Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Füvezés a Combinon

 

Tisztelt BKV Figyelő !


Egy észrevételemnek szeretnék hangot adni.

Augusztus 25-én szombaton kora reggel fél 6 tájékában szálltam fel a Margit sziget felé tartó Combinora a Blaha Lujza téren.

A villamoson már utazott egy 6-8 fős, szerintem, bedrogozott társaság, aminek több tagja is dohányzott, lehet éppen füves cigit szívtak. Elég kábák voltak .

Az utasok közül senki nem mert nekik szólni, hogy fejezzék be a dohányzást, de a körülöttem állók és ülők közül mások is megütköztek ezen.

Bevallom, jómagam sem mertem szólni, mivel nő vagyok és nem egy kigyúrt férfi.

Gondolom, a villamos vezető ezt a fülkéjéből nem látta,   ha látta is, nem kötelessége rendet tenni, ezt nem tudom, nem őt szeretném felelősségre vonni.

Úgy emlékszem, hogy amikor a Combinokat elindították,  mindegyiken volt több ellenőr és mellettük kék inges  utaskísérők/ talán így nevezhetném őket/.

Amikor érdeklődtem, hogy kik ezek a kék ingesek, azt mondták, hogy ők ügyelnek, hogy ne legyen rendbontás a Combinokon.

Nagyon sajnálom, hogy ők már eltűntek a járatokról.


Szombat, vasárnap hajnalban egyszerűen förtelem utazni a Combinokon a Margit sziget felé. Én megértem, hogy az ifjúságnak buliznia kell, de egyre dráguló bérlet mellett miért kell nekünk ilyen utazási körülményeket elviselni.  Jó lenne, ha a kék ingesek, ha valóban ez volt a feladatuk,  visszatérnének legalább a hétvégi bulikat követő hajnali pár órára a villamosokra.


Tisztelettel: Takács Katalin

67 Tovább

Amikor a buszvezetőt sajnálom

Kedves Figyelő!
Tulajdonképpen ebben a történetben nem az utast érte a legnagyobb kellemetlenség, hanem egy szerencsétlen buszsofőrt.
Elég sokat buszozom szerte a városban, különböző vonalakon, úgy külvárosiakon, mint belvárosiakon. Azt mondanom sem kell, hogy amikor pl. a Havanna ltp.-en keresztül vergődöm át, azért néha kicsit összeszorul a gyomrom, hogy mikor kötnek belém. De ez tegnap a turisták által egyik legfrekventáltabb járaton, a 16-os buszon történt.
Munkából hazafelé a Dísz téren szálltam fel a buszra, három keménykötésű legénnyel és néhány angol turistával egyetemben. A fiatalembereknek már a busz megjelenése elég volt egy harcias tiráda megeresztésére (na végre hogy idetoltad a seggedet te f******ó g**i). A buszon persze hamar előkerült a sör, amit az egyik ifjú kiejtett kezéből széttört, az üvegmaradványokat pedig gyorsan kivágták az ablakon. Busz megáll, ajtók kinyílnak, sofőr kinyitja vezetőfülke ajtaját, gondolom kis esti sétát ajánlott volna a fiatalságnak. No szegény - mondanom sem kell - nem tette ablakba, amit kapott. A legenyhébb még az édesanyja emlegetése volt, meg hogy fogja be a száját, ha ők (mármint ifjoncaink) megveszik a 6000 pengős bérletet. Lightosabb verekedés is be volt neki ígérve. Buszvezető persze egy idő után feladta, visszavonult.
51 Tovább

Hajléktalan köpköd utast a metrómegállóban

TISZTELT BKV ZRT!

Biztonság - és védelempolitikai szakértőként a metróban előforduló biztonsági problémákra szeretném felhívni a figyelmüket. Ezzel kapcsolatban, friss tegnap esti élményemet szeretném megosztani önökkel. Este 9 után a Deák Ferenc téren várakoztam a metróra, odajött hozzám egy hajléktalan és pénzt kért. Nem adtam neki, válaszként "kurva anyázás" közepette leköpött, a biztonsági őrségnek nyomát sem lehetett fellelni a területen, vagy bármilyen olyan személyt találni, aki a segítségemre lehetett volna. Ez azonban két kérdést is felvet:

1. Én mint magyar állampolgár, aki minden hónapban több mint 7000 forintot fizetek a bérletemért nem tudok úgy a metró területére lépni, hogy a bérletemet ne kelljen felmutatni. A kérdés az, hogy hogyan jutott a metró területére a hajléktalan ,akinek nyilvánvalóan nem volt bérlete/jegye?

2. Észrevételem szerint a biztonsági szolgálat részt vesz a jegyek/bérletek ellenőrzésében és finoman fogalmazva határozottan fellép azok ellen, akik nem veszik elő a bérletet/jegyet. Ez arra enged következtetni, hogy a biztonsági őrség egyetlen funkciója, hogy a bérlettel utazó állampolgárokra nyomást gyakoroljon? A szolgáltatás színvonala ellen az ember már nem emel panaszt, egy tisztes, 7000 forintos bérlettel utazó magyar állampolgár már elfogadja, hogy a hajléktalanokkal együtt utazik, hogy azok levizelik a kárpitozott üléseket (jó esetben csak vizelik), elviselhetetlen szagot árasztanak és gyakran a villamoson alszanak.

Elviseljük a tömeget, a szemetet, a mérhetetlenül magas bérletárat kifizetjük, tűrjük, hogy kéregetők és adománygyűjtők zaklatnak bennünket lépten- nyomon ( a metró területén), DE AZT GONDOLOM, HOGY AZT NEM KELL TÜRNI, HOGY LEKÖPJENEK A METRÓN!!! EZ ELLEN FEL KELL LÉPNI,ÖNÖKNEK KELL FELLÉPNI A TARTHATALAN ÁLLAPOTOK ELLEN, MERT EZT A SZOLGÁLTATÁST ÖNÖK NYÚJTJÁK. ODA JUTOTTAM, HOGY AZÉRT NEM FOGOM MEGVENNI A BÉRLETET, HOGY BÜNTETLENÜL LEKÖPJENEK. Várom válaszukat és természetes intézkedésüket.

Tisztelettel: Csaba Zsuzsa
88 Tovább

Re: Troli borított fel egy hölgyet

T. BKV figyelő!

2007. 08. 23.-án közölték levelemet „Troli borított fel egy hölgyet” címmel. Az észrevételemet elküldtem a BKV ZRt-nek is. Megérkezett a válasz, amit megosztok Önökkel. Érdekes, hogy a számomra lényegesebb problémára, a  durva hangnemre, és a segítség elmulasztására nem reagáltak. Illetve inkább szomorú!!!

Tisztelettel: Kukac


Tisztelt XY! 

Köszönjük, hogy észrevételével megtisztelte Társaságunkat.  Önnek okozott kellemetlenségekért elnézését kérjük.

Bejelentése alapján a munkáltató az érintett járművezetőt jegyzőkönyvileg meghallgatta. A vizsgálat alapján megállapításra került, hogy a járművezető az érintett végállomáson szabályainkkal ellentétben nem kellő körültekintéssel indult ki a megállóhelyről.

A forgalmi utasításunk kimondja, hogy a járművezető köteles a megállóhelyen minden olyan utast megvárni, akinél az utazási szándék észlelhető. Járművezetőnk ezt a kötelezettségét elmulasztotta, melyért a munkáltató figyelmeztetésben részesítette.

Levele alapján az érintett járművezető figyelmét felhívtuk a körültekintőbb munkavégzésre.

Köszönjük, hogy időt és energiát fordított arra, hogy írjon nekünk, Társaságunk járművein kellemes utazást kívánunk Önnek.

Budapest, 2007. augusztus 29.

                                  
Üdvözlettel: Szüts Katalin, ügyfélszolgálat-vezető
39 Tovább

Kedves utas megpihent

Mai nap fényképeztem, egy újabb törzsutast. A csövi már rossz passzban volt akkor is mikor felszállt, aztán sikeresen álomba szenderült. Senki se felejtse átadni a helyét a "rászoruló" utastársainak! Plussz pontot ér, ha valaki kitalálja mi van a szatyorban. Igen-igen egy kis üdítő pálasz. A slussz poén, hogy az illető késöbb legurult a székről.
14 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek