Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ralliznak a villamosok az Erzsébet királyné útján

Egy olvasónk hívta fel a figyelmet a frissen, 2-3 hete felújított villamossínekre az Erzsébet királyné útján. A sínek még a laikusoknak is feltűnő módon girbe-gurbák, a villamos ha lehet, még lassabban jár, mint a felújítás előtt. Megkérdeztük a BKV-t, ahol elmondták, hogy a síneknek csak két hibájuk van: görbülnek függőlegesen és görbülnek vízszintesen. A felújítást egy olyan cég végezte, amelynek szakreferenciája nincs, vágányt is csak épp hogy valamivel többet fektetett eddig, mint amennyi a közbeszerzési kiírásban kötelezőnek meg volt adva.

A BKV szeptemberben írt ki pályázatot 3 villamosvonal úgynevezett nagypaneles szakaszának felújítására a 12-14-es, a 30-as és a 69-es villamos vonalán. A pályázaton két meghívott cég indult: a Vasútépítő Kft és a VÉP Kft., az utóbbi lett a nyertes, mindhárom szakaszra, összesen 130 millió forintért.

20 Tovább

A BKV-nak nem csak szétrohadó buszai vannak II.

A BKV a buszok rossz állapotát mindig azzal magyarázza, hogy magas a járművek átlagéletkora. Aki valamennyire is jártas a témában az tudja, hogy ez csak mellébeszélés, hisz ahogy a nők, a buszok is nézhetnek ki jól még öregen is, ha jól karban vannak tartva. Olvasóink felújított buszokat fényképeztek nekünk, hogy bemutassák, hogy attól, mert valami öreg, még nem kell feltétlenül rossznak és lepusztultnak is lennie.

60 Tovább

A BKV-nak nem csak szétrohadó buszai vannak

Két év alatt számos kritikát kaptam a publikált bejegyzésekkel kapcsolatban. Mindig akad 1-2 olvasó, aki új itt nálunk, és csak az utolsó néhány bejegyzést olvassa el. Ebből következtetnek mindig arra, hogy a blog a BKV fikázásáról szól, pedig ez messze nem így van. Mindig odafigyelek arra, hogy a "hülyeutas" és a "hülyebkv" postok nagyjából egyensúlyban legyenek, és időnként megpróbálom megszólaltatni a másik felet is. Ettől színes a blog.

Számos történetet olvashattatok már a rossz állapotú buszokról. Legutóbb pénteken volt arról poszt, hogy a Nemzeti Közeledési Hatóság visszaküldött a garázsba egy buszt, melynek műszaki állapotára panaszkodtam. A BKV is megszólalt. Javították a hibát, és a busz ismét közlekedhet. Kevesen tudják, de a BKV évente több százmillió forintot költ a járművek felújítására, korszerűsítésére.

Egyik hétvégén a 7E vonalon utaztam egy teljesen felújított Ikarusszal, aminek utasterében nem a szokásos visszaáramló kipufogógáz, hanem a festék szagát éreztem. A busz teljes felújításon esett át, felújítottak benne mindent, amit lehetett. A BKV tájékoztatása szerint egy ilyen busz felújítása körülbelül 20 millió forintba kerül. Ha a BKV buszok rossz állapotáról van szó, a cég mindig azzal védi magát, hogy ezek a buszok már öregek, azért vannak ilyen rossz állapotban. Pedig csak karban kellene őket tartani, és nem szabadna hagyni, hogy ennyire leamortizálódjanak. Ha a BKV buszok többsége ehhez hasonló állapotban lenne, szerintem keveseknek lenne bajuk a BKV-val. Nem kellene az összes buszt felújítani. Elég lenne kikaparni őket a koszból, és máris jobb lenne az utasok hangulata, és a cégről alkotott képük is megváltozna.

142 Tovább

Félmilliárdot kell gyorsan adni a BKV-nak

Eredetileg 200 millió forintra becsülték a 3-as metró motorvonatok felújításának árát, de a pályázatra csak egy jelentkező akadt, aki sokkal több pénzt kért a munkáért, összesen 714 millió forintot.

A főpolgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a fővárosi közgyűlés most csütörtökön tárgyalhatja viszont a 2009-es átmeneti finanszírozásról szóló rendelet módosítását. Erre azért van szükség, hogy a BKV időben meg tudja kezdeni a 3-as metró motorvonatok elöregedett forgóvázainak cseréjét.

A legrosszabb állapotban lévő, anyagában elfáradt forgóvázakat a műszaki felmérések alapján idén kell kicserélni. Egy korábban meghirdetett közbeszerzési eljárás során azonban az eredetileg becsült 200 millió forint helyett 714 millió forintos ajánlatott kapott a közlekedési vállalat az egyetlen jelentkezőtől.

21 Tovább

Szűk a villamosoknak a felújított Szabadság híd

A több mint négymilliárd forintból felújított Szabadság híd pesti hídfőjénél úgy sikerült átépíteni a Fővám téri villamosmegállót, hogy a szembejövő villamosok visszapillantó tükrei összeérnek, tudta meg az Index. Az ok a tervezők szerint: ez a híd adottsága.

Külön intézkedési tervet készített a BKV a villamosvezetőknek arra az esetre, ha a Szabadság hídon mennek át a 47-es és a 49-es villamosokkal.

Az Index értesülése szerint az utóbbi időben kiderült ugyanis, hogy a Fővám téri megállóperon végénél lévő ívben előfordulhat, hogy a Deák tér felé haladó szerelvény kihajtott hátsó tükre összeér a szemből érkező szerelvény első tükrével. A megállót a felújítás során középperonosra építették át.

A törések elkerülése érdekében múlt hét szombattól a szerelvényeken a hátsó tükröt be kell hajtani. (A tapasztalatok szerint ez nem mindig egyszerű, ráadásul a visszaállítás is nehéz, mert ki-be kell szállni a fülkéből hozzá.) Ha a műszaki feltételek nem teszik lehetővé a hátsó tükör behajtását, akkor a járművezetőknek kerülni kell az ívben való találkozást a szembejövő szerelvénnyel.

 Az Index megkereste a Szabadság híd felújítását tervező Főmterv Zrt.-t, hogyan fordulhatott elő, hogy szűkre szabták a pályát. Keszthelyi Tibor közlekedéstervezési igazgató elmondta, hogy a pályát valóban nem a szabvány szerint építették át, mégpedig azért mert ilyen a híd adottsága.

Keszthelyi hozzátette, hogy ha a szabvány szerinti szélességeket vették volna alapul, akkor 50-80 centivel meg kellett volna szélesíteni a hidat, ami egy műemlék esetében nagyon sokáig tartott volna, és nagyon sok pénzbe került volna, ha egyáltalán kapnak rá engedélyt örökségvédelmi hivataltól.

Keszthelyi szerint ez nem egy ritka jelenség a világban. Számos városban fontosabbnak találták a műemlékvédelmi szempontokat, például Prága szűk belvárosi utcáin is megvárják egymást a villamosok.

Vitézy Dávid, a VEKE szóvivője szerint a Főmterv válasza kikerüli a lényeget, hiszen korábban nem volt ilyen probléma, csak a szélső peronos megálló középperonosra építése után keletkezett. A megálló - véleménye szerint öncélú - átépítését szerinte a főpolgármesteri hivatal sem támogatta.

 

(Index)

56 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek