Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Vita az elsőajtós rendszerről

Tisztelt Fizető Utasok!

Elérkezett az ideje annak, hogy elmondjátok véleményeteket az elsőajtós rendszerről. A BKV-nak egy ilyen rendszer bevezetése előtt mindenképp szüksége van az utasok visszajelzéseire.

Az elsőajtós rendszert több vidéki, és több európai városban (többek között Londonban) használják már. A rendszer lényege, hogy a BKV járművein csak olyan utasok tartózkodnak, akik megfizették a viteldíjat, vagy felmutatták utazási igazolásukat. Minden fizető utasnak érdeke, hogy a járműveken kulturált körülmények között utazhasson, hogy utazását ne zavarják hajléktalanok, részegek és más olyan utasok, akik az utazási feltételeket megszegik. Ha mi kifizetjük a viteldíjat, akkor ezt mindenkitől elvárjuk, aki a járműveken utazik. Éppen ezért bízom abban, hogy a fizető utasok kiállnak majd a rendszer mellett, még akkor is, ha a rendszer bevezetésekor egy kicsit meg is nő a menetidő. (Ez az idő természetesen csökkenni fog, ha az utasok megszokják a rendszert.)

292 Tovább

Fogyatékkal élő lánnyal szívóztak a biztonsági őrök

Hiába mutatta fel egy fogyatékkal elő kislány az Államkincstártól kapott igazolását, és mellé a fényképes nyugdíjas igazolványát, amivel ingyen utazhat, A BKV biztonsági emberei mégsem akarták leengedni a metróhoz azért, mert nem volt nála a személyi igazolványa, amit biztonsági okokból nem hordhat magánál. Olvasónk édesanyja a napokban az alábbi panaszt küldte a BKV-nak:

Tisztelt BKV!

Következő eset történt tegnap kislányommal, aki középsúlyos értelmi fogyatékos, de egyedül közlekedik. Államkincstártól kapott igazolvánnyal közlekedik, mellette ott van a fényképes nyugdíjas igazolványa.

Ferenc körúti metró lejáratnál elkérték tőle az igazolványát. Miután biztonsági okokból nincs nála személyi igazolvány felmutatta a nyugdíjas igazolványát. Ezt nem fogadták el, szóltak a rendőröknek. Ők sem tudtak mit mondani, miután lányom annyira meg volt félemlítve, hogy mindössze lakcímét mondta meg. Ezek után elzavarták és nem engedték le a metróhoz. Csak azt az utat ismeri. Szerencsére felhívott zokogva, hogy most mit csináljon?

172 Tovább

Inkább megfullad, de az ablakot nem nyitja ki

Minden járművön van 1-2 hisztis utas, akik rátámadnak arra az utasra, aki a hajléktalant leparancsolja a buszokról, villamosokról, mert szerinte a hajléktalannak joga van utazni, és nem szabad bántani. Olyan utasból is sok van, akik inkább megfulladnak, de nem nyitnak ablakot még akkor sem ha kibírhatatlan húgyszag van az utastérben:

Kedves BKV-figyelő!

Már egyszer küldtem ide levelet, így talán vannak, akiknek nem meglepő, hogy a 188E busszal szoktam utazni.

A napokban késő délután akartam bemenni a városba Budaörsről, olyankor már javában járnak haza a dolgozók (pl.: a Tetra Pak-ból). Sajnos azonban nem minden becsületes dolgozó tartja tiszteletben a higéniai alapkövetelményeket. Tehát húgyszag volt az egész buszon egy utas miatt. Nem kellett sokat filóznom, ki lehet a kakukktojás, külső alapján rögtön bemértem a probléma forrását. Egy pár perc után megelégeltem, hogy minden ablak zárva van, s gondoltam, kinyitom az ablakot. Ha valaki látta a 100m-es világcsucsfutó videóját, akkor felejtse el, mert tizedmásodpercek alatt ott termett a busz végéből az illető, ordibálva, hogy: "ne nyissa ki! Ne nyissa ki! huzat van!"

Ez lehet, de 12 fok is volt, senkit nem zavart, de legalább levegő jött volna. DE ezzel a mondatával rögtön be is húzta az ablakot, és egy jó nagyot a pofámba lehelt. Élmény volt. Mintha törvény tiltaná, hogy lélegezzek.

Mindezek miatt tartok ki amellett, hogy nagyobb részben rossz az utazási élmény a hülye, igénytelen utasok miatt, mintsem a BKV dolgozók miatt.

Gondolom mindenki tud mesélni hasonlót!

131 Tovább

Nesze neked Budapest-bérlet

Olvasónk hiába integetett a Volánbusz sofőrjének, az nem nyitott neki ajtót, pedig Budapest-bérletével szerette volna igénybe venni a cég szolgáltatásait Budapesten. Később kiderült, hogy hiába van kombinált bérlete, erre a járatra nem érvényes az új bérlet, hiába van a Volán és a MÁV szolgáltatásának ára is beleépítve. Részletek a levélben:

Tisztelt Volánbusz Zrt!

A mai napon alkalmam lett volna igénybe venni egyik járatukat amire havi BKV bérletem jogosítana illetve én úgy gondoltam hogy jogosít. Eme információt a BKV-info vonalon tudtam meg egy készséges ügyfél szolgálatostól hogy csak egyes Volán-járatokon érvényes a bérletem érdekes hogy ezt nem reklámozzák csak ránk erőszakolták a BKV-val közösen a bérlet árába beépítve immár egy éve lassan , szóval eddig nem használtam ki mint levelemből kiderül most se sikerült.

Szóval a történet ott kezdődik, hogy a mai nap késő du óráiban (2009.04.12 19.25 ) Budapest XXIII.ker Hősök tere (Grassalkovich utca) BKV-Volán megállóban várakoztam buszra , ahol a BKV 66 számú viszonylata is közlekedik sajnos a BKV menetrend le volt tépve de az önök menetrendje kint volt és olvasható volt, hogy hamarosan érkezik egy busz a mi a Népligetig közlekedik. Mivel siettem úgy döntöttem, hogy ha Volán-busz jön azt is igénybe veszem, ha már a bérletem feljogosít rá.

126 Tovább

Zsebes dolgozik a villamosokon

Tegnap délután olvasónk egy zsebessel futott össze a 47-es villamoson. Az alacsony termetű, kb. 90 kilós férfi éppen egy idős nő pénztárcáját nyúlta le, amikor az észrevette és kiabálni kezdett vele. Sajnos az utasok közül senki nem volt elég éber, így a tolvaj elmenekült, de szerencsére a hölgy pénztárcáját nem vitte magával:

Tisztelt BKV Figyelő!

Ma délután a 47 es villamoson közlekedtem, épp a nagy tömegben álltam mikor a Fehérvári úti megállóban (a csarnoknál) kicsit arrébb álltam, mert fél szememmel láttam, hogy egy néni elakar menni mögöttem. Egyszer csak a néni után egy nagyobb lökést éreztem. Ez tipikus olyan lökés volt ahogy a parasztok szokták meglökni az embert, hogy elférjenek. Utána néztem, hogy ki volt az, mire természetesen egy nagydarab embert láttam, ránéztem a kezére, roma származású volt. Több gagyi tetkó is borította az ujjait és a kézfejét. Gondoltam magamban, na, tipikus börtöntöltelék cigány, biztos a néni unokája vagy fia és segít neki a bevásárlásba. Visszapillantottam magamelé és abban a pillanatban esett le, hogy elég naivan gondolkodtam. A néni abban a pillanatban elkezdett hangosan kérdezni, hogy " Mit turkálsz a szatyromban ?! ". Természetesen erre az egész villamos felfigyelt. Egy darabig eltartott a zsebesnek mire felfogta, hogy ebből a helyzetből menekülnie kell. Gyorsan le is szállt. Szerencsére a néninek megmaradt a pénztárcája. Az akciója nem sikerült. Utána néztem a megállóban. KB 155-160 cm magas 80-90 kiló körüli roma származású, kézfején több tetoválással rendelkező, elég bugyuta arcú férfi, fekete susogós nadrágban, karján ugyanilyen kabát (zsebes technika), sapkában. Ajánlom mindenkinek, hogy kerülje el a 47,18,41 es villamos Fehérvári úti megállójánál ezt a férfit.

Gondoltam, hogy jelentem az esetet a rendőrségen, de szerintem egy végbe nem ment esettel nem foglalkoznának. Gondoltam megírom.

Üdvözlettel.: Egyik olvasó

79 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek