Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A BKV-nak vissza kell térítenie a bérletet, ha sztrájk van

Első fokon pert nyert Kovács Norbert ügyvédjelölt a BKV-val szemben, aki magánszemélyként perelte a társaságot a 2010. január 4. és 18. közötti sztrájk bérletkompenzációja miatt. A sztrájk idején a társaság mindössze három napot kompenzált a bérletárakból, holott január 4. és 18. között tömegesen voltak járatkimaradások. A tavasszal nem jogerősen zárult próbaperben Kovács Norbertnek 3454 forintot ítéltek meg, -olvasható az Indexen.

2010 januárjában arról számolt be a lap, hogy pórul járhatnak a sztrájk ideje alatt érvényes bérlettel rendelkezők, mivel a BKV nem fogja kompenzálni azok árát, vagy ha mégis, csak olyan mértékben, amiért nem érdemes lépéseket tenni.

Jogi szakértők is hasonló állásponton voltak, és arra figyelmeztettek: az utasok egy polgári perben valószínűleg csak a bérlet árával arányos kárpótlást kapnának, ami egy teljes árú bérlet esetén napi lebontásban 313 forintot jelentene. Arra pedig nem sok az esély, hogy valaki ilyen kis összeg miatt pert indít a BKV ellen. A közlekedési vállalatot így nem is ösztönzi semmi arra, hogy kezelje az ilyen jellegű panaszokat.

33 Tovább

Bérletérvényesség-hosszabbítás a Volán és MÁV járatokon is

Reggeli bérletkompenzációról szóló bejegyzésükre a BKV az alább olvasható közleményt adta ki. Ha a kompenzációval vagy a közleménnyel kapcsolatban észrevételed van kattints ide!

Mint ismeretes, a BKV Zrt. menedzsmentje a tulajdonossal egyeztetve úgy döntött, hogy a sztrájk okozta kényelmetlenségek ellensúlyozása érdekében kompenzálja utasait a megnehezült közlekedési lehetőségek miatt.

Ezért a BKV Zrt-nél használható kétheti, havi és negyedéves Budapest-bérletekre és a környéki helyi, valamint a környéki 5 km-es és 10 km-es bérletekre vonatkozóan a bérletszelvényen feltüntetett érvényesség 3 nappal automatikusan meghosszabbodott.

0 Tovább

A beázó tetejű és a csuklóhibás buszt is kihozzák a garázsból

Mégsem javult meg minden autóbusz a sztrájk alatt, ez derül ki az alább található levelekből, melyekben olvasóink csuklóhibás, és beázó buszokról is írnak. Ezek alapján kijelenthetjük, hogy a sztrájk előtti akció nem folytatódik, most, hogy a buszvezetők megkapták a havi 6 ezer forintjukat és az év végi pulykapénzt, tovább vezetik a guruló koporsókat. Ha hasonló katasztrofális műszaki állapotú buszokkal utazol, írd meg történeted a bkvfigyelo@gmail.com címre. Ha képet is mellékelsz, azt külön megköszönjük!

Első levelünk írója Tamás, aki múlthét kedden az Árpád hídnál találkozott egy széthullás szélén lévő Ikarussal. A busz a csuklójánál nyekergett, csörömpölt, a gumiharmonikát az úton húzta:

Tisztelt BKV Zrt!

Mai napon (2010.01.19.) 15 órakor a Róbert Károly krt-nál Buda irányából előttem fordult be az "Árpád híd" végállomásra a BPI-852 frsz-ú 106-os IK 280-as autóbusz. Az autóbusz nyekeregve vette a kanyart - tele utassal. A busz csuklója hangos csörömpöléssel verdeste az úttestet. Harmonikarésze középen le volt szakadva. Véleményem szerint a járműnek nem lett volna szabad ilyen állapotban forgalomban lennie.

106 Tovább

Így érvényesíthető a bérletkompenzáció

A kompenzációval kapcsolatos nagyszámú érdeklődésre tekintettel az alábbiakról tájékoztatja a BKV Zrt. kedves utasait.

A kétheti, havi és negyedéves Budapest-bérletekre és a környéki helyi, valamint a környéki 5 km-es és 10 km-es bérletekre vonatkozóan a bérletszelvényen feltüntetett érvényesség 3 nappal automatikusan meghosszabbodik.

A BKV ellenőrei azt fogják vizsgálni, hogy az ellenőrzés időpontjában az adott bérlet eredeti lejáratának dátumához hozzáadott 3 nap az ellenőrzés dátumával azonos vagy későbbi időpontra esik-e.

Az érvényesség meghosszabbodása automatikusan történik, azzal kapcsolatban sem az utasnak, sem a pénztárosnak teendője nincs.

31 Tovább

Ad egy kis kárpótlást a BKV a sztrájkért

Néhány nap gondolkodás után a BKV szerdán közölte, hogy kárpótlást ad a bérletes utasoknak a múlt heti sztrájk miatt. Három nappal meghosszabbodik az érvényessége a "kétheti, havi és negyedéves Budapest-bérletekre és a környéki helyi, valamint a környéki 5 km-es és 10 km-es" bérleteknek - derül ki a közlekedési vállalat közleményéből.

A kárpótlás csak azoknak jár, akiknek olyan bérlete van, amely "legalább egy sztrájknapot magában foglal" - áll a közleményben, arról azonban már ellentmondó információk vannak, hogy pontosan hogyan és mikor használható fel a plusz három nap.

91 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek