Olvasónk, Krisztián és a Kossuth téri metróállomás lépcsőjén előtte utazó leányzó cipőjét szó szerint ledarálta a mozgólépcső. A helyszínen tartózkodó BKV-s munkatárs szerint örülniük kell, hogy csak a cipőjüket cincálta szét a lépcső, és nem a könyöküket, mert arra is volt már példa. Beszámoló a kép alatt olvasható.

Kedves BKV-figyelő!

Rövid szösszenet, tegnap (05. 26.) történt.

Felettébb meglepő, mikor a mozgólépcső letépi az emberről a cipőjét. De legalább nem én voltam az egyetlen a Kossuth téri metróban. Egy leányzó pár fokkal lejjebb szintén elvesztette cipője talpának hátsó negyedét. Ezek után érdeklődve vártam a BKV ügyeletes harcosának érveit. A kérdésem csupán annyi volt, hogy WTF?

A fordulatokban gazdag beszélgetésből több érdekességre is fény derült: Egyrészt hogy a Conversem értéke az ürge gyors becslése alapján max 500 forint. Másrészt hogy ez az orosz gyártmányú mozgólépcső a világ egyik legjobbja. Szerinte mi nem tudjuk használni, és amúgy is, örüljünk, hiszen volt már olyan, hogy valakinek a könyökét kapta be, és darálta le csontig. Már majdnem örülünk, tényleg.

Itt azonban nem állt meg, és azt is elmondta, hogy a kettes metró tűzoltó rendszere a világ legmodernebbje, hiszen úgy locsolja a vizet, hogy közben nem ráz agyon az áram(négy éve adták át, mindjárt lehidalok, hogy nem vödörrel kell oltani). Rákérdeztem a hármasra, azt mondta, hogy azt nem ajánlja. Elhangzott a halál szó.