Olvasónk hiába integetett a Volánbusz sofőrjének, az nem nyitott neki ajtót, pedig Budapest-bérletével szerette volna igénybe venni a cég szolgáltatásait Budapesten. Később kiderült, hogy hiába van kombinált bérlete, erre a járatra nem érvényes az új bérlet, hiába van a Volán és a MÁV szolgáltatásának ára is beleépítve. Részletek a levélben:

Tisztelt Volánbusz Zrt!

A mai napon alkalmam lett volna igénybe venni egyik járatukat amire havi BKV bérletem jogosítana illetve én úgy gondoltam hogy jogosít. Eme információt a BKV-info vonalon tudtam meg egy készséges ügyfél szolgálatostól  hogy csak egyes Volán-járatokon érvényes a bérletem érdekes hogy ezt nem reklámozzák csak ránk erőszakolták a BKV-val közösen a bérlet árába beépítve immár egy éve lassan , szóval eddig nem használtam ki  mint levelemből kiderül most se sikerült.

Szóval a történet ott kezdődik, hogy a mai nap késő du óráiban (2009.04.12 19.25 ) Budapest XXIII.ker Hősök tere (Grassalkovich utca) BKV-Volán megállóban várakoztam buszra , ahol a BKV 66 számú viszonylata is közlekedik  sajnos a BKV menetrend le volt tépve de az önök menetrendje kint volt és olvasható volt, hogy hamarosan érkezik egy busz a mi a Népligetig közlekedik. Mivel siettem úgy döntöttem, hogy ha Volán-busz jön azt is igénybe veszem, ha már a bérletem feljogosít rá.

A megállóba érkezet egy Volán-busz kívülről szép tiszta kulturált elején csili vili betűkkel hogy honnan érkezik, a buszmegálló táblán első ajtóval túl haladt kb 1.m-el, hátsó ajtaján utasok szálltak le, én sietve oda mentem az első ajtóhoz amit a Kedves sofőr nem nyitott ki kezembe a pénztárca amibe a bérlet is ott leledzett de ajtó üvegén heves népi táncosokat megszégyenítő kézrázásba kezdte nem jelzésnek megfelelően. Erre én busz mellet előre léptem, hogy elolvassam a kijelzőt még egyszer, ami már feketén tündökölt és a bajszos kopaszodó barna hajú sofőr képén elégedet vigyor tündökölt, biztos vagyok, hogy sajnálatos műszaki probléma lépet fel a táblán  vagy én vagyok a hülye vak utas (?) . Ezután sietve gyorsítva kihajtott a megállóból , közbe remélem észrevette hogy dühömbe felé nyújtottam az öklömet és középső ujjammal felfele mutattam, a jármű rendszáma LHZ-022 volt a pontos idő 19:35.
 
Később hívtam az említett BKV-info vonalat ahol azt a tájékoztatást kaptam, hogy a volánbuszok nem minden járatán fogadják el a bérletett erről a volán ad tájékoztatást , mondjuk ezt nem közlik mikor bérletet vásárolunk. Ott megadták a volán diszpécser szolgálat elérhetőségét ahol nem törtek ki túl nagy érdeklődésbe a leirt sztori hallatán

Szóval kérdésem az említett helyen érvényes-e a BKV bérlet? Amennyiben nem, akkor örülök,  hogy a Volánnak nincs szüksége bevételre mivel a kedves sofőr ki se nyitotta az ajtót lehetőséget se adva esetleges jegy vásárlásra. kicsivel nagyobb nyilvánosságot is szentelhettek volna a beharangozóba hogy milyen jó az új volánmávosbkvs bérlet Továbbá biztos szabályos ez a megállóba való be állás. A történethez hozzá tartozik hogy kár nem ért mivel 3 perc múlva megérkezett a BKV járat .

Ezt a levelet elküldöm a BKV Zrt.nek és a BKV-figyelö oldal szerkesztőjének is (sok sok érdekes olvasni való található ám ott)

Üdvözlettel egy majdnem utasuk, örülnék ha némi reakciót kiváltanék önökből