Odacsukta a 70-es trolibusz sofőrje egy hároméves kislány fejét. Csak az utasok lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem történt tragédia hétfő reggel a Bajza utcai megállónál. Egy idős férfi figyelmeztette a vezetőt, aki már száguldott volna tovább.


Liliána a baleset óta sír, ha trolit lát, édesanyja ezentúl kerülővel viszi oviba. (Blikk)
 

– Betelt a pohár! Nyár elején a babakocsinkat törte össze a 26-os busz ajtaja, most pedig a kislányomat csukták oda! – panaszolta dühösen Nagy Judit (32). – Óvodába vittem Liliánát (3). A vezető úgy hajtott, mint az őrült. Fogtam a kislányom kezét, amikor leszálltunk. Ő már az alsó lépcsőn állt, amikor rácsukódott az ajtó a nyakára. Egy idős utas kiabálni kezdett, mire kinyíltak az ajtók. A vezető ezután szó nélkül elhajtott a trolival – mesélte zaklatottan az anyuka. Talán ennél is elképesztőbb volt, amit a telefonos ügyfélszolgálaton válaszoltak a panaszára. „Be kell ezt nyelni, ilyen előfordul. Én most mit csináljak?” – mondta a diszpécser Juditnak.

A kislány a baleset óta nemhogy felszállni nem mer a trolira, de sírva fakad, ha meglát egyet az utcán.

– Másnap reggel már csak kerülővel tudtunk eljutni az oviba, úgy retteg. Szerencsére más baja nem lett, csak egy piros folt maradt a nyakán.

A BKV sajtóosztályán azt felelték, kivizsgálják az ügyet, utána döntenek arról, felelősségre vonják-e a sofőrt.

(V. J. Z. - Blikk)