Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Re: Nyoma veszett a jegypénztárban a kifizetett BKK-bérletnek

Szeptember 5-én "Nyoma veszett a jegypénztárban a kifizetett BKK-bérletnek" címmel megjelent bejegyzésünkre az alább olvasható levélben reagált a BKK. Mint az a társaság válaszából kiderül, az utas az Örs vezér terén dolgozó jegypénztárosnak is jelezte a bérlet hiányát. A BKK munkatársai rovancsot kértek a pénztárosra a pénztár-ellenőrzési csoporttól. Jegykiadó megkérdezte az utast, hogy meg tudja-e várni a rovancs eredményét, azt válaszolta, hogy igen. A rovancsolók 10-15 perc alatt kiérkeztek, a rovancsolás ideje alatt azonban az utas elhagyta a helyszínt és a délután folyamán sem érdeklődött az eredményről. Részletek alább:

Tisztelt BKV-figyelő!

A BKV-figyelő blogon 2012. szeptember  5-én megjelent "Nyoma veszett a jegypénztárban a kifizetett BKK-bérletnek" című bejegyzésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy az ügyet részletesen megvizsgáltuk, ami alapján az alábbiakról szeretnénk tájékoztatni.

Az említett utas 2012. július 23-án az Örs vezér terén, a gombánál található pénztárukban vásárolt bankkártyájával. Pénztárosunk kiadta a bankkártyás fizetésről szóló slipet, bérletet és a bankkártyát. Az utasunk ezt követően távolabb lépett az ablaktól, és már a következő utas kiszolgálása volt folyamatban, amikor jelezte pénztárosunk felé, hogy nem kapta meg a bérletszelvényt.

Pénztárosunk megnézte, a pénztárban nem maradt, a bérletsorszámot a nyugtáról leegyeztette, de már a soron következő bérletszelvény volt a tömbön. Pénztárosunknak tanulója volt aznap, akit megkért, hogy menjen ki és nézzen körül, nem esett-e le a pénztár előtt. Sajnos azonban nem találták ott sem a bérletszelvényt, jegykiadónk pedig másik bérletet az utasnak kiadni ellenérték nélkül nem tudott.

Ekkor felhívta a Kőbánya-Kispesten lévő irodát, elmondta a történteket, kollégáink pedig rovancsot kértek a pénztárosra a pénztár-ellenőrzési csoporttól. Jegykiadónk megkérdezte az utasunkat, hogy meg tudja-e várni a rovancs eredményét, azt válaszolta, hogy igen. A rovancsolók 10-15 perc alatt kiérkeztek, a rovancsolás ideje alatt azonban utasunk elhagyta a helyszínt és a délután folyamán sem érdeklődött az eredményről. A pénztáros rovancsolása során elszámolásán egyébként eltérés nem jelentkezett.

Utasunk e-mailben tett panaszát már a körülmények kivizsgálása és a pénztáros meghallgatása után megválaszoltuk, válaszunkat nem gondoljuk kioktatónak. Jegykiadónk (akivel az eset történt,) munkáját pontosan, precízen és lelkiismeretesen végzi, munkamódszer átadó, rendszeresen vannak tanulói.
Két konkrét kérdésére válaszolva: a kamerák csak és kizárólag a forgótányért veszik és maximum 30 napig tároljuk a rögzített anyagot. A panaszos bejelentésekor nem kérte a kamerás felvétel visszanézését.  A QR-kód pedig egyértelműen beazonosítja a bérletet.

Üdvözlettel,

Budapesti Közlekedési Központ
Sajtókommunikációs Iroda

2 Tovább

Nem az ellopott HÉV kábeleket találták meg a Pilisben

Mint arról a hónap elején beszámoltunk, túrázók egy kis csoportja gyanús fekete kábeleket talált a Pilisben. Akkor azt hitték, hogy a HÉV vonalairól eltűnt kábelek vannak a földön, a BKK azonban kivizsgálta a bejelentést és kiderült, hogy nem a BKV kábelei fekszenek a fűben. Részletek alább:

Tisztelt Gál Mihály!

Köszönjük a kábellopásokkal kapcsolatban 2012. augusztus 3-án részünkre továbbított bejelentést, egyúttal tájékoztatjuk, hogy a BKV Zrt. szakemberei a csatolt fénykép alapján megállapították, hogy a felvételen látható kábeldarabok nem BKV Zrt. tulajdonát képezték. A tápkábelek ugyanis sodrott, szigeteletlen rézvezetékek, a fényképen pedig fekete színű, szigetelt kábelek láthatóak.

A bejelentést követő bejárás során kollégáink már nem találták a helyszínen a fényképen látható kábelmaradványokat. A vizsgálat eredményéről a bejelentőt, V. Juliannát is tájékoztattuk.

Közreműködését, segítőkészségét ezúton is köszönjük, együttműködésére és a BKV-figyelő blog olvasóinak segítségére továbbra is számítunk.

Üdvözlettel:

Budapesti Közlekedési Központ
Sajtókommunikációs Iroda

7 Tovább

Napokon belül rend lesz a KÖKI buszpályaudvaron

Mint arról pénteken beszámoltunk, emberi fekália, húgy, és mérhetetlen mocsok fogadja azokat az utasokat, akik az új KÖKI busz- és metróvégállomáson kénytelenek keresztül haladni. Ígéretet tettünk az utasoknak, hogy addig foglalkozunk a lassan egy éve húzódó üggyel, amíg nem kapunk megnyugtató ígéretet arra, hogy rövid határidőn belül rend lesz. Az ígéret tegnap este megérkezett. A BKV szeptemberben új takarító brigádot fog hadba, akik megfelelő létszámban, megfelelő eszközökkel fogják takarítani az új pályaudvart.

Mint ismeretes, a probléma forrása az volt, hogy sem a BKV, sem pedig a KÖKI Terminál üzemeltetője nem érezte magáénak a területet. Utóbbi azt mondja, hogy a pályaudvart és a metróállomást átadta, előbbi pedig azon az állásponton van, hogy bár az átadás-átvétel elkezdődött, még nem zárult le. Még mindig vannak tisztázatlan kérdések, az azonban mindenképp előrelépés, hogy a takarítás megoldottnak látszik.

Nyilván öt év tapasztalata elég ahhoz, hogy ne higgyünk el minden ígéretet, most minden esetre bizakodóak vagyunk. Az olvasókkal együtt figyelni fogjuk a területet, és megnézzük, hogy valóban lesz-e előrelépés. Egyébként a BKV a területet kitakaríttatta, az erről készült képeket a Facebookon találjátok.

Álljon most itt a KÖKI Terminál üzemeltetőjének és a BKV-nak a válasz:

Tisztelt Gál Mihály!

Az Ön által küldött megkeresést és fényképeket köszönettel megkaptuk. Levele nyomán a BKK a BKV-t felszólította minden lehetséges, akár átmeneti intézkedés megtételére a végállomáson a kulturált átszállás és várakozás körülményeinek biztosítása érdekében. Tájékoztatjuk, hogy Kőbánya–Kispesten a KÖKI Terminál projekt keretében a BKV Zrt.-t érintő beruházás, azaz a megépült autóbusz és metróvégállomás átadása nem zárult le, az eszközök teljes körű átadása, valamint a kezelői határok tisztázása is folyamatban van a bevásárlóközpont építőjével, ugyanakkor törekszünk a tárgyalásos úton történő vitarendezésre.

 A BKV a végállomáson –  a megegyezés hiányában is –  az illetékességébe tartozó területeket napi rendszerességgel takarítja. A metróvégállomás területén jelenleg saját hatáskörben, az autóbusz-végállomás területén az FKF Zrt.-vel végeztetjük a takarítási feladatokat. A takarítási tevékenységre vonatkozó közbeszerzési eljárásban augusztusban megtörtént az eredményhirdetés és – a szerződéskötésre előírt törvényi határidők, valamint a kezdéshez szükséges felkészülési idő figyelembevételével – várhatóan szeptemberben külső, nagy tapasztalattal rendelkező takarító cégek látják majd el a takarítási feladatokat ­– természetesen a szükséges technológiával.

Jelenleg az alábbiak szerint történik a terület takarítása:

-A metróvégállomás területén, az üzemszüneti időszakban átlagosan 2 fő,  heti hét alkalommal, azaz naponta végzi a takarítási feladatokat.
-Szükség szerint, eseti jelleggel – a tisztasági szint vagy esetleges panasz függvényében – más területekről történő átvezényléssel akár 8 fő részvételével dolgoztatunk.
-Az autóbusz-végállomás területét az FKF Zrt. minden éjszaka 0.00- 5.00 óra között átlagosan 2-5 fővel takarítja.

Engedje meg, hogy megjegyezzük: tapasztalataink alapján a panaszlevélben jelzett takarítási problémák egy nem átlagos forgalmú nap estéjén fordulhattak elő (mint pl. Sziget Fesztivál, augusztus 20-i nemzeti ünnep, stb.). Ilyenkor az eseményt, eseményeket követő éjszakánként takarítóink folyamatosan dolgoznak annak érdekében, hogy az utasokat elvárható tisztaság fogadja. A közelmúlt állapotát a csatolt fényképek tükrözik, ezek lényegesen jobbak a fényképeken láthatónál, de messze nem tökéletesek. A panaszoslevélben jelzett graffitik, falfirkák eltávolítását jelenleg megfelelő technológia hiányában sajnálatos módon nem tudtuk végrehajtani, próbálkozásaink ellenére sem. A megoldást a rövidesen aláírásra kerülő takarítási szerződés vonatkozó opciós lehetősége adja meg, valamint az általánosan elvárható tisztasági szint is magasabb lesz, mivel ezt a vállalkozó rendelkezésre álló létszáma, valamint technológiája várhatóan lehetővé teszi.

A buszvégállomáson található „növénykazetták” kezelői átadása is nyitott kérdés. A tervek szerint ide a Beruházó növények telepítését végezte volna el, ami a  KÖKI Terminál üzemeltetésébe kerülne. Ennek ellenére, eseti jelleggel saját hatáskörben a növénykazetták területén is takarításokat végzünk. A végállomás területén a dohányzás nem megengedett, így csikktartók sem kerültek kihelyezésre. A szabályokat megszegő utasokkal szemben biztonsági őrök telepítésével lehetne fellépni, azonban erre jelenleg nincs forrásunk.

A bevásárlóközpont üzemeltetőjének „felajánlását” és a takarítási feladatokra vonatkozó árajánlatát nem tudtuk figyelembe venni a folyamatban lévő takarítási közbeszerzési eljárás miatt. Minden eszközzel azon vagyunk, hogy a KÖKI Terminál lezüllését megakadályozzuk, és az utasokat egy kulturált, jó színvonalú és tiszta állomás várja, bízunk benne, hogy ebben a bevásárlóközpont építője is partner lesz és sikerül mihamarabb lezárni az átadás körüli rengeteg vitás kérdést.

Üdvözlettel:
BKV Zrt.

Tisztelt Gál Mihály!

Köszönjük, hogy Önök is felhívták a figyelmet a sajnálatos helyzetre, amely a Bevásárlóközpontunkhoz csatlakozó Kőbánya- Kispest metró állomás területén kialakult.

A metró, a buszpályaudvar és az ahhoz kapcsolódó létesítményeket a BKV elvárásainak és terveinek megfelelően kiépítettük, és a Bevásárlóközpont nyitása óta a BKV tulajdonában és kezelésében állnak, azok üzemeltetésének színvonalára és a közlekedési struktúra kialakítására sajnos nincs ráhatásunk. Mi is észleljük nap mint nap a helyzet folyamatos romlását, ezért nemcsak többször felhívtuk a BKV figyelmét a terület és a közlekedés rendezésére, de felajánlottuk, hogy saját szerződéses takarító partnerünk önköltségi áron vállalja az állomás takarítását. Amint a látogatók is észlelhetik, kéréseink és felajánlásunk nem hatott a közlekedési vállalatra.

A KÖKI Terminál ezután is szívesen vesz részt a környezetében található, de nem a bevásárlóközponthoz tartozó területek rendezésében és ezúton ismételten felajánlja saját üzemeltetési partnerének szolgáltatásait a terület takarítására.

Reméljük az oldalukon megjelent olvasói levél elősegíti a probléma mihamarabbi megoldását és a BKV megkezdi a terület takarítását.

 
Maradunk tisztelettel:
KÖKI TERMINAL CENTER MENEDZSMENT

9 Tovább

Re: Nehézkes a jegyvásárlás a Blaha Lujza téren

Megérkezett a BKK válasza az augusztus 14-én "Nehézkes a jegyvásárlás a Blaha Lujza téren" címmel megjelent bejegyzésünkre, melyben olvasónk, arra panaszkodott, hogy hiába szerettek volna jegyet venni a metróállomáson, csak falakba ütköztek.

Az eset kapcsán Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat eredményeiről az alábbi levélben olvashattok:

Tisztelt Gál Mihály!

A BKV-figyelő blogon 2012. augusztus 14-én megjelent "Nehézkes a jegyvásárlás a Blaha Lujza téren" című bejegyzésével kapcsolatban Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója elrendelte a történtek azonnali kivizsgálását. A vizsgálatba a BKV is bekapcsolódott, így a metróállomás teljes személyzetét meghallgatták.

Az M2-es metró Blaha Lujza téri állomásának diszpécsere által írt jelentése szerint augusztus 11-én 21 óra körül kisebb társaság kíséretében egy meglehetősen zaklatott állapotban lévő férfi érkezett a forgalmi ügyelet jegykiadó ablakához, és lekezelő modorban, szitkozódva kért jegyet a diszpécsertől. Mivel a diszpécser egyedül teljesített szolgálatot az állomáson, ezért kis türelmet kért, mert azonnali utastájékoztatási feladata volt az állomásra érkező, utasokat nem szállító próbavonat miatt. Csak ezt követően tudta kiszolgálni az egyébként nyomdafestéket nem tűrő stílusban megszólaló utast. A diszpécser asztalán valóban volt ennivaló, ugyanis az egyszemélyes szolgálat ellátása során az étkezésre akkor tud időt szakítani, amikor azt a munkája megengedi.

A vizsgálat során kiderült, hogy az elégedetlen utas és társasága még nagyjából 30 percig időzött a felső csarnokban, miközben hangoskodtak, végül elindultak a peronra. 21 óra 49 perckor leállt az a lejtmeneti mozgólépcső,  amelyen utaztak - állításukkal ellentétben több utastársukkal együtt. A lépcsőt nem a diszpécser állította le, hanem az utasok nyomták meg a vészleállító gombot, mivel egy fiatalember lecsúszott a balusztrádon. A szolgálatban lévő peronszinti biztonsági őr is látta a történteket, a diszpécser az ő jelzése alapján, az ilyen esetben szokásos utastájékoztatást követően indította újra a mozgólépcsőt.

Az állomási diszpécserek jegyeladásáról nyilvántartás készül. Ennek adatait ellenőrizve elmondható, hogy az érintett diszpécser rendszeresen teljesíti jegyárusítással kapcsolatos feladatait.  Ezt az is bizonyítja, hogy aznap az este folyamán 93 db jegyet adott el.  A Blaha Lujza téren a sérelmezett időpontban az utas állításával ellentétben a jegyvásárlás biztosított volt, a metróállomás melletti jegypénztár ugyanis 21 óra 30 perckor zárt be, tehát az utasnak és társainak közel fél óra állt rendelkezésére, hogy a metró bejáratánál megváltsák menetjegyüket. Mindemellett a metróállomás bejáratával szemben az egyik újságosstand éjjel-nappal nyitva van, ahol a vonaljegy mellett metró-szakaszjegy,  valamint 10 db-os gyűjtőjegy is kapható. Ami a jegykiadó automatákat illeti, csak a felszínen, a villamosmegállóban lévő egyik automata volt működésképtelen, de a hétfői szerviz során a metró területén lévő automata rendben működött.

Üdvözlettel,

Budapesti Közlekedési Központ
Sajtókommunikációs Iroda

3 Tovább

Re: Minden hajnalban otthagyja a megállóban a HÉV átszálló utasait a 2-es villamos

A blogon "Minden hajnalban otthagyja a megállóban a HÉV átszálló utasait a 2-es villamos" címmel megjelent bejegyzésünkre az alábbi levélben reagált a Budapesti Közlekedési Központ. Mint az a BKK válaszából kiderült, az utas által említett 4:57-es 2-es villamosnak a Boráros téren és a Kossuth Lajos téren is van csatlakozása, emiatt jelenlegi formájában lehet lehet jobban hozzáhangolni a H6-os HÉV-hez.

A válasz ingen részletes, és több fontos információt is tartalmaz. Mindenképp olvassátok végig!

Tisztelt BKV-figyelő!

Menetrendjeink elkészítésekor kiemelten törekszünk arra, hogy azokat a lehetőségeink figyelembevételével minél jobban összehangoljuk, ezzel a lehető legtöbb utasunknak nyújtva magasabb színvonalú szolgáltatást. Budapest nagy kiterjedésű közösségi közlekedési hálózatának összetettsége, az egyes járatok utasforgalmának különbözőségéből adódó eltérő követési idők azonban ezt csupán részben teszik lehetővé.

A Közvágóhíd H végállomásról induló villamosok hangolása esetében ez fokozottan érvényes, mivel több nagykapacitású kötöttpályás viszonylattal is keresztezett az útvonaluk. A kifogásolt, Közvágóhíd H végállomásról menetrend szerint 4:57-kor induló 2-es villamos például a Boráros térre 4:58-kor érkező H7-es HÉV-hez csatlakozik úgy, hogy onnan a villamos 5:03-kor indul tovább. Ezzel a Boráros téren megfelelő 5 perces átszállást biztosítunk. Ez a villamos szintén hangolt a Kossuth Lajos téren az M2-es metróvonal mindkét irányához. A villamos további három perccel történő várakoztatása a Közvágóhíd H megállónál - ahogy azt Ön javasolja - a Boráros téren 8 perc átszállási időhöz vezetne (10 perces követési idő mellett), valamint a metróra való átszállás lehetősége elveszne.

A BKK forgalomszervezőinek ugyanakkor már korábban - részben utasészrevételek alapján - van ismeretük a Közvágóhíd és a Boráros tér környékével kapcsolatos problémák, így szeptember, október folyamán átfogó menetrendi változást tervezünk a problémák orvoslására. Ennek keretében nem csak a 2-es villamos menetrendje változna, hanem ehhez némileg igazodva a 24-es villamos és a H6-os HÉV közlekedése is. A tervezett változtatások a HÉV esetében éppen a kifogásolt hajnali időszakot érintenék. Vizsgáljuk annak lehetőségét is, hogy a 2A jelzésű villamos viszonylatot megszüntetjük és az onnan kinyert teljesítményt a 2-es villamos sűrítésére használjuk fel. Ezt indokolja a Millenniumi Kulturális Központ és a Haller utca térségében elhelyezkedő irodaházak forgalomnövelő hatása is. Emellett terveink között szerepel a H7-es HÉV-et sűrítése a hajnali és a késő esti időszakokban az egyenletesebb közlekedés és optimális csepeli buszcsatlakozások biztosítása érdekében.

Fontosnak tartjuk a fentiek mellett megjegyezni, hogy a menetrendtervezés során rendelkezésünkre álló lehetőségeket korlátok közé szorítják az infrastrukturális adottságok. A villamos és a HÉV végállomás vágányhálózatának kialakítása és állapota, valamint a peronok elhelyezkedése (pl. a híd alatti szűkös leszállóhely) sem teljesen megfelelőek. További probléma az említett hosszú gyaloglási távolság is, amin ugyan kissé enyhített a felszíni átkelés lehetősége, de emellett a BKK vizsgálja a közlekedést szabályozó közúti jelzőlámpa-programok fejlesztésének lehetőségét is.

A fenti menetrendi felülvizsgálat sikerességének érdekében kérjük az olvasót, írja meg, hogy pontosan mikor (dátum és időpont) tapasztalja a H6-os HÉV menetrendtől eltérő közlekedést, de természetesen ezt mi is vizsgáljuk. A fentiek miatt azonban a menetrendek átfogó felülvizsgálatával orvosolható csak a konkrét probléma, a 2-es villamos menetrendjének levélíró által javasolt módosításával a H7-es HÉV-ről átszálló utasok járnának rosszul.

Üdvözlettel,
Budapesti Közlekedési Központ

5 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek