A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója azt reméli, hogy ehhez mintegy százmilliárdos uniós támogatást sikerül szerezni. Vitézy Dávid a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szertdán elmondta azt is, hogy két részletben ugyan, de megépül a budai fonódó villamoshálózat.

Nagyszabású villamos- és trolibeszerzési program indul a fővárosban. Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója a Magyar Rádió reggeli műsorában azt mondta, reméli, hogy ehhez mintegy százmilliárdos uniós támogatást sikerül szerezni. A tervek szerint mintegy száz új villamost és száz új trolit vennének, és fejleszteni fogják a kötött pályás közlekedést is. A buszpark teljes megújításához még az idén hozzákezd a BKK.

A kormány egyébként szerdán dönt az 1-es és 3-as villamosok meghosszabításáról a fővárosban. A negyvenmilliárd forintos beruházás költségeinek háromnegyedét uniós pénzből fizetik.Vitézy Dávid a 180 percben elmondta azt is, hogy két részletben ugyan, de megépül a budai fonódó villamoshálózat, erről kedden döntött a főváros. A terv egyik része a volt "Moszkva téri ág", aminek kiépítéséhez nemsokára hozzáfoghatnak a 17-es villamos pályájának felújításával együtt, másik része, a Bem rakparti, még további pontosításra vár.

A metrókocsik ügyéről a BKK első embere azt mondta,  tovább tárgyalnak az Alstommal, de ha nem sikerül velük zöld ágra vergődni, nem marad más, mint egy újabb metrókocsi-tender kiírása. Budapesten 2012 végére várható a kerékpárkölcsönző rendszer kiépítése, 75 helyen ezer biciklit lehet majd bérelni. Még az idén újabb tíz kilométer bicikliutat adnak át a fővárosban. A BKK vezérigazgatója a Kossuth Rádió reggeli műsorában sikeresnek mondta a közterület-felügyelők bevonását a jegykezelésbe, így hamarosan újabb száz fővel bővül a felügyelők száma.

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg.