Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

„Szétb*szom a fejed az aszfalton” –kiabálta a buszvezető

Nem csak Budapest, vidéken, Székesfehérváron is zajlik az élet. Olvasónk bérletét egy székesfehérvári buszon elvette az ellenőr, mert nem volt hozzá fényképes igazolványa. (Bár az ellenőr semmilyen papírt nem adott a bérlet elkobzásáról, tehát mondhatnánk azt is, hogy ellopta). Az utas később bement a céghez, ahol szóváltásba került az ellenőrökkel és egy buszvezetővel is. A buszvezető azzal fenyegette az utast, hogy megöli, mellette álló édesanyját pedig lekurvázta. Végülis az utas a cég igazgatójánál tett panaszt, a buszvezető mindent beismert, és a vezérigazgató levélben kért bocsánatot. Na de nem lövöm le a poént, itt a levél:

Tisztelt BKV-figyelő!

Már egy ideje figyelgetem az oldaladat és most, hogy megszaporodtak a buszsofőr verések, röviden had írjam le egy afféromat egy székesfehérvári buszsofőrrel. A történet régebbi, Székesfehérváron történt.

Munkából mentem haza és az ellenőrök ellenőrizték a felnőtt áru bérletemet, amit elvettek tőlem, mert nem volt hozzá igazolvány. Ez még oké is. Igaz hó vége volt, de mondtam neki, hogy ne vegye el mert holnap akkor mivel megyek dolgozni?

Erre hevesen reagált a pökhendi ellenőrnő, hogy mit képzelek. Szóváltás alakult ki, majd nekem támadt egy kopasz férfiellenőr is, hogy én milyen szemét csirkefogó vagyok. Majd leszálltak egy decentrumnál. Édesanyámmal félóra múlva visszamentem, hogy magyarázatot kérjünk, meg hát szerettük volna visszakérni a bérletet.

Ehelyett minősíthetetlen hangvételű szidalmazásba és üvöltözésbe kezdtek velünk. Igazi lincshangulat volt abban a helyiségben, mintha egy farkasverembe csöppentünk volna. Itt is szó szót követett, de mi a gyalázkodások ellenére sem káromkodtunk. A legfájóbb az volt, hogy olyanokkal is megvádoltak, amit nem is mondtam. A java viszont csak ezután következett.

96 Tovább

Többször megnyomták a vészjelzőt, de a sofőr kikapcsolta

Olvasónk tegnap a turisták által kedvelt reptér busszal (200E) utazott. A buszra az egyik megállóban egy félmeztelen részeg utas szállt fel, aki utastársait zaklatta és ütögette. Az utasok jelezték a buszvezetőnek a problémát a vészjelző megnyomásával, de akárhányszor megnyomták, azt a buszvezető kikapcsolta. Megértem, hogy sokan nyomják meg véletlenül (vagy viccből) a vészjelzőt, de a 3. jelzés után azért illene hátranézni, nincs-e probléma. Az utasok megunták a vészjelző nyomkodását ezért egyikük előre ment, és szólt a buszosnak, aki végül letette a részeg utast.

Kedves BKV figyelő!

Mai napon (06. 18.) egy igen érdekes esetnek voltam a szem és fültanúja a 200E jelzésű buszon (reptérbusz. )Barátommal tartottam hazafelé a repülőtérről. A busz televolt főleg külföldiekkel és azok csomagjaival.

A Csévéző utcai megállóban egy idősebb úriember szállt fel a buszra akit egy részeg félig meztelen úr követtett és az előtte haladó úrnak "magyarázott". Az ajtók csukódtak, majd szóltam a barátomnak, hogy menjünk előrébb, mert a csukló környékén nincs levegő és büdös alkoholszag van. El is indultunk majd a részeg ember az idős urat sértegetni és fenyegetni kezdte, idézem: "Két megálló azt úgymegverlek..." a buszon csönd lett és mindenki rájuk figyelt. Először azt hittem, hogy csak viccel az ember mert ismeri de nem így történt. Az idős úr válaszolt valamit, de nem hallottam.

74 Tovább

Megverték a buszsofőrt, mert kérte a jegyet

Megvertek egy szolgálatban lévő buszsofőrt Miskolcon, kedden délután. A sofőr nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A bántalmazót a rendőrök elfogták, közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal gyanúsítják.

A város egyik belvárosi buszmegállójában szállt fel az utas, akitől a sofőr kérte a menetjegyét.

15 Tovább

Buszon vizeltek, majd megverték a sofőrt

Többszázezer forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a BKV két, feltehetően részeg férfi fejére. Akik, miután a buszvezető felszólította őket, hogy ne vizeljenek a járművön, kilökték a sofőrt a buszból. A vezető fejjel hátra érkezett meg az aszfaltra, jelenleg kórházban ápolják.

Súlyosan bántalmaztak egy buszsofőrt az újpalotai autóbusz végállomáson, amikor kiszúrta, hogy két vélhetően ittas férfi közül az egyik az autóbuszban vizel. Amikor a sofőr felszólította a két férfit, hogy ne a járműben könnyítsenek magukon, azok a busz hátsó ajtajában álló járművezetőt egyszerűen kilökték a járműből. A sofőr fejjel hátra kizuhant a buszból.

Azután a két férfi, bárminemű segítségnyújtás nélkül, elmenekült a helyszínről. A járművezető súlyos sérüléseket szenvedett (állítólag több bordája megrepedt az ütéstől), jelenleg kórházban ápolják.

Az ügyben a rendőrség megkezdte a nyomozást, a BKV várja a szemtanúk segítségét (a közlekedési vállalat vezérigazgatója többszázezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel.) A BKV a legszigorúbb büntetést szorgalmazza, hiszen a támadás közfeladatot ellátó személy ellen történt. Továbbá a cég, dolgozóinak védelmében azt tervezi, hogy felgyorsítja a járműveken bevethető biztonsági elemek alkalmazását.

(Index)

63 Tovább

Feltartotta a villamost, felpofozták

Húsz percig ácsorgott a 18-as villamos egy autó miatt, egy idős nő két pofonnal fogadta a sofőrt.

Megpofoztak egy fiatal nőt, amiért szabálytalanul parkoló autójával 20 percre feltartott egy 18-as villamost Budapesten. A villamossínekre lógó autó 3 szerelvényt tartott fel, a tulajdonos pedig csak 20 perc múlva került elő. Addigra egy idős hölgy annyira feldühödött, hogy megütötte az autóst. Két pofont adott neki, egyet a vállára, egyet a nyakára kapott.

86 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek