Pénteken a „Sem tartózkodó sem illemhely, így dolgoznak a BKV-s biztonsági őrök” címmel megjelent bejegyzésemben a Kispest Kossuth téren tapasztalható állapotokra hívtam fel az olvasók, valamint az illetékesek figyelmét. A bejegyzésben többek között arról számltam be, hogy az 50-es villamos megállójában álló biztonsági őrök embertelen körülmények között kénytelenek dolgozni, ugyanis sem tartózkodó, sem WC nem található a közelben.

Gondolom senkit nem lep meg, de a BKV ezt is meg tudta magyarázni, és szerintük minden a legnagyobb rendben van. WC-t a Határ úton találnak, a csomagjaikat pedig a Nagyvárad téren tudják elhelyezni a biztonsági őrök. A WC-t valószínűleg csak 4 óránként tudják használni, kétlem, hogy az óránkénti 5 perces pihenő alatt megjárják az utat:

Tisztelt Gál Mihály!
 
A BKV Zrt. az alábbi tájékoztatást adja a megkeresésével kapcsolatban:
 
Mivel a bejelentés sajnos konkrét időpontot nem tartalmaz, ezért egyéni felelősségre vonásra nincs lehetőség azon biztonsági őrökkel szemben, akik jegyellenőrzés helyett beszélgettek, nevetgéltek.
 
Kőbánya-Kispest buszpályaudvar valamint a metró végállomás átépítési ideje alatt az 50-es villamos és a136E jelzésű autóbusz a Kossuth tértől metró-pótló járatként is közlekedik. A Kossuth téren a biztonsági őrök feladata, hogy az ott felszállók jegyét érvényesítsék, így azokkal a jegyekkel az utasok a metrót is igénybe vehetik, új jegy felhasználása nélkül.
 
A biztonsági őrök az adott megállókban közel a teljes üzemidőben jelen vannak. A munkavédelmi előírásokat betartva végeznek munkát a szabad ég alatt; 4 óránként az ott dolgozó teljes biztonsági őri állomány műszakot vált, minden órában van pihenőidejük; ilyenkor – egymást váltva – pihenhetnek; mellékhelyiség kb. 5 percre a metró Határ úti állomásán áll rendelkezésükre. Flakonos víz minden őr számára a helyszínen biztosított. Csomagjaikat a Határ úton vagy Nagyvárad tér állomáson a kijelölt tartózkodóban tarthatják – azon csomagok, amelyeket a bejelentő említ, feltehetőleg a vizes flakonokat tartalmazták. Étkezési lehetőség a fent említett pihenőhelyeken biztosított.
 
A Biztonsági Szolgálat a feladat ellátásának napjától a hatályos törvényekben meghatározottak alapján biztosítja munkatársainak a pihenőidőt, pihenőhelyet, a frissítő vizet, illetve az illemhelyet. A Kossuth tér állomáson a Kőbánya-Kispest buszpályaudvar átadásáig az 50-es villamos és a136E jelzésű autóbusz megállóiban a felszállás előtti jegyellenőrzést fenntartjuk.
 
Üdvözlettel: BKV Zrt.