Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Fojtogatta az ellenőr a leszálló utast

Olvasónk reggel a 61-es villamos megállójában egy dulakodásnak volt a szemtanúja. Egy jegy nélkül utazó srác le akart szállni a következő megállóban, az ellenőr hagyta is, de "társa" (akinek nem volt karszalagja) utána eredt, és lökdösni, fojtogatni kezdte. Az utasok nem nézték ezt jó szemmel, a már induló villamosról többen is le akartak szállni, ezt látván az ellenőrök elszaladtak:

Tisztelt BKV-figyelő!

Ma reggel (09.15.) szem-, és fültanúja voltam egy újabb "ellenőri" túlkapásnak, ami mélységesen felháborított.

07:40 körül utaztam a 61-es villamossal Hűvösvölgy irányába, amikor a Völgy utcai megállóban 2 igencsak feltűnő személy szállt fel. Egyikőjük ~190 cm magas, 40-es éveiben járó, ránézésre úgy 130-140 kg-os, a másik ~185 cm, 20-es évei elején járó, 100-110 kg-os, kopasz, feltűnő aranylánccal és fekete napszemüvegben. Rövidesen az idősebbik elővette karszalagját (valamint az arra tűzött igazolványát) és elkezdte a jegyellenőrzést. A fiatalabb eközben mozdulatlanul álldogált a kocsi végében.

410 Tovább

Hozzávágta az utast a lyukasztóhoz a biztonsági őr

A lenti történetet egy olvasónk találta a NLC egyik fórumában még tegnap. Egy utas arról ír, hogy tegnap este a Nyugati pályaudvarnál a mozgólépcső tetején egy biztonsági őrökkel vitázó járókelőre lett figyelmes. A vitát az biztonságiak egyszerűen orvosolták: Hozzácsapták az utast a jegykezelőhöz, aki beütötte a fejét a gépbe, ami a nagy ütéstől szétesett:

Jó estét!

Ma (szeptember 13.) este 19 óra körül a férjemmel hazafelé tartottunk a Nyugati pu.-i metrómegállónál. Becsületesen megvettük a jegyünket a pénztárnál és mikor indultunk a lyukasztó felé, arra lettünk figyelmesek, hogy egy járókelő még a jegykezelők előtt vitázik egy ellenőrrel, majd egyik pillanatról a másikra, egy másik ellenőr odajött megragadta a férfi hátizsákját és teljes erőből odavágta az egyik jegykezelő géphez. A férfi beütötte a fejét a készülékbe, ami az ütéstől szétesett! és elterült a földön. Mi, járókelők döbbenten álltunk, a férfi nem mozdult, aztán egy hölgy rohant hozzá és kiabálta hogy ömlik a vér a földön fekvő férfi fejéből.

164 Tovább

Verekedés a 3-as metrón

A lenti videót nézve két kérdést tennék fel: 1,) Ilyenkor hol vannak azok a biztonsági őrök, akik egy hiányzó bérletigazolvány (diákigazolvány) szám miatt már ordibálnak és ütnek? 2,) Az utasok miért nézik a verekedést, miért nem lépnek közbe? Több nagydarab utast látni, akik egy laza pofonnal védet vethetnének a bunyónak, nem hiszem, hogy utána lenne kedve keménykedni. Többiek addig vészjelzőn értesíthetnék a metróvezetőt.

Nem indul a videó? Katt ide!

49 Tovább

Megvertek egy BKV-s villamosvezetőt

Megverték a BKV munkába igyekvő villamosvezetőjét, aki a villamost vezető kolleganője segítségére sietett a 49-es villamos Etele téri végállomásán. A garázdaság miatt előállított 40 év körüli férfi először csak azt nehezményezte, hogy a villamos 30 méterrel a végállomás előtt állt meg, majd a botrányos százmilliós végkielégítések is szóba kerültek. A szakszervezet szerint az eset rámutat: egyre gyakrabban éri atrocitás az utasokkal közvetlen kapcsolatban dolgozó BKV-sokat a vezetőség botrányai miatt.

A BRFK sajtóosztályán az Indexnek megerősítették, hogy az Etele téren 14 óra 40 körül egy 40 év körüli férfi nehezményezte, hogy a villamos 30 méterrel a végállomás előtt állt meg (valószínűleg forgalmi okokból).

Két másik utas - egyikük épp egy, a munkába tartó villamosvezető -, rászólt a férfira. Fültanúk szerint az összeszólalkozásban elhangzott a volt humánpolitikai igazgatónő százmilliós végkielégítése is, majd a férfi megütötte a BKV-alkalmazottat, akihez mentőt kellett hívni.

49 Tovább

Lerugdosták az éjszakai buszról

Olvasónk több utastársával együtt hiába próbálta megakadályozni, hogy egy utast a 907-es busz biztonsági őrei lerugdossanak az éjszakai buszról a Döbrentei térnél, az utas repült. Perceken át próbálták hívni a rendőrséget, de senki sem vette fel a telefont, fontosabb dolguk volt. Vajon mit tett az utas, hogy lerugdosták a buszról? Részeg volt? Balhézott? Nem volt jegye?

Tisztelt Szerkesztőség!

Elkeserítő dolgok szemtanúja voltam péntek éjszaka hajnali fél egy és egy között az éjszakai 907-es buszon. Az "ellenőröknek" nevezett zöld kukásruhába öltözött állatok brutálisan lerugdostak egy fiatalembert a Döbrentei téren a buszról. Néhány alkalmi és a brutalizmussal párosuló igazságtalanságot nem tűrő fiatallal próbáltam megakadályozni az ellenőrök akcióját- sajnos, sikertelenül. A rendőrség a Móriczig nem volt hajlandó felvenni a telefont,sem utána, az ellenőrök nem szálltak le, minket pedig sokfelé sodort a szél. A sértett hosszú, szőke hajú volt, remélem, ő sem hagyja szó nélkül az esetet, valamint abban is bizakodom, hogy a többi szemtanú is - ha erre lehetőség lesz - az ügy mellé áll. 

Köszönettel: Koós Levente

103 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek