BKV-figyelő

Aki vesztette már el az iratait, tudja mennyire bosszantó. Amellett, hogy sok ezer forint pótolni őket, az utánajárás hihetetlen macera. Pedig az elveszett/ellopott papírok igen ritkán szoktak előkerülni. Eszternek szerencséje volt; egy becsületes utasnak és egy segítőkész buszvezetőnek hála minden irata megkerült.

Sokszor, sokat olvashatunk ezen a blogon a budapesti tömegközlekedés problémáiról és a viszontagságokról, amiket oly gyakran át kell élnünk, amikor igénybe vesszük a BKV (BKK) szolgáltatásait. (Bevallom, magam sem szeretek "tömegközlekedni", ugyanakkor nem látom az alternatíváját, bár most nem ez levelem tárgya.)

Most egy pozitív tapasztalatomat szeretném megosztani az olvasókkal, hogy ne csak a negatívumokat vegyük észre mindig. Csütörtökön (április 25-én) hazafelé tartottam a 9-es buszon Kőbánya felé, amikor - számomra azóta is rejtélyes módon - eltűntek az irataim a táskám külső zsebéből.

Ezt persze már csak otthon vettem észre, és mondhatom eléggé kétségbe estem. Mindenhová visszamentem, ahol aznap jártam, mióta utoljára fel kellett mutatnom a bérletemet a metrónál (persze gyalog, nehogy blicceljek), még a BKV honlapján található elérhetőségen a Talált Tárgyak Osztályát is felhívtam, ahol egy óra várakoztatás után csak a telefonom merült le, de érdemben ügyet intézni nem tudtam. Mindössze egy üzenetet tudtam hagyni, ahol azt ígérték másnap visszahívnak (azóta sem hívtak).

Másnap rögtön az okmányirodában kezdtem a napot, ahol új igazolványokat igényeltem magamnak. Amikor már majdnem készen voltam, jött egy e-mail, benne egy telefonszámmal, és egy üzenettel, hogy hívjam fel a 9-es busz sofőrjét, ha igényt tartok az igazolványaimra.

Azonnal tárcsáztam a számot és a sofőrrel megbeszéltük, hogy kb. fél óra múlva (11:48-kor) felszállok hozzá az Astorián az általa vezetett BPI-923 rendszámú 9-es buszra a Deák tér felé, és visszaadja az irataimat. Rohantam hogy odaérjek, mert még köszönetképpen egy üveg bort is akartam venni a becsületes megtalálónak.

Azt is elmondta a sofőr úr, hogy egy másik utas találta meg az irataimat és leadta neki. Mivel semmilyen elérhetőség nem volt az igazolványtokomban, felhívta a diákigazolvány alapján az egyetemet, ahova járok, és ott megkeresték az elérhetőségemet.

Az iratokat készségesen visszaadta, a köszönetképpen vásárolt ajándékot pedig többszöri győzködés ellenére sem fogadta el, mintha a lehető legtermészetesebb dolog lenne, hogy visszajuttatja az elhagyott irataimat, akár úgy is, hogy ki kell nyomoznia egy elérhetőséget, ahol el tud érni.

Szerintem ez manapság nem természetes, hanem egy nagyon kedves, végtelenül becsületes, figyelemre és dicséretre méltó tett, amit ezúton is köszönök a sofőr úrnak, akinek sajnos még a nevét sem tudom.

Levelemet eljuttattam a BKV részére is a honlapjukon talált "Dicséretekre" szánt felület útján. Remélem a következő jutalomosztáskor figyelembe veszik levelemet, illetve a sofőrt az egyéb - általam nem ismert -, rendelkezésre álló módokon megjutalmazzák.

Valószínűleg minden szülőt felháborítana, ha gyereke babakocsijára rácsuknák a troli ajtaját. Nem helyes, de érthető ilyenkor az utas feldúltsága. Az viszont semmiképp nem javít a helyzeten, ha a vezető ahelyett, hogy megmagyarázná a történteket (pláne, hogy meg is tudja), modortalanul vág vissza az utasnak.

Andrea történetéhez annyit fűznék még hozzá: sem az utas, sem a járművezető részéről nem elfogadható a támadó fellépés. Megannyi példa bizonyítja, hogy nyugodt hozzáállással a konfliktusok többsége orvosolható.

16 hónapos a kislányom, sajnos nagyon nehéz babakocsival közlekedni. Sokszor kerülő utakon megyek inkább, ahol tudom, hogy alacsony padlós járművek közlekednek és bevárom őket a megállóban. De például, ha metrózni kell, inkább gyalog megyünk és ölbe viszem.

Sajnos a sofőrök nem túl figyelmesek a kismamákkal. Persze nehezebb és lassabb egy babakocsival le-föl szállni, és általában nem hogy nem segítenek, de rendszeresen "rácsöngetnek" az emberre. De hogy pozitív tapasztalatot is említsek, egyszer előfordult, hogy a trolivezető beleszólt a mikrofonba, hogy legyenek szívesek segítsenek a babakocsival.

De a mai eset (április 5. - a szerk.) nagyon felháborított. A 353-as számú, alacsony padlós 70-es trolira szálltunk (volna) fel, amely 12:50-kor indult a Kossuth térről. (A menetrend is megér egy külön misét, negyed óra leforgása alatt elmegy két 70-es és egy 78-as alacsony padlós jármű, utána negyven percig semmi.)

Mivel a nagy Ikarus trolikra egyszerűen nem bírom felemelni a babakocsit, így kénytelen voltam 30 percet várni az esőben a gyerekkel. Közben megérkezett a férjem is a megállóba, így már mindegy lett volna, de éppen a fenti jármű érkezett meg. Leszálltak az utasok, felszálltak az ott várakozók, majd mi is a második ajtóhoz soroltunk, erre a babakocsi orrára, az orrunk előtt a vezető becsukta az ajtót.

Hirtelen nem is tudtuk, mit tegyünk, én kopogtam az ajtón, meg kiabáltam, a férjem kezében meg a babakocsi. Nagy nehezen újra kinyílt az ajtó, felszálltunk, a férjem pedig valóban elég feldúltan és hangosan a sofőrfülke felé szólt, hogy jó lenne ha egy kicsit figyelne és nem csukná oda a babakocsit. Na erre a vezető kijött a fülkéből: "Nekem szóltál, öcsém? Ha nem tetszik valami, le lehet szállni!"

A férjem mondta, hogy igen: nem tetszik, hogy félóra várakozás után az esőben még ránk is csukják az ajtót, mire a vezető: "ja, azt én honnan lássam a fától?" Visszament a fülkébe és elindultunk. Sehol egy legalább elhaló "elnézést kérek, nem láttam magukat a fától". Vagy valami hasonló. Kicsit másként hangzana, nem?

De még nincs vége. A babakocsi-tárolóhely melletti két ülésen ült két ellenőrnő. Azért tudom, hogy ellenőrök voltak, mert a Kossuth téri megállóban ott álltak mellettem, számolgatták a papírjaikat, rendezgették a sárga csekkeket, pakolásztak a kis oldaltáskájukban - elég egyértelmű volt.

Mikor elindultunk, az egyik megjegyezte, hogy nem ilyen hangon kellene a vezetővel beszélni. Mondtam, hogy talán igaza van, de az is érthető, ha feldúltak vagyunk, amikor félóra esőben várakozás után még rá is csukják a babakocsira az ajtót. Persze, értem, a sofőr nem tehet a menetrendről, azért nem is rá haragszom, de azért igen, mert figyelmetlen volt.

De hogy én nem tudom, hogy a sofőröknek milyen nehéz munkájuk van, stb.,stb. Mondtam, értem én, hogy védi a mundér becsületét BKV-dolgozóként, de ha kifogásolja az én stílusomat, akkor miért nem szólt ő oda a sofőrnek, hogy nyissa ki az ajtót, mert lemaradt egy babakocsis anyuka? Mire a hölgy: "honnét veszem én azt, hogy ő BKV-dolgozó?" Mire mondtam, hogy láttam a megállóban őket, és tudom, hogy ellenőrök, de tényleg mindegy és nem is számít.

Erre szó nélkül mindketten leszálltak a következő megállónál, és elmentek hátrafelé a Thália színház irányába, nem álltak meg a megállóban. Hát elég furcsa nem? Miért tagadta le, hogy ellenőr. Szégyellték? Vagy esetleg azt, hogy ahelyett, hogy dolgoztak volna, ültek a meleg troliban (mellesleg megjegyzem a kisgyerekeseknek fenntartott ülőhelyeken)?

Mi tagadás, eléggé felzaklatott az eset, de nagyon különösnek tartottam a két ellenőr hölgy viselkedését.

Fotó: delpestibusz.hu

Anitának egy teljesen hétköznapi tapasztalata volt: késett a busz. A bosszankodás is a szokásos. Nem nagy ügy, csak bosszantó. Miért más mégis? Mert a később érkező busz vezetője tájékoztatta az utasokat arról, hogy mi történt, és elnézést kért. Ez már annyira nem mindennapos.

Azért írok, mert van egy jó, meg egy rossz élményem tegnapról. Tulajdonképpen elég hétköznapi eset. Április 4-én este szerettem volna hazajutni az Örs vezér teréről a 144-es busszal. A kiírás szerint 21:22-kor kellett volna indulnia az Örsről, de nem jött a busz. Innen sokan utaznak a Füredi úti lakótelepre is, nekik jó másik busz is, nekem sajnos más nem segít a hazajutásban.

Telt-múlt az idő, az utasok egy része nagy méltatlankodások közepette elszivárgott más busszal, de jópáran ottmaradtunk. Ilyenkor az a legidegesítőbb, hogy az ember nem tud semmit, jön-e egyáltalán, vagy csak a következővel (21:37-kor) tud elmenni. Nem mintha lenne más választási lehetőségem, de mégis negyed órát ott állni a hidegben...

Aki már járt így az Örsön, ismeri a helyzetet: ki lehet látni a Nagy Lajos király útjára, és ott fel is tűnt, hogy nagy sebbel-lobbal közeledik egy belül sötét busz. Egyébként nem onnan kellene érkeznie, hanem a Füredi úti lakótelep felől. Ilyenkor már reménykedik az ember, hogy hátha küldenek másikat.

A busz be is állt a megállóba, felszálltunk, direkt megnéztem az órámat, 21:28 volt, tehát nem 1-2 percet késett, bevallom nagyon ideges voltam. És láss csudát: elindult a busz, és a buszvezető a mikrofonban elnézést kért, ha jól értettem azt ecsetelte, hogy egy másik busznak kellett volna jönnie, de az elromlott, ő (ti. a mi sofőrünk) pedig nagyon messziről jött. Ilyet még nem tapasztaltam.

Utána végig mondta a megállókat, ami ezen a vonalon szintén elég ritka. A többi megállónál a felszállóknak már nem magyarázta a dolgot, csak a megállókat mondta. Nem egy nagy történet, az egésszel azt akarom csak mondani, hogy mennyire oldja a feszültséget egy ilyen bemondás, a mérgem zöme elpárolgott.

Én elhiszem, hogy ezekkel az öreg járművekkel nem lehet csodát tenni, de ami ilyenkor nagyon hiányzik, az a tájékoztatás. Még az lett volna a tökéletesebb, ha valaki szól, hogy várni kell, de ennyi és ennyi perc van hátra, amíg ideér egy másik busz. Tudom, hogy a helyzeten nem változtat, akár szólnak akár nem, mindenképpen késve indulunk, de azt az idegeskedést, bizonytalanságot oldhatná a tájékoztatás.

És szeretném azt is jelezni, hogy az Örsnek ezen a felén (a Sugárnál) azok a kijelzők, amik az indulásig hátralévő időt mutatják, általában rosszak. A 174-esnél egyáltalán nincs kijelző, a 144-esénél pedig az első számjegy mindig egy 8-as, tehát nem tudni, hogy ha a második számjegy például 2-es, akkor 2, 12 vagy 22 perc van hátra az indulásig.

Talán ha megjelenik a blogban, kijavíthatnák a kijelzőket és tehetnének valamit a szervezés tökéletesítéséért.

A napokban több olvasónknak feltűnt, hogy egyes buszvezetők a tiltás ellenére lelkesen dohányoznak a vezetőfülkében, még akkor is, ha az nem teljesen zárt, mint például a szóló Volvók esetében. A levelek és a képek közül egyet-egyet választottam.

Nem vagyok az a panaszkodós típus, nem szoktam szólni szinte semmiért, ami negatív, de most egy picit betelt az a bizonyos pohár. Nem akarok a buszvezető számára kellemetlenséget okozni (vagyis hogy esetlegesen kirúgatnám), mert nagyon figyelmes a közlekedés közben az autósokkal, a gyalogosokkal, az utasokkal... Ma reggel a 33E buszon sikerült belefutnom.

Másrészről van ezzel a buszsofőrrel egy nagy probléma: dohányzik. Ezzel önmagában nem lenne baj, ha ezt nem a zárt buszon tenné, utazás közben. Passzív dohányos vagyok, az első ajtónál ültem az első ülésen és nagyjából a Lépcsős utca magasságában vettem észre a füstszagot. Mivel nem dohányzom, hamarabb megérzem. Buszvezető ül, vezet, és dohányzik.

Legjobb tudásom szerint buszon tilos dohányozni, vagy ez a szabály nem vonatkozik a vezetőkre??? A két végállomás között a legnagyobb csúcsforgalomban 45 perc a menetidő kb., de úgy vettem észre ez szokott lenni a maximum. Miért nem lehet kibírni azt a 45 percet, hogy ne gyújtson rá, csak a végállomáson, ha leszállt?

Vagy akkor ne legyen ez a szabály, mindenki ott gyújt rá, ahol akar, amikor akar... Indítson a BKV dohányos és nem dohányzó járatokat ezentúl. Ne csak azt írja ki a menetrendre, hogy mikor közlekedik az alacsonypadlós járat, hanem azt is, hogy mikor jön a nem dohányzó járat!

A mai eseten kívül már két alkalommal találkoztam hasonló szituációval. Nem tudom mit lehetne tenni... Merjek szólni? Tapasztalatból mondom, ha dohányosnak merek szólni, hogy pont az orrom előtt nem kéne (szinte már az arcomba fújni a füstöt), akkor még ő van felháborodva, hogy mit képzelek magamról... Hova lehet ilyenkor fordulni?

"Annyira jó volt ma úgy felszállni a 7E-re, hogy arcon vert a cigifüst... De sajnos nem szólhatok neki, mert ki van rakva a matrica" - írta fanyar humorral a Facebookon olvasónk, Gábor

Az elmúlt hetekben rengeteg észrevétel érkezett az első ajtós felszállással kapcsolatban, a visszajelzések jobbára negatívak. A módszer sok helyütt működik, biztos vagyok benne, hogy idővel Budapesten is hozzászokunk majd, de tény, hogy eleinte sok zavart tud okozni. Ilyenekről mesélt nekünk Miklós.

Azért írok, mert nagyon fel vagyok háborodva/el vagyok keseredve az elsőajtós felszállási rend okozta késések miatt. Többféle járaton utazom Rákospalotán (125, 170, 231) és környékén, a 231-esen pár hónapja vezették be a rendszert.

Van olyan busz, amelyik tudja tartani a menetidőt, van, amelyik nem, és nem hiszem el, hogy szervezéssel, odafigyeléssel ne lehetne ezen változtatni. Alapvetően jó ötletnek tartom ezt a fajta ellenőrzést, nekem van bérletem, sok más utasnak szintén, nekem nem esik nehezemre előkészíteni/megmutatni.

Jó a szűrés is, általában a problémásabb utasból lett kevesebb, de akik mégis megmaradtak azok jobban feltartják a járatot, mint korábban, az ellenőrzés nélküli időszakban.

Az például, hogy csúcsidőben a 231-es már a palotai végállomására késve ér ki, teljesen természetes: van, hogy csak 1-2 percet, de van, hogy ötöt késik, mire odaér. Ilyen körülmények mellett persze nagy hendikeppel indulunk, s a Rigó utcai megállónál, ahol irodaházak vannak, sokan szoktak felszállni. Már a mutogatás is lassítja a haladást, de a busz tömött lesz, és a Füredi úti lakótelep csak ezután következik, ahol szintén sokan szállnak fel.

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a buszvezetők sem egységesen állnak a kérdéshez: van, amelyik tojik az egészre, van, amelyik lelkiismeretesen csinálja. Én valahol megértem mindkét típust, nem neheztelek rájuk, de az sem normális, hogy percekkel később, kiszámíthatatlanul jön a busz csak azért, mert ellenőrizgetnek vagy jegyet adnak el.

Tegnap például (csütörtökön) egy szigorúbb buszvezetővel sikerült utazni, s bár próbálta rugalmasan kezelni a helyzetet, mert több megállóban is, ahol már nem fértek volna fel az első ajtónál, kinyitotta a többi ajtót, és mondta, hogy szálljanak fel ott, de más megállónál meg kialakult valami konfliktus (nem láttam/hallottam mi volt), és komolyan mondom, volt olyan utas, aki leszállt inkább és elment gyalog.

Szintén másutt meg mikrofonon előrehívta azokat, akik hátul szálltak fel. Ez csak egyetlen példa, nem is akarok konkrét időpontot írni, ne legyen baja a buszvezetőnek, de a jelenség csúcsidőben mindennapos.

Nemrég estefelé, amikor kicsit ráérősebb volt a tempó, a végállomáson elbeszélgettem egy normálisabb buszvezetővel, azt mondta, hogy ők írhatnak akármit a papírjukra, azt soha senki figyelembe nem veszi. Hiába jelzik papíron, hogy állandóak a késések csúcsidőben, a menetidő és a járatsűrűség ugyanaz.

Egy idő után - ezt is ő mondta - már nem is írják föl a késést, mert minek, ha úgysem változik semmi. Azt is elárulta, hogy mióta bevezették ezt a rendszert, egyetlen pluszpercet nem kaptak a menetrendben, ugyanannyi idő alatt kell teljesíteni a távot, mint az elsőajtózás előtt, de ez így van minden más vonalnál is.

Azért írtam az elején, hogy több elsőajtós vonalon utazom, mert van összehasonlítási alapom: az alacsonyabb kihasználtságú 170-esen és 125-ösön általában pontosan jönnek a buszok, de a 231-es kiborító.

Tisztában vagyok vele, hogy alapvetően az utasokon múlik az egész, a nők egy része például rendszeresen a vezetőfülke előtt állva kezd el kotorászni a táskájában, vagy kérdezgeti, hogy bemutassa-e a bérletét (persze, mert már nem tudja hányadán áll, az egyik buszvezető elkéri, a másik nem).

Az is gáz, amikor valaki felszáll a második, harmadik ajtón, a buszvezető szól neki, és meg kell várni, amíg előreküzdi magát az utas a tömegen keresztül, hogy mutasson valamit. De azért álljon már meg a fáklyásmenet, nekem van bérletem, én szeretnék hamar odaérni, ne engem, meg a többi fizetőutast szívassanak már azzal, hogy nem tudják megoldani a helyzetet.

Tegnap például siettem volna, és piszok ideges voltam mindenkire, aki feltartotta a buszt. Tisztán látszik, hogy egy alapvetően jó rendszert rosszul vezettek be, mert az, hogy a buszok pontosabban járjanak, csak szervezés/meghirdetés kérdése. Ha látszik, hogy egy szakaszon állandó a tömegnyomor egy időben, állítsanak be egy betétjáratot, vagy mérjék le a menetidőt, és írják ki a menetrendet aszerint.

Én nem ragaszkodom a percnyi pontossághoz, de azért az öt-hat-tízperces rendszeres késéseket már túlzásnak tartom (és ez még csak a palotai érkezés). Tudomásul kell venni, hogy az Örs felé az út végére már olyan a tömeg, hogy nem lehet normálisan haladni.

Amikor bevezették ezt a rendszert, az első napokban biztonsági őrök voltak a buszokon, elküldték a hátul felszállni akarókat, leszerelték a hőzöngőket. Nem vagyok egy katonás típus, de néha azt gondolom most is elférne néhány őr a buszokon. Mi lesz, ha bevezetik mondjuk a Rákóczi úti szóló járatokon ezt a rendszert? Ott fognak állni a 7-esek a megállóban egymás után, amíg az elöl álló 178-as vagy 112-esen konfliktuskezeléssel foglalkozik a buszvezető?