogy egy ember csúnyán elesett a Népligetnél, Kőbánya felé vezető oldalon. Sietősen, jobban mondva szaladt a lépcsőn lefelé, hogy elérje az épp akkor beérkező metrót. Nagyjából a lépcső felénél megbotlott és ijesztően csúnyát esett. Szemöldöke több helyen felszakadt és eléggé észrevehetően vérzett. Én barátnőmmel és anyukájával utaztam. Mi viszonylag későn szálltunk le, így abban a szerencsés helyzetbe jutottunk, hogy végignézhettük, ahogy a férfi lezuhan, és ahogy a leszálló utasok 80%-a közönyös arccal elsétál mellette, a másik 15% meg fölé hajol, kicsit vár és tovább megy. Arra még a mai napig nem jöttem rá, hogy mit gondoltak, mi járt a fejükben: Látták, hogy lélegzik még, nincs nagy baj?! Vagy, szakadt csöves, úgy kell neki ?! De kezdek eltérni a tárgyiasságtól. Egy néni volt az, aki lehajolt hozzá elöször és kiabált az embereknek, hogy hívja valaki a mentőket, mert neki nincs telefonja. Ekkor értünk mi nagyjából oda. Barátnőm és én is rögtön elkezdtük felváltva a 104 ill. 112-es számot hívni. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy 3-4 percig egyik helyen sem vették fel. Mindkét helyen végtelenített hallgathattuk angolul ill. magyarul azt, hogy a beszélgetés rögzítve lesz. Eközben barátnőm anyukája kezdete el kezelni a sérültet. Ő egyébként és szerencsére orvos. Barátnőm végül beszélt a mentőkkel. A zuhanás óta eltelt kb. 5 perc, amikor kezdtek odaszállingózni a biztonságiak. Az egész mtróállomás be van kamerázva, de az nem fordult meg egyikőjük fejében sem, hogy esetleg a mentőládát is hozzák. Megkértük rá őket. Egyikőjük ugyanolyan kényelmes tempóban visszaballagott, és hozta a mentőládát. Miközben a barátnőm anyukája elkezdte a sebet tisztítani, sebtapasszal a vérzést csillapítani, két biztonsági őr azt vitatták meg, hogy vajon el kell-e kérni ilyenkor a sérült papírjait. Végül abban állapodtak meg, hogy igen. Miközben épp kezelték, felszólították, hogy mutassa meg a papírjait. Nem tudom, mit vártak, vagy mit tettek volna, ha nincsenek nála paírok, de voltak. Ezekután azzal hozakodtak elő, hogy fel kellene vinni, itt nem maradhat, zavarja az utasforgalmat. Ekkor barátnőm anyja közölte velük, hogy talán a fontossági sorrendet illendő lenne betartani. Miután nagyjából kész lett a kötözés, próbálta magát a férfi felvonszolni, mi akik ott voltunk, próbáltuk támogatni. Az őrök ebben sem segítettek. A forgalmi irodában a néni és orvos-ismerősöm megmosták a kezüket a vértől és talán ez inspirálta az újabb kérést: Valakinek fel kéne mosni a vért...mert a takaritók csak este 11 után jönnek, addig így nem maradhat, ők meg a fertőzésveszély miatt nem nyúlhatnak hozzá. Természetesen nemet mondtunk, de nem akarták feladni. Barátnőm mondta végül, ha adnak felmosóvödröt, vízet, meg felmosószert, akkor femossa ő, csak hagyjuk már végre egymást békén. "Nem áll módukban vízet biztosítani a művelet elvégzéséhez", vagy valami hasonló stílusú volt a válasz. Ekkor szedelődzködtünk, hogy eltűnjünk. Ekkor jött a felszólítás, hogy aki kihívta a mentőket, az nem mehet el. Az egyik ott dolgozó "lélek"jelenléte segített elkerülni a botrányt, ondta, hogy majd ő elvállalja. Ennyi.

Üdv:
keplib
83 Tovább

Jön az SMS-jegy, de minek?

Kedves BKV figyelő!

Tegnap este valamelyik híradóban hallottam ezt a meglehetősen mókás hírt.
Jövőre a BKV SMS-jegyvásárlási rendszer bevezetését tervezi. Az SMS-jegy lényege, hogy adott számra elküldött SMS-t követően 2-4 percen belül kapunk egy MMS-t (?), amelyet kitéve a mobil képernyőjére, felmutatáskor felismerhető lesz a kalauz számára.
Majd elhangzott egy 500 Ft-os ár!? A BKV honlapján található pdf dokumentum szerint hétköznap 60 perces, hétvégén 90 perces időkorláttal.

A BKV komolyan gondolja, hogy egy ilyen szolgáltatás bevezetésének bármi értelme / haszna lesz?

Vegyük csak végig pár nézőpontot:
1. A frekventált helyeken rendszeresen telített jegypénztárakba beállni lehetetlen a reggeli/esti csúcsforgalomban. Az ott dolgozó BKV alkalmazottak munkáját csökkentő és a forgalmat gyakran akadályozó sorok (pl. Batyin) problémáját kiküszöbölő megoldást - miszerint gyorsan SMS-jegyet mobilozok magamnak - választókat majd 2x-es jegy felárral bűntetjük. Igaz lehetséges, hogy csak egyetlen vonaljegyre van szükségünk.

2. Bliccelők - ha már valaki bliccelt, de szeretné jóvátenni hibáját vagy a BKV hibáját - gyakran nem működő jegyeladó és jegyérvényesítő automaták, bazi nagy sorok a jegypénztárnál - nem tud rövid időn belül mobiljegyet vásárolni. Pedig lehet, hogy siet valahova.

3. Az SMS fizetés bevezetésére szánt, gondolom nem kevés összeget - vajon melyik haver IT cége csinálja? - nem lenne-e érdemesebb olyan vandálbiztos és /vagy meglévő automaták fejlesztésére költeni, amelyek neadj isten már papírpénzt is elfogadnak. A hitelkártyás jegyvásárlást automatából már nem is merem említeni. Szánalmas, hogy a 250-300 Ft-os jegyárat kizárólag apróban lehet kiegyenlíteni. Ha nincsen apró rohanj körbe a butikokban, kisboltokban váltani vagy bliccelj. Vagy majd vehetsz dupla áron SMS-jegyet.

114 Tovább

"Kérjük, álljon jobbra"

Sok levelet írtatok már arról, hogy mennyire idegesítő az, hogy néhány utas nem képes a mozgólépcsőt rendesen használni. Sajnos egyik levél sem volt olyan formában, hogy publikálni lehessen, ezért egy kérésnek eleget téve, egy másik blogból választottunk ki egy ide illő cikket. Olvassátok el.
Minden civilizált (külföldi) országban ahol jártam az emberek tudják hova álljanak a mozgólépcsőn. JOBBRA. Én sok helyen megfordultam már a világban és soha nem volt gondom ezzel, magam is jobbra állok mindig. Ennek nagyon egyszerű az oka: vannak akik sietnek, szeretnék elérni az éppen beérkező szerelvényt (vonat, villamos, metró, stb.). Én is ilyen vagyok. Nem szeretek állni a mozgólépcsőn, ha haladhatok is. Nem vagyok egy manager típus, nem rohanok fontos üzleti tárgyalásokra, de az idő nekem is fontos és utálom ha feltartanak. Teljesen mindegy, hogy hova megyek vagy milyen formáját használom a tömegközlekedésnek budapesten. Az emberek mennek mint a zombik a feljárókhoz és beállnak teljesen birka és nemtörődöm módon a mozgólépcsőre. Régen mindig mosolyogtam azokon, akik a metróajtó kinyílása után kilőnek, mint egy sebesség rekord megdöntése során, és rohannak a lépcsőkhöz. Aztán vagy beállank a ''pole position''-re vagy szépen lépcsőznek fölfelé. 2-3 éve én is ehhez a táborhoz tartozom, mert tudom, hogy ha már 10.-nek érek oda, tuti beállnak az útba. Amikor meg elkezdek felfelé araszolni, mert mondjuk épp tényleg sietek, hogy elérjem a vonatom, akkor kapom a szúros tekinteteket és néha a megjegyzéseket. (mondanom sem kell, hogy ezek általában az 50 felettiektől jönnek). A metrófelújítások után kirakták sok megállóhelyen a ''Jobbra tarts'' vagy ''Kérjük álljon a jobb oldalra'' táblákat, de sajnos ezeket tulajdonképpen csak világítótábláknak nézi az utazók 85%-a. Olyan nehéz lenne jobbra állni és nem feltartani a többi embert?! Külföldön ez miért megy tábla nélkül is? És ott sem csak az értelmiségiek vagy azok akik tudnak olvasni táblákról, hanem mindenki automatikusan. Nem értem, hogy a mi magyarok miért állunk az élen az ilyen viselkedéssel?!

Szerző: tr00p3r
Kép: BKV Figyelő
307 Tovább

Várakozás a 10-es buszra

Kedves BKV figyelő!

Mellékelten küldök pár képet a 10-es buszról. Ezek augusztus 19-én készültek, tudom ilyenkor nagy a tömeg de ez már túlzás!
53 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek