Olvasónk, Attila a születésnapját feleségével együtt a pomázi kastélyban ünnepelte. Mivel pillanatnyilag nincs autójuk az utat BKV-val tették meg, nem kis bosszúságok árán. Az odavezető úton elhajtott mellettük a busz, így 30 perccel tovább tartott az utazás, visszafelé pedig akkorát fékezett a busz, hogy a csomagjuk az ajtó és a lépcső előtt landolt:

Kedves BKV-figyelő!

Történt a minap, hogy párom meglepett egy hosszú hétvégével félévszázados évfordulóm alkalmából a pomázi kastélyban. Mivel újpestiek vagyunk, és pillanatnyilag nincs autónk, az időjódok meg beígérték a korai telet, így biciklivel nem mertünk útnak indulni, maradt a BKV.

Az indulást október 13., csütörtökre terveztük. Az egyik ismert Útvonaltervezővel megnéztem, hogyan is menjünk. Idézem: 96 busz 9:57 Felszáll Bucka utca… Ezzel csak az volt a baj, hogy mikor kiértünk a megállóba, kiderült a kihelyezett menetrendből, hogy hétköznap 10:01-kor indul a busz a megállóból. Ez abból a szempontból, hogy amúgy is később indultunk el, már nem volt érdekes… A következő busz 10:31-kor jön a tábla szerint. Talán egy picit hamarabb is jött. Nem is baj – gondoltam -, legalább elérjük a Tungsramnál a 204-est. Megnéztem a menetrendet: 10:33-kor kell jönni. Tehát mindjárt. Közben a váróban volt egy plakát, ahol kávét reklámoztak. Épp azt beszéltük meg, hogy hogyan lehet olyan szépen tálalni, amikor 10:36-kor elhúzott mellettünk a busz. Persze nem láthattuk, hogy jön, mert háttal álltunk. Nem is hallhattuk, mert a Váci út annyira forgalmas, hogy a nagy zajban nem lehetett észrevenni. Ráadásul egy halkabb típus volt. Feldühített a dolog, mert félóránként jár, így elég sokat kellett várni a következőre. Miután volt időm a következő busz érkezéséig, felhívtam a BKV közönség szolgálatát. Közöltem: panaszkodni szeretnék. Elmeséltem a történteket. A hölgy elmondta, hogy ha nem egyértelmű az utas szándéka, vagy nem veszi észre az utas, hogy ott a busz – mint a mi esetünkben – meg kell állni, akár dudálnia kell, hogy az utas ha akar, fel tudjon szállni. Nos, ez most nem történt meg. (Zárójelben jegyzem meg, hogy pár éve a Fóti úton jártam így. Ültem a félóránként járó 96-os buszmegállóban, és olvastam. Mire észrevettem, hogy az aluljáróból előtűnik a busz, már el is húzott.)

Most közölte velem a közönségszolgálat telefonjánál ülő hölgy, hogy figyelmeztetik a vezetőt. Jobb híján nem tehettem mást, mint elfogadtam, és megvártuk a következő járatot…

A történetnek itt akár vége is lehetne. Csakhogy vasárnap (okt. 16.), mikor jöttünk haza folytatódott a bosszúság a 204-es járattal.

Miután Pomázról beérkeztünk a hévpótló busszal Békásmegyerre, még beugrottunk a szupermarketbe, hogy az ebédnek valót megvegyük. Utána átmentünk a 204-es végállomására. Éppen délben indult a következő. Felpakoltuk a bőröndöket, és menetközben megpakolt húzós kocsit. Fájós lábam ellenére nem ültem le, nehogy valakire ráessenek a csomagok. Erre az elővigyázatosságra azért volt szükség, mert a busz induláskor erősen indult, megálláskor meg hirtelen állt meg. Mondtam is páromnak, hogy vagy ugyanazzal a gyorsjáratú vezetővel utazunk (ugyanolyan típusú 412-es busz), amelyik csütörtökön elhúzott mellettünk, vagy nem ezzel a kocsival szokott menni a vezető, és nem ismeri milyen erősen kell nyomni a pedálokat.

A Fóti útnál szerettünk volna leszállni. Alig, hogy elhagytuk az előző (Rév u.) megállót, már nyomtam is a gombot. Közben egy kézzel próbáltam a bőröndöket az ajtóhoz vinni. A másik kezemmel erősen kellett kapaszkodni. Nos, egy gyors fékezéssel beértünk a megállóba. Annyira sikerült a művelet, hogy a húzós kocsi beesett a lépcsők közé. Az ajtó nem is tudott kinyílni. Kértem a vezetőt, hogy előbb csukja be, „mert annyira fékezett megálláskor, hogy leesett a kocsi”. Akkor becsukta, majd miután kiemeltem a kocsit, újra kinyitotta. A három kerekes cuccal leszálltunk. Közben láttam, hogy a kocsiból kiesett a darált hús. Ekkor ajtó újra be, csomag ki, ajtó ki, majd újra leszállás. A megállóban megkönnyebbülve konstatáltuk, hogy mi is és a csomagjaink épségben megúsztuk. Bár a kocsiban kissé átrendeződtek a belerakott holmik… Csak otthon, főzés előtt derült ki, hogy a két tejföl közül az egyik a buszon maradhatott. Valószínűleg a kinyitott ajtó bepréselte… Elnézést kérek, ha takarítani kellett a buszt!

Így lett még emlékezetesebb a születésnapom. De azért ezekről a „meglepetésekről” lemondtam volna.

Újpest, 2011. október 16.

W. Attila