Olvasónk, SzalaiA az alább olvasható levelében egy pozitív esetről számol be nektek. Mint az a szövegből kiderül, május 27-én műszaki hiba miatt leállt a villamosközlekedés a Határ úton, emiatt a 3-as, az 51-es és az 52-es villamosok helyett pótlóbuszok közlekedtek. Olvasónk mégis pozitívan élte meg ezt a helyzetet, ugyanis kiváló utastájékoztatással, jól megszervezett pótlással és csak kedves és normális BKV-sokkal találkozott:

Kedves BKV-figyelő!
 
A BKV nagy hibái, hiányosságai ellenére most meg kell, hogy dicsérjem őket. Ma délután (05.27.) műszaki hiba miatt leállt a Határ úti villamosközlekedés. Tudni kell, hogy ez egy elég érzékeny rész, mert egy szakaszon közlekedik a 3-as, 52-es és 51-es villamos egyaránt, és ha itt gubanc van, akkor mindhárom villamosvonal megbénul. Ma is így történt, viszont a pótlást nagyon precízen megszervezték.
 
A Határ úti végállomáson akartam felszállni az 52-es villamosra, ahol rögtön működő hangosbemondón érthetőn bemondták, hogy a villamosok helyett pótlóbuszok közlekednek. Nem is kellett sokat várni, begördült egy IK415-ös busz, mindhárom kijelzőjén V52-es felirat. Egy forgalomirányító is megjelent, a busz szélvédője mögé még felragasztottak egy 52-es feliratú lapot, meg egy zöld foszforeszkáló P betűt, és már indulhattunk is.
 
Indulás után a sofőr elkezdett udvariasan beszélni a mikrofonba: "Üdvözlöm a Tisztelt Utasokat, szép napot kívánok, az autóbusz az 52-es villamos vonalán Pesterzsébet, Pacsirtatelepig közlekedik". Az egész utazás során is minden megállót kétszer bemondott, és amikor a 3-as villamos átszállási pontjához értünk, akkor tájékoztatott minket, hogy a 3-ason is pótlóbuszok közlekednek a Gubacsi út és Ecseri út között. Út közben láttam, hogy a 3-as és 51-es vonalán is már ott száguldoztak a pótlóbuszok.
 
Nagyon meg vagyok elégedve a pótlás gyorsaságával, az alkalmazottak hozzáállásával: minden problémát így kellene kezelnie a BKV-nak!

Üdvözlettel: SzalaiA