Nem arra ment a villamos, amerre ő szerette volna, ezért támadt rá egy férfi a 28-as villamos vezetőjére még szombaton. Az utas háromszor megütötte a járművezető hölgyet, majd egy kést vett elő. A helyszínelésre érkező forgalmi tiszt éppen korházból jött, ahol egy szintén szombaton megvert jegyellenőrrel találkozott:

Tisztelt BKV-figyelő!

Újabb villamosvezetőt ért támadás, ezúttal a 28-as villamos Kozma utcai végállomásán, tegnap, azaz szombat délelőtt. A támadó nehezményezte, hogy nem viszi ki a villamos az Izraelita temetőhöz, a villamosvezető hölgyet háromszor megütötte, majd elővett egy kést. A kolléganő bemenekült a tartózkodóba, ezután az "úriember" távozott.

Rendőrségi feljelentés történt, és délután a leírás alapján egy kolléga felismerte a támadót, akit az Ónodi utcánál a rendőrök le is szedtek a villamosról. Érdekes, hogy a délelőtti helyszínelésre kiérkező forgalmi tiszt éppen egy kórházból jött, mert egy ellenőrt az Astoriánál megvertek.

Dióhéjban ennyi, nem tudom, miért nem kapott eddig komolyabb nyilvánosságot a dolog. Talán mert már nem is hírértékű...

"Tátrás"

Nem mehetünk el szó nélkül az ilyen esetek mellett. Az utóbbi időben egyre többször támadnak meg járművezetőket és utasokat a BKV járművein és megállóiban. A BKV hiába szeretné bekamerázni a járműveket, erre sajnos nem kaptak engedélyt, ezért héten új akciót indítunk. Szeretnénk, ha a buszokon és a villamosokon a lehető legrövidebb időn belül megjelennének a térfigyelő kamerák, hogy a járművezetők és az utasok is nagyobb biztonságban legyenek. Ehhez azonban a Ti segítségetek is kelleni fog. Bővebb infó néhány nap múlva.