Tisztelt BKV!

Az alábbi eset történt velem április 29-ről 30-ra virradó éjszaka. Valamivel fél 3 előtt érkeztem a Blaha Lujza téri megállóba, ahonnan a Hűvösvölgy felé tartó 956-os busz éppen kigurult a piros lámpához. A buszhoz lépve kopogtattam az ajtón, kérve a sofőrt, hogy engedjen fel. Ő rámnézett, és elfordította a fejét. Tudom, hogy a sofőröknek megállón kívül nem kötelességük kinyitni az ajtót, de már számos esetben volt példa arra, hogy ez mégis megtörtént, és tekintettel arra, hogy a következő busz egy órával később érkezik, most is nagy segítség lett volna. Eddig nem is volt probléma; a lámpa viszont még piros volt, így ismét próbálkoztam, hangsúlyozom, hogy semmilyen sértő vagy provokatív megjegyzést nem tettem a sofőrnek. A harmadik próbálkozásom után azonban kinyitotta az ajtót, és az ülésből felállva elindult felém. Gondoltam, most kapok egy kis szidalmazást, de ami ekkor következett, az minden várakozásomat felülmúlta. A sofőr ugyanis egyetlen szó nélkül nekem támadt, többször felém rúgott illetve ütött. A megdöbbenésem ellenére szerencsére hárítani tudtam a próbálkozásait, de ő újra támadott. Rövid dulakodás után visszaszállt a buszra, én pedig a még nyitott ajtón keresztül felszálltam. Ekkor ismét kilépett a vezetőfülkéből, és újra nekem támadt, a busz lépcsőjén, majd az úton újabb dulakodás történt, a sofőr többször belém rúgott, majd visszaszállt a buszra, és elindult.

Kérem, tájékoztassanak, hogy milyen szankciókat érvényesítenek a sofőrrel szemben! (Az esetet több tanúval tudom igazolni.)

A levelemet a BKV Figyelő blognak is továbbítom.

Üdvözlettel:

Rigó Áron
UPDATE1: Felkerestem a levél íróját, hogy kicsit részletezze a történetet. Személyleírás, stb. Ezt itt olvashatjátok. Kételkedőknek kötelező!
Helló!

Köszi hogy kiraktad!

Látom a kételkedőket, végigolvastam a kommenteket! Hát mit mondjak, lehet hogy én sem hinném el az egészet, mondjuk rendszeres olvasótokként láttam már a blogon durva történeteket, és szerintem mind bőven megtörténhet...

Személyleírás: a sofőr elég zömök volt, kb 165 centi, barna rövid hajú - én egy jó fejjel magasabb vagyok nála, ennek is köszönhető, hogy meg tudtam védeni magam. Felmerült bennem a gondolat, hogy szólni kéne a rendőrségnek, de nem hinném hogy foglalkoztak volna az üggyel - nyilván más lenne a helyzet, ha többször/erősebben eltalál, de szerencsére nem igy történt, igy inkább próbáltam megnyugtatni a barátnömet, aki eléggé ki volt borulva, miután végignézte az egészet az út széléről...

A buszon sokan voltak. amennyire hallottam, volt utas, aki azt kiabálta, hogy "fejezzék már be", és olyan is, aki nekem mondta, hogy menjek már innen...

Amikor elindult a busz, akkor láttam meg egy ismerösömet a buszon, aki másnap irt egy emailt, hogy történt-e bajom, illetve hogy a vele levö srácok már épp indultak volna elöre lecsillapitani a sofőrt, amikor elindult...

A barátnőm, illetve a másik ismerösöm tud igazolni. Ezen kívül gondolkoztam rajta, hogy a nevemmel vállaljam-e a történetet, és arra jutottam, hogy ez talán hitelesebbé teszi.

Örülök, hogy ilyen sokan elolvasták, ez talán hat annyira a bkv-ra, hogy kivizsgálják az esetet..(nem tudom mik a tapasztalatok a hasonló esetekkel kapcsolatban) ha feljelentem a sofőrt, az annyi plusz szívást jelentene a különböző rendőrségeken/mittudomén milyen hivatalokban, hogy egyszerűen nem érné meg nekem - ha a bkv ránéz a sofőrre, már az is nagy siker lenne szerintem - éljen a nyilvánosság!

Ha esetleg válaszol a bkv, szólok mindenképp!

üdv:

Áron