Hétfőn igen nagy volt a fejetlenség a piros metró vonalán. Egy kóbor kutya került eddig ismeretlen körülmények között a metró üzemi területére, aki miatt a vonatok a Pillangó utcánál csak lassan tudtak haladni. Az egyik szerelvény meg is állt, és több percet várakozott. Több utas az életét is kockáztatva a kutya segítségére sietett, de a BKV-sok kitessékelték őket, nehogy valami bajuk legyen. Szerencsére az egyik metróban egy önkéntes kutyamentő is utazott, akinek köszönhetően a kutyus megmenekült. Részletes beszámoló állatmentő barátunk levelében:

Még teljesen gyanútlanul szálltam föl az Örs vezér téren a metróra. Sejtésem sem volt, hogy amint bezáródnak az ajtók, kezdetét veszi majd aznapi 1,5 órás BKV-s „kalandom”.

Metrónk a Pillangó utcáig jutott el és ott hosszú percekig állt. Az első kocsiban utazván láthattam, hogy a vezető kiszáll, csóválja a fejét és áll teljesen tehetetlenül a peronon. Ekkor meghallottam a nyüszítést. Állatszerető ember lévén (2 éve vagyok a Lelenc Kutyamentő Egyesület önkéntese) rögtön kirohantam megnézni, hogy hol a kutya és hogy miért nyüszít.

A kutya a sín és a vasbeton kerítés közötti füves részen feküdt, körülötte három fiatal, akik próbálták különböző módszerekkel kivarázsolni az életveszélyből a kutyát, úgy hogy a magasfeszültség miatt ők is ugyanolyan veszélyben voltak. Mondanom sem kell, biztonságiak, technikusok sehol, a metró vezetője visszaszállt és elhúzott úgy, hogy a 3 diák és a kutya a sínek mellett voltak.

Ekkor jött egy hölgy, aki kihívta a kutyán segíteni akarókat az életveszélyes helyről és magyarázott valamit a biztonságiakról, akik mindjárt jönnek és kiszedik az ebet. (Közben én is lekerültem valahogy a peronról a füves részre.)  Állandó telefonos kapcsolat volt az Egyesület vezetője és köztem, hogy tanácsot és segítséget kérjek a mentéshez.

Mikor kimásztunk a kutya mellől, ő úgy gondolta, hogy megnézi nem jobb-e síneken rohangálni, csak hosszas tyutyuli-mutyulizások árán tudtuk visszaimádkozni a „biztonságos” füves területre, de kihúzni nem tudtuk, mert egy bepánikolt 25-30 kilós kutyát nem könnyű mellmagasságig, azaz a peron magasságáig feltornászni. Amellett nem tudtuk sérült-e és ha fájdalmat okozunk neki, nem harap-e belénk, aminek elég beláthatatlan következményei is lehettek volna: nem lehetett tudni, ki hova esne ijedtében…

Cirka fél óra után befutottak a biztonságiak és egy technikus, akik természetesen nem tehettek semmit felsőbb utasítás nélkül, közben „kedves” utasok hada ordított velünk, hogy mégis mit képzelünk mi, hogy egy kutya miatt lelassítjuk a közlekedést (a metró továbbra is járt, csak óvatosabban és lassabban állt ki és be a megállóba. Egy alkoholista kinézetű és cseppet ittas honfitársamtól kaptam a legszebb szavakat, amit félretéve neveltetésemet nem átallottam viszonozni pár decibellel hangosabban.
 



További képekért kattints a képre!


Imádkoztunk, vártuk a Keletiből (vagy Timbuktuból?) érkező  hozzáértő személyt – aki jelenlétében majdan lekapcsolódhat a magasfeszültség –, folyamatos telefonos kapcsolatban álltam az Egyesület vezetőjével, akinek másik fülén egy másik telefon, és próbált valami előrelépést kicsikarni a BKV-s illetékesektől.  A kutya közben maradt a partvonalon, feküdt a hóban és halálra volt rémülve.

És láss csodát, 45 perc idegrángás és odafagyás után megérkezett a hozzáértő személy. Na de még nem lehetett áramtalanítani, vagy 10 percet szteppeltünk, mire megjött a felsőbb utasítás és megtörtént a csoda.

No, itt akadt némi fennforgás, ugyanis a BKV dolgozói parancsba kapták, hogy ők a kutyához nem nyúlhatnak, az „állatvédő” majd lemegy és ő felhozza az állatot. Igen ám, de az „állatvédő”, azaz szerény személyem vasággyal, kapukulccsal együtt nincs több mint 55 kg, és ugye mellmagasságig kellett volna egy rémült, esetleg sokkos kutyát feltornásznom.

Szerencsémre a 4 civil segítő között, – akik rajtam kívül végig a kutyával voltak (sőt ők találták meg és próbálták kiszedni a történet elejétől fogva) – volt két fiú is. Egyikük lement és felhozta a kutyát, mi pedig a peronon próbáltunk pórázt és szájkosarat tenni, majd így kivezetni az állomás területéről, a póráztól ideglelést kapott kutyát. A jelenlévő BKV-s dolgozók próbáltak segíteni valahogy, de így is szép kör volt a hisztis, nyelvét elharapott kutyát kivezetni.

Azt hittük, hogy innen már minden rendben, mert úton is volt a segítség a hivatásos állatbefogó személyében, aki a kutyát kivizsgálásra vitte volna a kisállatkórházba. Az eb a körülményekhez képest nyugodt volt és ülve várta sorsának további alakulását. Csakhogy egyszer csak gondolt egyet és mindenképpen át akart menni az úttesten. Természetesen mi nem preferáltuk az ötletet, ezért nem engedtük, de elrágta a pórázt, miközben vadul rángatta magát. A bichon méretű kutyák féken tartására készült póráz természetesen feladta és rohanhattunk a kutya után, aki már a Pillangó utcai lakóparkban járt.

Végül is az a fiú kapta el, aki kiemelte a peronra, mire utolértük őket, a kutya a hasát vakartatta és hátazott a hóban. Ezen áldásos állapot fenntartása volt a cél a befogó megérkezéséig. Szerencsére hamar megérkezett a segítség, innen már csak egy „vicces” esemény történt: mikor a befogó francia botos – amúgy teljesen bevett és biztonságos -  megoldással pakolta be a pórázra is hisztis kutyát az autóba, egy idősebb úr odajött és elkezdett szidni minket, hogy mi állatkínzók, hát nem látjuk hogy fáj a kutyának?! Picurkát zokon vettem a számonkérést.

Köszönöm a segítséget, annak a négy embernek, akiknek a kutya az életét köszönheti, akik nem hagyták magára és küzdöttek érte, akármennyi ellenállásba is ütköztek.

Köszönöm annak az öt BKV dolgozónak a segítséget, akik szintén mindent megtettek, ami adott körülmények között lehetséges volt.

Köszönöm Vass Zoltán állatmentőnek a gyors reagálást, szakszerű befogást és szállítást.

Valamint nagyon köszönöm Tenner Annának, a Lelenc Kutyamentő Egyesület vezetőjének, a telefonos segítséget, intézkedést és azt, hogy végig tartotta bennem a lelket, bennem, a lelkes, de befogásban tapasztalatlan önkéntesben. 

Metro (ez lett az eb neve) jelenleg a Dr. Juhász Tamás Állatkórházban pihen, lábadozik apró lábsérüléséből és várja az ivartalanítást. Innen panzióba kerül a Lelenc KME többi kutyája mellé.